Törvénytelenül akar válsághelyzetet hosszabbítani a kormány

Törvénytelenül akar válsághelyzetet hosszabbítani a kormány

Annak érdekében, hogy a fegyveres erőket „intenzíven lehessen alkalmazni”, a kormány március 6-tól újabb fél évre meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet – természetesen nem csupán a határon, hanem az egész országban. Csakhogy erre semmiféle törvényi felhatalmazásuk nincs.bgy.jpg

Bakondi György biztosra megy – volt kitől tanulnia –: csak olyan médiumnak nyilatkozik, ahol véletlenül sem tesznek fel neki kérdéseket. Így történt akkor is, amikor a királyi szennycsatornán bejelentette: március 6-tól meghosszabbítja a kormány az egész ország területére érvényes migrációs válsághelyzetet. Ugyanis – így Bakondi – csak így lehet a rendőri és katonai erőket továbbra is „intenzíven alkalmazni”, márpedig erre igen nagy szükség van.

A rendőrségi statisztikákból pontosan tudjuk, mekkora az az igen nagy szükség. Például február 10., 11. és 12-én

egyetlen menekültet sem fogtak el a határon.

Az eddigi februári csúcsot a 3-a tartja, ekkor 24-en próbáltak átjutni a magyar határon. Minden másik napon 20-nál kevesebben próbálkoztak.

Magyarország még – új uraink szemmel láthatóan legnagyobb bánatára – jogszabályi keretek között próbál működni. A migrációs válsághelyzetre is van törvény, amely kimondja, hogy akkor lehet ilyet kihirdetni, ha:

a) a Magyarországra érkező elismerést kérők száma

  • egy hónap átlagában a napi ötszáz főt,
  • két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt vagy
  • egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt

meghaladja,

b) a Magyarországon a tranzitzónában tartózkodók száma – a külföldiek ellátásában közreműködő személyeket nem számítva –

  • egy hónap átlagában a napi ezer főt,
  • két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt vagy
  • egy hét átlagában a napi ezerhatszáz főt

meghaladja.

A rendőrségi számokból jól látható, hogy

a feltételek egyike sem áll fent, vagyis a kormánynak nincs törvényi alapja a válsághelyzet meghosszabbítására.

Csakhogy! Miként egy törvényt meg lehet alkotni, épp olyan könnyű megváltoztatni is. A kormány épp most nyújtotta be a még nem ülésező parlamentnek azt a tervezetet, amely egy c) ponttal is ellátná a fenti felsorolást:

az a) és b) pontban meghatározott eseteken kívül bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki, amely  a Schengeni határ-ellenőrzési kódex 2. cikk 2. pontjának megfelelő külső határ szerinti magyarországi határvonal védelmét közvetlenül veszélyezteti. 

(Nem kell bedőlni a Schengeni kódexre való nagyzoló hivatkozásnak. A jelzett pont mindössze a határ fogalmát tisztázza: „”külső határok”: a tagállamok szárazföldi határai, beleértve az álló- vagy folyóvizeken áthaladó határokat, tengeri határokat és repülőtereket, folyami, tengeri és tavi kikötőket, amennyiben ezek nem belső határok”.)

Vagyis: ha bármely olyan körülmény alakul ki, amely „közvetlen veszélyt” jelent. Ennél homályosabban ritkán sikerül normaszövegben fogalmazni. Afelől pedig ne legyen kétségünk, hogy a gombnyomogató birkahad, ó, pardon, a Fidesz-frakció kérdés nélkül fog igennel szavazni a Tisztelt Házban, amikor rendkívüli sürgősséggel, teljes 8 pernyi vita után majd utólag kell legitimálniuk

a kormányzati ámokfutás újabb remek példáját.

Facebook Comments