Díjeső Berlinben – már hármat szerzett a Testről és lélekről

Díjeső Berlinben – már hármat szerzett a Testről és lélekről

Már három díjat elhozott Berlinből Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje.

Megkapta a filmkritikusok díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost olvasóinak a díját is megszerezte.

És a berlini medvéket még csak este kezdik osztani.

mm_berlin1.jpg

A filmet írta és rendezte: Enyedi Ildikó, a főbb szerepekben: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Tenki Réka, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Békés Itala, operatőr Herbai Máté, producerek. Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András

Érdekesség, hogy öt éve a berlini filmfesztiválon a zsűri nagydíját éppen a Mécs-Mesterházy-Muhi produceri trió által készített film, Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotása nyerte el. Trailer.

tel_plaka_t.jpg

Az 1951-ben alapított berlini filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb nemzetközi eseménye. A Berlinale az év első A-kategóriás filmes világtalálkozója, Európa legnagyobb nézőszámú filmfesztiválja, tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre. És több ezer (!) filmből választják ki az indulókat. Itt díjat nyerni igen nagy dolog.

Facebook Comments