Mindenkinek készítette a filmjét Enyedi Ildikó, aki 17 év után tért vissza egy olyan filmmel, ami Berlinben elvitte az Arany Medve-díjat.
A rendező szerint a Testről és lélekről arról szól, hogy érzelmileg mennyire képtelenek vagyunk kifejezni magunkat a hétköznapokban; miközben erős vágyakat élünk át. Merthogy szerinte az iskolában sok felesleges dolgot tanítanak meg a gyerekeknek, de azt például nem, hogyan viselkedjünk szépen egymással.
A film egyik helyszíne a vágóhíd, az egyszerűnek mondott szerelmi történet két főszereplője pedig az élettől már semmit nem váró pénzügyi igazgató (Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó volt vezetője) és az új szigorú, robotszerű minőségellenőr (Borbély Alexandra, a Katona József színház színésze).
Nappal a vágóhídon egymással szót érteni képtelen, kínosan feszengő főszereplők éjjel ugyanazt álmodják: ketten, tökéletes harmóniában szarvasként járják a téli erdőt. És innentől szurkolhatunk, hogy a “szerelmesek” képesek-e a saját korlátaikat legyőzve egymásra találni, vagy álmodnak-e tovább. A filmet március 2-ától játsszák a magyar mozikban.
A rendező Mesterházy Ernő és Mécs Mónika producerekkel a díjátadáson
Enyedi Ildikó keddi sajtótájékoztatón kiemelte: a díjat annak köszönheti, hogy Muhi András producer rávette, rendezzen egy rövid filmet és aztán próbálkozzon újra egy nagy játékfilmmel. Hozzátette: bizalomban és nyugalomban tudott dolgozni, ennyit kér minden rendező minden producertől.
Úgy dolgoztunk, ahogy szerettünk volna, hogy sokféle emberhez, sokféle gondolkodású emberhez elérjünk. Szerettük volna, ha sokféle emberhez jut el az alkotásunk. Mert sokkal több az, ami összehoz minket, mint ami szétválaszt. Ez az egész film arról szól, nagyon egyszerű, csendes magánéleti történet keretében, hogy ami összeköt minket, embereket, a bolygó összes lakóját, az sokkal fontosabb, mint ami szétválaszt minket.
A producerek, Muhi András és Mécs Mónika annyit tettek hozzá: a legfontosabb feladatuknak érezték, hogy Enyedi Ildikó vízióját támogassák, hiszen ő volt az, aki pontosan tudta, hogy mit szeretne felvinni a vászonra.
Bánom, hogy ezt nyilatkoztam
Korábban egy német rádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy szégyen, ami Magyarországon történik, és hogy amit most az Egyesült Államok polgárai megtapasztalnak, azon a magyarok az elmúlt évek során már keresztülmentek. Jó tanáccsal viszont egyelőre ő sem tud szolgálni.
(…) nem csak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rombolják szét a szabályokat, rombolják szét a demokrácia alapjait és a demokratikus kontrollt. Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem.
Amint az interjú híre eljutott Magyarországra, az ún. “nemzeti oldal” azonnal ráküldte a rendezőre a propagandistáit. Deutsch Tamás a szokásos bunkó stílusában a Twitteren is megüzente, hogy Enyedi inkább örüljön, hogy filmet készíthetett. (Egyszerre felháborító és kínos, hogy egy közpénzből fizetett láblógató és tehetségtelen politikus bele akarja fojtania véleményét egy rendezőbe.)
Enyedi Ildikót most a sajtótájékoztatón is megkérdezték: akar-e reagálni Deutsch tiwtterezésére? A válasz ez volt:
Nagyon dolgoztunk, úton voltam. Kaptam egy kis összefoglalót, hogy mi minden történt. Hogy nagyon helyes emberek egymásnak estek. Közben az az érzésem, hogy mosolygó harmadikként egy kis csapat és a kormány egészen mással foglalkozik. Nagyon megkérem azokat is, akik a Deutsch Tamással nem értenek egyet, hogy hagyják békén ezt a dolgot. Csináltunk egy szép filmet mindenkinek. Mindenféle embernek. Jobb-bal-közép. És nagyon szeretném, ha nyugodtan tudnánk élvezni azt, amibe ennyi munkát fektettünk.
Ami a Magyar Művészeti Akadémiát illeti:
…egyszer szólaltam fel, nagyon röviden, és most is így gondolom. Nem gondolom, hogy bármi fajta kultúrpolitkának az a dolga, hogy megmondja, hogy mi a jó és mi a nem.
Hál’ istennek, a Magyar Nemzeti Filmalap is így gondolja. Én nagyon örülök annak, hogy abból a pénzből, amit a magyar dolgozók a véres-verejtékes munkájukkal megkeresnek, és utána lottószelvényre költenek, egy pici részéből mozgóképes kultúra lesz. És ez lenyomata lesz annak, ahogy mi éltünk itt 2000-es évek elején.
Azért sajnálom és bánom, mint a kutya azt a két mondatot, amit elmondtam ebben az interjúban. Valóban így gondolom. Nagyon keserűen nézem, ahogy az ország, illetve annak a jelenlegi kormánya működik. Nagyon keserűen nézem azt, hogy helyes emberek szét vannak választva, egymás ellen vannak hergelve, egymás ellen vannak uszítva. De borzasztóan bánt, hogy ahelyett, hogy örömöt, egy kis megkönnyebbülést hozna ez a film ebbe az iszonyatosan feszült országba, hogy egy kicsit mással tudjunk foglalkozni, sikerült megint itt kikötnünk. Tulajdonképpen ami történt, kicsit illusztrálja azt, ami az én bajom.
Enyedi Ildikó azt is hozzátette: a 2000-es évek elején a filmtörvény nagy változást hozott a magyar filmművészetből; immáron a szakmai szempontok dominálnak, szakemberek döntenek pénzekről és mindegyik film annyiból készül el, amennyibe valójában kerül. “Kiforrott, kész filmeket látunk, egy új generáció nőtt fel.”
Enyedinek van terve az új filmre: Füst Milán Feleségem története című regényének filmváltozatát régóta szeretné megcsinálni.