Épp akkor blöffölt Orbán egy hatalmasat, amikor katasztrofális jelentés jött ki a gazdaságról

Épp akkor blöffölt Orbán egy hatalmasat, amikor katasztrofális jelentés jött ki a gazdaságról

Remekül időzítette Orbán Viktor a legújabb nagyotmondását – épp akkor sikerült sosem látott gazdasági élénkülés álmodnia az uniós támogatások utáni korszakra, amikor kiderült: semmi nem épül Magyarországon, ha az a mocsok Brüsszel egy pillanatig nem ad pénzt.mkik.jpg

Eddig sosem látott leosztásban szólalt fel a magyar gazdaság két fenoménja az iparkamara évindító ülésén. Már már a józanság hangjának titulálhatjuk az amúgy előszeretettel ködevő Matolcsy Györgyöt. A jegybankár képes volt elismerni – nem tudjuk, hogy nyílt rá a szeme a valóságra –

  • Magyarország versenyképessége finoman szólva is hagy maga után kívánni valókat,
  • a magyar gazdaságban előállított és exportált termékek minimális hozzáadott értéket képviselnek.

Utóbbit Orbán annyival intézte el: az bizony meglehet, de ne is figyeljünk rá, hisz milyen remek exportszámokat produkálunk. A versenyképességi kritikára még ennyivel sem reagált.

Mondott azonban más szépet és jót. Mégpedig azt, hogy 2020 után az ország gazdasága 5 százaléknál is nagyobb mértékben fog fejlődni. Hogy ez mitől valósul meg pontosan, azt még jótékony homály fedi, de ha a kedves vezető ezt ígérte, hát nem is lehet másként.

Nagy kár – avagy nagy szerencse –, hogy a jelek szerint Orbánt nem fárasztották reggel a KSH legújabb jelentésének részleteivel. Pedig elég lett volna annyit mondani:

a rendszerváltás óta ekkora visszaesés még nem volt egy év alatt a beruházásokban.

Konkrétabban:

  • 2016-ban 2015-höz képest összesen 20 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg,
  • az állam esetében ez 43,9 százalékos zuhanás volt,
  • csak az utolsó negyedévben az állami beruházások 71 százalékkal estek vissza,
  • az oktatásban 42 százalékkal,
  • az egészségügyben 14 százalékkal.

A kincstári magyarázat pedig: a kifutó uniós finanszírozások miatt tavaly sovány volt a brüsszeli persely. Vagyis bár a kormány újra és újra elismeri, hogy – 16 százalékos amortizációval számolva – még arra is képtelen, hogy szinten tartsa az állami vagyonelemeket,

  • permanens háborút vív az országot víz fölött tartó Brüsszellel,
  • sosem látott fejlődést vizionál arra az időszakra, amikor már ennyi pénzt biztos nem kapunk az uniótól.

Halkan jegyezzük meg: az idei évre 3,5 százalékos növekedéssel számol a kabinet, mindezt úgy, hogy a GDP 7 százalékát kitevő, 2000 milliárd forintos uniós forráselosztást kalkulált 2017-re.

Senki nem vádolhat bennünket azzal, hogy Orbán első számú apologétái lennénk, ám magyar állampolgárként maximálisan érdekeltek vagyunk abban, hogy e fenti vágyálmok valóra váljanak. Azonban minderre

semmi esély nincs,

mindaddig, amíg a kedves vezető saját hatalmának megtartása érdekében

  • álháborúkat vív Magyarország egyetlen valódi szövetségese ellen,
  • rablóbandájának kiszolgálása érdekében még azt is ellopja, ami le van betonozva,
  • de képtelen – vagy gyáva – szembenézni a valósággal, a gazdaság strukturális problémáival,
  • és megelégszik látszatsikerekkel.

Ha Orbán valódi sikereket elérő Magyarországot akar látni, akkor nem pszeudcsatákba kell vezetni nem létező seregeket – vagy arról siránkozni, hogy 100 ezer ember felszámolta a nemzeti egységet.

Facebook Comments