Gyurcsány megüzente: külön indul

Gyurcsány megüzente: külön indul

Neki az nem biznisz, ha nélküle váltják le a kormányt. Hogy vele meg nem tudják, az nem érdekli.
gyf_5.jpg

Baloldali üzengetések eddigi története:

Majd most megüzente, hogy a DK külön indul, mert neki esze ágában sincs visszalépni.

Ez volt a DK kongresszusán elmondott elnöki beszédének lényege, a többi csak a szokásos nárcisztikus öntetszelgés. Olyan veszély pillanatnyilag nem áll fenn, hogy számítson, mit gondol Gyurcsány az alapjövedelemről vagy adórendszerről: neki esélye nincs kormányra kerülni vagy kormányt váltani.

Úgy állunk tehát, hogy bár a választási rendszer matematikája összefogásra kényszerítené a kormánypártok ellenzékét, önálló listát állít 2018-ban

  • az MSZP.
  • a DK,
  • az LMP,
  • a Momentum,
  • sőt, a Kétfarkú Kutya.
  • Biztos Bokros Lajosnak és Fodor Gábornak is saját listája lesz.

És még lehet, hogy ki is hagytam valakit. A jelenlegi helyzet alapján talán csak az Együtt és a Párbeszéd indít (egymással) közös listát.

Emiatt  az is eldőlni látszik, hogy a jövő évi választásokat a Fidesz nyeri.

Gyurcsány ugyan sürgette a koordinált indulást, azaz hogy az egyéni körzetekben a szétdarabolt ellenzék csak egyetlen jelöltet állítson, de ha közös listáról nem tudtak megegyezni, miért tudnának abban megállapodni, hogy mely körzetekben kik lépjenek vissza, kinek a javára?

A pillanatnyi helyzet alapján a a parlamentbe a Fidesz-KDNP és a Jobbik mellett az MSZP jutna be biztosan, valamint esetleg Gyurcsány-párt. Az Együtt-P, az LMP, a Kétfarkú és a Momentum elég szavazatot visz el egymástól, hogy egyiküknek se legyen valós esélye, valamint még a DK bejutását is kétségessé teszik.

A helyzeten csak az tudna változtatni, 

ha a választók elhinnék valamelyik pártnak, hogy képes leváltani az Orbán-rezsimet.

Akkor tömegesen áramlanának a támogatói körbe, és ezzel rákényszerítenék az ellenzéki pártokat is, hogy beálljanak mögé.

Erre esélye egyedül Botkának van. De neki is csak akkor, ha jelentősen növeli a bázisát. De róla is csak akkor hiszik el, hogy lehet sansza, ha támogatókat szerzett, amihez viszont az kell, hogy támogatókat szerezzen. Ördögi kör.

Ugyanez volt a stratégia négy évvel ezelőtt is. Akkor Bajnai nem tudott milliós bázist építeni Gyurcsány nélkül, aki utóbb emiatt kénytelenek voltak bevonni az ún. összefogásba, és ezzel előre elismerték a választási vereséget, mert egyedül Gyurcsány neve többszázezres választói tömeget tartott távol az urnáktól.

Ott tartunk tehát, hogy az előválasztásról nem tudott megállapodni a baloldali ellenzék, ezért

kiírták az előválasztást: mindenki a közvélemény-kutatásokat figyeli.

Ha Botka, illetve a mögötte álló MSZP meg tud izmosodni, akkor számíthat arra, hogy egyre izmosabb lesz.

És akkor hiába fogja Gyurcsány biztos kézzel a 10 ezer körüli párttagságát, a DK leginkább kormányváltást akaró többszázezres szimpatizánsi köre át fog állni tőle a szocialistákhoz.

Ha meg nem, akkor biztosan marad az Orbán-kormány.

Facebook Comments