Tarlósra már nincs szüksége a Fidesznek, Tarlós mehet

Tarlósra már nincs szüksége a Fidesznek, Tarlós mehet

Alig egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy Tarlós István nem lesz negyedszer is a Fidesz főpolgármester-jelöltje.ti_1.jpg

Ez akkor volt, amikor Orbán azt mondta, hogy Budapest számára nem finanszírozási, hanem

irodalmi kérdés.

Bármi is jelentsen ez.

Ehhez képest meglehetősen váratlan volt, hogy februárban a kormánypropaganda zászlóshajójában, a Magyar Időkben tettek hűségnyilatkozatot a fideszes kerületi polgármesterek Tarlós mellett. Egyszerre, egyöntetűen. Ami nyilvánvalóan nem ment

  • egyeztetés,
  • szervezés,
  • felsőbb utasítás nélkül.

Tehát Orbán döntött úgy, hogy neki mégis Tarlós kell. Ami annál is inkább meglepő volt, mert Tarlós harmadik ciklusa (mert nyilván azzal számoltak, hogy megnyerte volna)

éppen tartalmazta volna a 2024-es olimpiát is

(mert akkor még úgy tudtuk, számolnak azzal is).

Azért az nagyon váratlannak tűnt, hogy annak a Tarlósnak adnák át a szereplési lehetőséget, a dicsfényben való sütkérezést, akivel menetrendszerűek a konfliktusaik a kormánypárti potentátoknak, és akit egyszer (legalább egyszer) már amúgy is leírtak.

Azután viszont két dolog derült ki.

Pl. telenyilatkozza a médiát, hogy mennyire komoly esélyei vannak Budapestnek, majd elmegy Limába, és a borítékolható vereség után elmondja, hogy mennyire sajnálja, és hogy milyen felkészültek voltunk pedig.

De a Momentum aláírásgyűjtése bekavart: nem Limában, hanem már Budapesten megverték volna a Fideszt. Vissza is vonták az amúgy is és legfőképpen elbukott pályázatot.

Tarlósra, illetve, hogy arcát adja a kudarchoz, így nem volt szükség.

Mondjuk amúgy se vállalta magára: nála többször nemigen tudta volna senki elmondani többször, hogy

ez nem az ő olimpiája volt, nem ő találta ki.

Naná, hiszen tudjuk, hogy Orbán.

Úgyhogy végül Orbánnak magának kellett kormányhatározattal felkérnie arra Tarlós mint főpolgármestert, valamint Borkait mint MOB-elnököt, hogy vonják vissza a pályázatot.

Tarlós esélyei a pillanatnyi helyzet alapján minimumra csökkentek, hogy 2019-ben is őt indítsa a Fidesz.

  • Egyfelől azért, mert nincs rá szüksége.
  • Másfelől, mert van elég aspiráns, akik közül válogathat Orbán.

Például az a Kocsis Máté, aki tavaly a Fidesz komm. igazgató posztját hagyta oda, hogy városvezetői imídzsét építse. (De aki beállni látszott Tarlós mögé, amikor ez volt az ukáz.)

Talósnak így nincs szüksége nagy jóstehetségre ahhoz, hogy azt mondja,

ne tegyen senki komolyabb összeget

arra, hogy legközelebb is elindul a főpolgármesterségért.

Persze semmiképpen nem amiatt, mert nem indítják, mert elfogyott mögüle a támogatás. Nem. Hanem azért, mert pillanatnyilag nincs olyan elhatározása, hogy kilincseljen vagy pedálozzon ezért.

Éppen nincsenek most olyan jóban ők Orbánnal.

Facebook Comments