Végig tudta, hogy veszteni fog, mégis végigcsinálta – Majtényi szemszögéből az elnökválasztás

Végig tudta, hogy veszteni fog, mégis végigcsinálta – Majtényi szemszögéből az elnökválasztás

Írhatnánk arról, hogy micsoda hősies kiállás volt Majtényi László részéről, hogy végigcsinálta az egész tragikomédiát a köztársasági elnökséggel, de belső információk alapján sem a szavazás előtt, sem alatta nem érződött semmiféle melodramatikus hangulat.

majtenyi_gratulal.jpg

Majtényi László a sajtótól elzárva kapott egy termet a Parlamentben, amíg a köztársasági elnöki választás folyt március 13-án délelőtt. Amikor a sajtó nem látta, a jogász ugyanúgy viselkedett: jó kedélyállapotban, mindenkihez kedvesen és nyitottan, szerényen várta a szavazások eredményét.

A két körös választás reggel 9-től délután 1-ig is eltartott, utána még a sajtótájékoztatók következtek. Ez idő alatt a jelölt támogatóival a Parlament egyik termében, illetve a szavazások eredményének kihirdetésekor az egyik oldalpáholyból követhette figyelemmel a történéseket.

A különteremben a B1 információ alapján semmiféle eposzi, vagy melodramatikus hangulat nem uralkodott. Majtényi a családjával és támogatóival, barátaival beszélgetett, a hangulat felszabadult és formalitásoktól mentes volt. Sokan először jártak az országházban, őket egy idegenvezető körbe kísérte a Parlamenten. Megjelentek a baloldali és liberális értelmiség tagjai és a magukat ellenzékinek mondó pártok képviselői is. LMP-st, jobbikost nem lehetett látni.

A köztársasági elnökjelölt arról panaszkodott, hogy nagyon sok órája van a miskolci egyetemen és, hogy a beszédét többször át kellett írnia, mert annyira fáradt volt, hogy sokszor hiba maradt a szövegben.

Mivel mindenki tisztában volt vele, hogy tényleges csoda kell ahhoz, hogy Ádert egyáltalán megszorongassa, ezért senki nem izgult, vagy latolgatta az esélyeket.

A játszma előre le volt játszva, a játék legnagyobb eseménye nem is maga a szavazás és annak eredménye volt, hanem, hogy Orbánnak és csapatának végig kellett hallgatnia Majtényi 15 perces beszédét.

A beszéd különösen keményre sikerült – érződött benne az ország mellőzött, kifosztott részének minden keserűsége és feszültsége. 

Majtényi beszéde a harmadik köztársaságért szólt. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármasában íródott, többször hozta fel az ország kifosztását, a szegénységet. A borzalmas körülmények ellenére ez sem vált patetikussá, inkább a könnyed humor és az intellektus jött át belőle.

Áder beszéde fakó volt, egy gondolat erejéig sem foglalkozott belpolitikával, nem fogalmazott meg semmilyen kritikát a fennálló rendszerrel szemben.

Ki kell mondanunk: Ádert azért választották újra, mert maga is az orbáni rendszer részévé vált, akitől Magyarország ugyanúgy nem várhat semmit, mint a Fidesztől.

Áder még a gesztus, vagy a szónoklat szintjén sem engedte meg magának, hogy kísérletet tegyen a jelenlegi politikai helyzet elemzésére, vagy az ország helyzetének leírására. Olyan dolgokkal foglalkozott, amik leginkább szimbolikus, vagy kisebb határon túli csoportok számára jelentőséggel bíró ügyek. 

A beszédek után a Fidesz képviselői pont összekeveredtek az oldalpáholyból éppen kilépő Majtényi-támogatókkal. A Fidesz pártkatonái, szemüket határozottan előre szegezve, blazírt pofával vonultak el szavazni. Még azt se engedték meg maguknak, hogy másra nézzenek. A juhász odacsördített az ostorával, a pásztorkutyák csaholtak, a birkanyáj pedig ment, amerre parancsoltak neki.

Így kezeli Orbán is az országot. De legalább a birkák biztonságban érzik magukat.

Facebook Comments