Juhászék fütyültek, Orbán megállította Brüsszelt, a nép meg egymásnak esett március 15-én

Juhászék fütyültek, Orbán megállította Brüsszelt, a nép meg egymásnak esett március 15-én

Mindenki a maga szövegét, vagy sípját fújta. Az Index kiemelte: szörnyű szájszag uralkodott a Múzeum körúton. Pont emiatt. 

orban_marcius_15.jpg

Jobb érzésűek fogmosás után, kevésbé kulturált honfitársaink fogmosás nélkül mentek ünnepelni március 15-én a Múzeum körútra, ahol Tarlós István főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A közpénzen működtetett propaganda, a közmédia mindent megtett, hogy ne látszódjon és ne is hallatszódjon a fütyülést, de elbukott ebben a gigászi küzdelemben.

(Nyilván, a hangmérnököknek holnap már be se kell mennie dolgozni – poénkodott valaki az Index facebookos live videója alatt.) 

Orbán beszéde alatt sajnos az Duna Tv-n is lehetett hallani a fütyülést és, hogy az ellenzéki tüntetők „Börtönbe!”, illetve „Diktátor!” szavakat skandáltak.  

Orbán Viktor megint delíriumos beszédet mondott, a nemzeti egységről és Brüsszelről, miközben az fütyülő ellenzékiek és az Orbán-rajongók úgy egymásnak estek, hogy a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia: 

„- A végre valahára megteremtett egységet nekünk kell működtetni, és minden nap tovább- és újraépíteni”.

“Saját lábunkon állunk, a saját kenyerünket esszük, nem vagyunk szolgái se magyar, se idegen hatalmasságoknak. Munkát adtunk emberek százezreinek, a családokat megerősítettük (…), és valódi nemzeti egységet teremtettünk.”

Brüsszelről is beszélt a miniszterelnök, miközben naponta 2,2 milliárd forint áramlik az EU-tól Magyarországra:

„Brüsszelt meg kell állítani, és a kormányzati felelősséget továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani.”

 “Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít sem a magyar nemzet múltja, sem a magyar jövő. De nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít az európai emberek biztonsága. De nekünk számít. Lehet, hogy Brüsszelnek és a nemzetközi pénztőkének nem számít, hogy megmaradunk-e magyarnak. De nekünk számít”

 

Facebook Comments