A magyar kormány rég elfelejtette, mit jelent a jogállam

A magyar kormány rég elfelejtette, mit jelent a jogállam

20150704az-igazi-csiki-sor.jpg

Aki törvényes eszközökkel próbálja érvényesíteni jogait vagy érdekeit, azt a magyar állam ledózerolja. Rég nem számít már Orbán Viktor kormányának, mint jelent a jogállam, a bíróság függetlensége vagy egy ítélet tiszteletben tartása.

Nem először – és úgy véljük, nem is utoljára – azonosította Orbán és kormánya a teljesen törvényes jogérvényesítés útját a nemzet elleni támadásnak. Tették ezt már kipécézett és jogszabályokkal megfingatott multik, bankok, és amikor a bíróság véletlenül – a törvények alapján – nem a kormánynak adott igazat, akkor már a bírók is nemeztárulók lettek. Mert nem a jog, a törvényesség fontos, hanem az ÜGY.

Most épp a kormányprogram szintjére emelt nemzeti öncélúság ír fölül mindent: a józan észtől a jogig.

A Nekifutásból Nagyon Magyar Legigazibb Csíki Sör ügye jól illusztrálja az állam joghoz és valósághoz való viszonyát. A történet zanzája: élelmes vállalkozók ráindítottak egy kézműves sört Erdélyben a Heinekkel jól bejáratott márkanevére, miközben igyekeztek rájátszani a fentebb már említett nemzeti öncélúságra. Hisz minden finomabb, ha rajta van a trikolór. A gaz multi pedig nem átallott védjegybirtoklásért pert indítani – amit végül meg is nyert.

A Romániában játszódó történet itt nem várt fordulatot vesz. Először is a jó magyar kézművesek telehazudják a világot, de legalábbis Magyarországot, hogy most aztán nekik mindent, de tényleg mindent, gyártósortól a címkékig meg kell semmisíteniük, kirúgni mind a két tucat munkásukat – nemzethalál ez a javából. Mindebből persze semmi nem igaz: az ítélet szerint csupán másik nevet kell adniuk addig gyártott termékeiknek. Ez aztán a világvége.

De a magyar kormány nem hagyja annyiban, mert, mint Lázár János kijelentette: ez nem igazán a sörről, sokkal inkább a magyarságunkról szól.

Ez? Egy védjegyper? Egy sörmárkára marketing okokból ráaggatott címermagyarság? Hát a mi nemzeti identitásunk ennél kicsit összetettebb és mélyebb is. Csak sajnálni tudjuk Lázárt és bandáját, hogy nekik egy sörcímkében merül ki a magyarságuk.

A kormány – és most jön az ijesztő rész – támadásként, árulásként fogja fel egy független, román bíróság döntését, amelyet egy tucatperben hozott. Berúgja az olajozottan működő törvénygyárat, amely hamarosan ontja majd a Heineken elleni jogszabályokat. Nem tetszett az igaz magyar címke? Akkor nekünk meg nem tetszik a te címkéd. Nosza, betiltjuk a vörös csillagot a dobozon. És ne aggódjunk, van még a tarsolyban egy-két kurucos ötlet.

A végeredmény pedig: a hős kormány kiállt a magyarság mellett, miközben alaposan felverte az eddig olcsó sörök árát. A kézműves termékekből pedig senki nem készít annyit, amivel el lehetne látni a fogyasztókat, de legalább sokkal drágábbak. A magyar sörivó pedig bizonyosan nemzeti öntudattól dagadó kebellel veszi sok magyar forintért a nagyon magyar sört. Főleg azok, akiket a magyar kormány keménykedései miatt rúgnak ki a Magyarországon működő sörgyárakból.

Mindenki nyert?

Facebook Comments