A 10 legjobb szám Chuck Berrytől – legyen rock&roll!

A 10 legjobb szám Chuck Berrytől – legyen rock&roll!

90 éves korában meghalt Chuck Berry amerikai gitáros, énekes, a rock and roll egyik legfontosabb személyisége. Charles Edward Anderson Berry Sr., azaz Chuck Berry 1926-ban született St. Louis-ban. Egészen az utolsó időkig aktív zenész volt, idén, 35 év után először új albumot jelentetett meg, aminek a címe Chuck. 1984-ben kapott Grammy-életműdíjat, és az elsők közt iktatták be a Rock and Roll hírességek csarnokába is 1986-ban. 

chuck_berry.jpg

A legendás művész St. Louis-ből indult az ötvenes évek közepén, amikor a magyarok a szovjetekkel és a padlássöpréssel voltak elfoglalva. Chuck Berry lett az énekes-gitáros mintapéldája, aki maga adja elő a saját számait. Összeszedtük a 10 legjobb számát (szubjektív a lista) autókról, nőkről és Amerikáról.

 

 10. “Downbound Train” (1956)

Kevesen ismerik ezt a számot, pedig. A sztori szerint egy pasas bemegy egy bárba, túl sokat iszik, elalszik és egy olyan vonaton ébred, amelyet az ördög maga vezet. A gitár adja a vonat zakatolását.

 

 

  1. “School Day” (1957)

 

Berry már elmúlt harminc, amikor felvette ezt a számot az iskolába zárt gyerekekről.

 

  1. “Let It Rock” (1960)

 

Ezek azok a számok, ami miatt Chuck Berryt sokan a szívükbe zárták: egyszerű, pörgős, táncolható. Pláne, hogy a szöveg mindössze annyi, hogy a vasútat építő munkások kicsit elcseszik a munkájukat.

 

  1. “Nadine (Is It You?)” (1964)

 

Nem csoda, hogy ez a szám a csajokról szól: Chuck Berry három évet töltött előtte a börtönben. 

 

  1. “Back In the U.S.A.” (1959)

 

Mit hiányolt Chuck Berry a tengerentúli körúton? Autópályákat és felhőkarcolókat és persze, az autós büféket.

 

  1. “Memphis” (1959)

 

Elvált szülők, elkallódott gyerekek – később Johnny Rivers ezzel a számmal nagyot kaszált.

 

 

  1. “You Never Can Tell” (1964)

 

Kis filmes utánérzés: a zongora teljesen westernfilmes, viszont Quentin Tarantino Ponyvaregénye remek videóklippet kölcsönöz ennek a zseniális számnak.

 

  1. “Maybellene” (1955)

1955 augusztus 20-án a “Maybellene” elkezdte menetelését a Billboard Top 100 –as listáján és egészen az 5. helyig jutott. 11 hétig maradt a topon. Eredetileg ez egy még régebbi country-folk szám átdolgozása.

 

  1. “Johnny B. Goode” (1958)

Sokan ezzel a számmal azonosítják Chuck Berryt, pedig nem ez volt a legnagyobb száma. Ez az a gitárkezelés, ami mindenkit levesz a lábáról. Go Johnny, go!

 

  1. “Promised Land” (1964)

Hasonlóan az előző számhoz, ez is egy srácról szól, és ez is hasonló gitártémával működik.

 

+1 Route 66

 

A legendás út és a zötykölődés tökéletes megfogalmazása

Facebook Comments