A fideszes képviselő szerint azért van ilyen állapotban az egészségügy, mert rossz helyzetben van a gazdaság

A fideszes képviselő szerint azért van ilyen állapotban az egészségügy, mert rossz helyzetben van a gazdaság

Kucsák László parlamenti képviselő arra reagált, hogy az emberek kétharmada inkább fizetne vizitdíjat is, csak javulnának az áldatlan állapotok.klov.jpeg

Valamit mondani kellett arra, hogy az emberek már megbánták, hogy a vizitdíj eltörléséért cserébe hatalomra juttatták a Fideszt, és Kucsák képviselő mondott is: hiteltelennek tartja a felmérést. Mert csak.

De a Hír Tv-nek legalább azt elismerte, van még mit javítani a területen.

Kétségtelen, hogy eredmények is vannak a kormány mögött ezen a területen, de rengeteg a tennivaló is. Egy – ahogy említettem –

ilyen rossz helyzetben lévő gazdaságban

sajnos nagyon gondosan kell mérlegelni azt, hogy mely területeken milyen lépésekben valósítható meg béremelés például.

A fideszes képviselő szerint tehát rossz helyzetben van a gazdaság.

  • Ami mondjuk nem így tűnik, ha csak Mészáros polgármester-frontember viharos gazdagodását vesszük tekintetbe.
  • Vagy azt, hogy az Orbán-kormány olimpiai rendezésre pályázott. Foci Eb-t, meg vizes vébét meg rendez is.
  • Itt csak úgy nőnek ki a földből a stadionok, és most már a versenyuszodák és óriástoronyugró-tornyok is.
  • A vizes vébé költségvetése már átlépte a 100 milliárd forintot.
  • Az új Puskás-stadion 200 milliárdba kerül majd.
  • A kormány továbbá Brüsszelhez fordult, hogy engedélyezze a látványsportoknak (nem az egészségügynek) adott kiemelt költségvetési támogatást.
  • Valamint Orbán Várba költözésére 25 milliárd forintot különítettek el.

A rossz helyzetben lévő gazdaságnak erősen ellentmond a kormánypropaganda is, amelyik évek óta sulykolja, hogy

Magyarország jobban teljesít, meg Magyarország erősödik.

Meg a miniszterelnök is, aki február végén biztatónak nevezte a magyar gazdaság állapotát, de – saját szavai szerint – csak azért nem jónak, nehogy a nép gyanakodni kezdjen.

(A képen balra Orbán, jobbra Kucsák. Forrás: Kucsák László/Facebook)

Facebook Comments