Elhagyta Gyurcsányt a képviselő, aki feltárta a budavári lakáspanamát

Elhagyta Gyurcsányt a képviselő, aki feltárta a budavári lakáspanamát

Tovább bomlik a Demokratikus Koalíció.budai_varnegyed.jpg

A Gyurcsány-párt alig egy hónapja még monolitszerű egységet kommunikált, a például 98%-os többséggel választották újjá, de azóta kiderült, hogy korántsem annyira egységesek.

  • Még tavaly ősszel Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi lépett ki a pártból, miután rájött, hogy Gyurcsányék nem is akarnak nyerni a választáson, illetve nem is lehet velük.
  • Márciusban pedig a DK ifjúsági szervezetét vezető Szarvas Koppány Bendegúz lépett ki technikai okokra hivatkozva, mint kiderült valójában azért, mert a pártot vezető csoportosulás nem engedett magukon kívül másnak beleszólást a politikába, Szarvas még elindulni sem engedték az elnökségi tagságért.

Most pedig Veres Dávidról, a DK I. kerületi képviselőjéről derült ki, hogy kilépett a pártból. Veres ezt maga jelentette be a Facebook-oldalán, de három napig nem figyelt fel rá senki.

Veres szintén

technikai okokra

hivatkozott, ebből valószínűleg az következik, hogy hasonló problémái lehettek, mint Szarvasnak.

(A DK-nál a technikai okok olyanok lesznek, mint az Origónál a megváltozott médiafogyasztási szokások.)

Az önkormányzati képviselőről korábban a B1 blog is írt, illetve pontosabban ő írt nekünk, amiből kiderült, hogy ő robbantotta ki a budavári lakáspanama botrányát: fideszes politikusok és kormányközeli szereplők is gyanúsan olcsón, mélyen a piaci ár alatt jutottak önkormányzati bérleményhez az I. kerületben.

vd_1.jpgAzóta Veres nekiment Orbán Ráhelnek is: 

A Várnegyed ostroma puskaropogás és ágyútűz nélkül zajlott,

a helyi Fidesz szép csendben minden értékes üzlethelységet és lakást Orbán Ráhel barátjának kezére játszott át.

Az ország turisztikailag legértékesebb ingatlanjait a fideszes vállalkozó panel-áron kapta meg, havonta több millió forintos kárt okozva a kerületnek. A lakcímkártyánkon lehet, hogy azt írja, hogy a kerületbe tartozunk, valójában azonban mára a Fideszé lett a teljes kerület, éttermestől, hotelestől, irodástól, lakásostól, nyilvános WC-stől. Orbán Várba költözését nem is említve.

A Facebook-oldalán bejelentett kilépés kommentálásakor több DK-tag és -szimpatizáns, illetve elkötelezett Gyurcsány-hívő követelte, hogy adja vissza kerületi képviselői mandátumát, mivel a DK kompenzációs listáján jutott be.

Veres viszont Edmund Burke-re és a szabad mandátum elvére, valamint az általa képviselt várbeli lakók érdekire hivatkozva, erre nem hajlandó.

 

Facebook Comments