Lex CEU: végre kiderült Orbán mesterterve

Lex CEU: végre kiderült Orbán mesterterve

trump_orban-1024x576.jpgEgy pontosan koreografált folyamat első állomásánál járunk kedden, amikor a parlament elfogadja a lex CEU-t. A következő lépés a civilek megbélyegzése, a harmadik pedig – nagyjából október magasságában – az ország totális Soros-talanítása lesz. Trumpban remél ehhez szövetségesre találni.

Két idézet Orbán Viktortól, amely egymás mellé rakva egyértelművé teszi a helyzetet:

– „A következő év Soros és az általa szimbolizált erők kiszorításáról fog szólni.”

– „Engedélyt kaptunk – ha úgy tetszik – a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni.”

Az elsőt még tavaly decemberben a 888-nak adott interjúban mondta, míg a másodikat Trump beiktatása után.

Azt is tudjuk, hogy a CEU elleni támadás sem a légüres térből érkezett: Michael Ignatieff elárulta, hogy decemberben jelezték már neki informálisan, hogy valami készül az egyetem ellen. Ugyan így pontosan elő volt/van készítve a civilek megbélyegzéséről szóló törvény. Olyannyira, hogy az álságos “nemzeti konzultációtól” függetlenül, már meg is írták a törvényt, csak a frakciónak gúnyolt kesztyűbábok hadának kell eltalálnia a megfelelő gombot.

Ahhoz azonban, hogy a kép teljesen összeálljon, szükség volt a hétfőn, sebtiben beadott módosító javaslatra a lex CEU-hoz. Ez a kis kiegészítés – amellett, hogy jelentősen szűkíti a törvény végrehajtására nyitva álló határidőket – egyértelművé tette a valódi célt. A módosítás lényege: ha az egyetem székhelye egy föderatív államban van (mint a CEU esetében az Egyesült Államok), és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek. Magyarán: ha Washington, a Trump-adminisztráció nem illetékes felsőoktatási ügyekben, akkor is vele kell megállapodást kötni, mielőtt a tényleges szerződés létre jöhet – jelen esetben – New York állammal. Minderre pedig hat hosszú hónap áll rendelkezésre. (Nem kell diplomáciai zseninek lenni ahhoz, hogy két, bonyolult államközi szerződést összehozni ennyi idő alatt lényegében lehetetlen.)

Az apró kis pontosítás kizárólag a CEU ellen szól, még dedikáltabbá téve a jogszabályt. A lényege azonban egyszerű: a “Soros-egyetemnek” Trumpnál kell kilincselnie, ha életben akar maradni. Márpedig az új elnök és Soros viszonya finoman szólva sem baráti. Utóbbi 25 millió dollárral támogatta a demokraták kampányát és minden létező fórumon Trump ellen beszélt. Innen szép nyerni.

Orbán ezzel olyan helyzetet állít elő, amelyben lényegében – legalábbis ezt lehet majd kommunikálni – Donald Trump és Soros György megállapodásán múlik majd a CEU sorsa. Ha pedig Trump zsigerből reagál erre – amire jó esély van – akkor fél év múlva – október táján – Orbán szomorúan tárhatja szét a kezét: a magyar kormány nyitott lett volna a megállapodásra, de sajnos az amerikaiak nem akarták biztosítani a CEU működését. Az egyetemet így Trump záratja be.

Ez pedig zöld utat nyit a most még csak megbélyegzett civilek teljes kiirtásához is. Ha Trump valóban eljátsza a neki szánt szerepet, úgy újabb “engedélyt” ad Orbánnak a boszorkányüldözés végső megoldásához: a választásra Magyarországon nem lesz kritikus, a kormányt ellenőrző civil világ és független sajtó.

Facebook Comments