Gyurcsány Ferenc klasszikus blöfföt próbált megjátszani, de nem vették komolyan

Gyurcsány Ferenc klasszikus blöfföt próbált megjátszani, de nem vették komolyan

Döglött oroszlánban felesleges belerúgni, de amit Gyurcsány Ferenc az utóbbi pár napban művelt, hogy bekerüljön a hírekbe, az tragikomédiával ér fel.

 

Pár napja bejelentette: azt várja Orbán Viktortól, hogy

  1. vagy tisztázza magát,
  2. vagy pedig 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért, amelyek szerint Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. 

Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis Orbán Viktor “Oroszország által zsarolható helyzetben van”, méghozzá gyanús pénzmozgásokról vannak papírok, amiknek másolatába Gyurcsány betekinthetett. Évekkel ezelőtt.

Gyurcsány nagyon kicsavartan azt üzente: amennyiben a miniszterelnök nem indít jogi eljárást, a DK elnöke igazoltnak tekinti vádjait.

Nézzük, még egyszer, miről is van szó:

Gyurcsány Ferenc

  • “hosszú évekkel ezelőtt”,
  • magas szintű, hiteles forrásból kapott
  • szóbeli tájékoztatást
  • arról, hogy Oroszország “megfelelő szervei” információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról.
  • Ezek “rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására” – jelentette ki.
  • Emiatt Orbánt az oroszok a kezükben tartják.

Hogy miért nem használta fel a DK elnöke ezt korábba, vagy akár most?

Gyurcsány erre azt mondta: a szóbeli közlést annak hitelessége ellenére sem tudta bizonyító erejűnek tekinteni, ezért nem is használta fel, a közelmúltban azonban változott a helyzet, ugyanis közvetítőkön keresztül betekinthetett “egyes dokumentumok másolatába”, és amit látott, az hitelesíti a sok évvel korábbi közlést. Hozzátette, okkal feltételezi, hogy Orbán Viktor is tud ezen dokumentumok létezéséről.

Közölte, mindent megtesz, hogy a szóban forgó dokumentumok a kezébe kerüljenek, és amint ez megtörténik, azokat a nyilvánosság elé tárja.

A feltett kérdésekre válaszolva annyit elmondott, hogy az iratokat Magyarországon látta, az azokat bemutató közvetítő magyar volt, a tulajdonos személyét viszont nem ismeri. Arra nem válaszolt, hogy mikor történt az általa említett első beszélgetés, ahogy azt sem árulta el, hogy az iratokban foglaltak melyik időszakra vonatkoznak. Jelezte, egyelőre nem tárgyaltak az átadás feltételeiről, és kérdéses, hogy elfogadhatóak lesznek-e a feltételek.

Arra a felvetésre, hogy a kormányfőnek miért kellene őt beperelnie, azt felelte, hogy a miniszterelnök majd eldönti, minek tekinti az állításait.   

Mindenesetre 72 órát adott Orbán Viktornak, hogy tegyen valamit.

A 72 óra lejárt, Orbán pedig nem tett semmit, mint ahogyan az várható volt. Gyurcsány erre az alábbiakat írta ki a Facebook-ra:

gyurcsany_ferenc_ultimatum.jpg

Foglaljuk össze:

  1. Gyurcsány látott valamit, amivel Orbánt zsarolhatják, de nem tudja bizonyítani.
  2. Ultimátumot adott Orbánnak.
  3. Lejárt az ultimátum, anélkül, hogy bármi történt volna.
  4. Gyurcsány most megpróbálja megállapítani, hogy amit látott, az hiteles-e.

A pókerben ez a klasszikus blöff esete, csak általában ilyenkor a többiek az elején bedobják a lapokat, vagy addig emelik a tétet, amíg mindenki kiszáll. Kérdés, hogy valaki leült-e Gyurcsányhoz egy asztalhoz játszani, vagy csak belebeszélt a nyilvánosságba.

Facebook Comments