Ablakfestés

Ablakfestés

Nemtom, mi a halált akarnak még – szólt a kisegér, amely egy hete befészkelte magát a konyhámba, és apró Dögbrögiként trónol a különféle madáreledeles dobozok fölött. – Nem elég, hogy kulcsra zárják a fonott kalácsot, elfelejtettek zabpelyhet venni, ordítoznak, ha csak a közelembe jönnek, már nem is tudom, hová bújjanak előlem.

egerperspektiva.jpg

Mert mi történne, ha meglátnának? Az egyik éktelenül sikítozna, a másik égre-földre esküdözne, hogy én csak egy kis délibáb vagyok Monoszló felhőtlenül kék egér, akarom mondani egén, aztán kitörne a mai 234. veszekedés, iszonyú álmosítóak, na asszem, bemegyek megint egy kicsit szundítani a vegyesbolti jószagú, málnaízű, rendkívül tápláló egérmérges csomag mellé, a konyhaszekrény alá. Na, azt legalább nem nyalogatják össze a randa döglegyek. (Egy frászt legyek dög.)

Mindenesetre ma már tudom, választhattam volna jobb helyet is, de akkoriban csak a dörmögós-szuszogós-horkolós volt itthon, az meg először, amikor az első este véletlenül rajtakaptam, hogy kijött a konyhába, hebegős elbeszélése szerint csak behűtött szódavízért, rögtön vissza is fordult. „Ó, bocs!” – vetette oda, mintha eltévedt volna, és ment vissza morogva meccset nézni, épp vezettek a sárga egerek.

Aztán egyszer csak lejött a hisztigép, be kellett kushadnom a szekrény alá, csak este jöhettem ki, meg amikor a kertben napozott. Tele van a tököm a szobafogsággal, beírok az állatvédő ligának, ha csak nem azok is május elsejei szünnapot tartanak a Hősködők terén, és nem hagytak bent ügyeletben senkit, csak egy félszemű, gonosz macskát.

Engesztelésül aztán másnap vettek nekem egy kis zacskó mazsolát meg egy tábla keserűcsokit, mert figyelmesek azért, azt meg kell hagyni, úgyis rég elegem volt már az odaégetett másnapos pirítós bagettjükből, amit – kimondani is rettenetes – három napja vettek Pesten, a Pozsonyi úti Három Tarka Macska nevű pékipari kézműves műintézetben. Hát az olyan kemény lett mára, hogy egy tigrist is agyon lehetne vele csapni, nemhogy három vagy négy macskát, esetleg egy kormánypárti fősajttolvajt.

Ja, a politikáról jut eszembe különben, hogy valamelyik nap azt olvastam az egérinterneten, hogy a Matolcsyt kiküldték Monacóba, hogy tegye fel a piros 27-esre Magyarország teljes évi GDP-jét meg Mészáros fele vagyonát. Ha nem jön ki, nem nagy gáz, ott leszünk, ahol tavaly ilyenkor, de ha nyer, jobban teljesítünk, még Monoszlón is tetőtől talpig Gucciba öltöznek a madárijesztők, a közmunkások aranyseprűvel söprögethetik a lehullott húszezreseket, és a templom egerei kaviármérgezés következtében dobják majd fel a talpukat.

Azon kívül, hogy ízetlen ez az antiklerikális viccelődés, egy kis kaviárt persze magam is megkóstolnék, bár az állatorvos erre a hétre gyümölcsdiétát javasolt; jelzem, a tenger gyümölcseit attól még bátran fogyaszthatnám.
Így teltek jobb és kevésbé jó pillanatokkal övezve az ünnepek, ma este állítólag palacsinta lesz vagy brownie, ha a sikítozós hisztérika tényleg rászánja magát, amit én csak támogatni tudnék. (Hogy itt mi minden esik le, mintegy véletlenül, sütés-főzés közben, abból jóllakhatna egy harminc-negyven jól megtermett egérből álló haramiacsapat, és akkor még a bőregerekről nem is esett szó.)

De aztán ma délután minden látható előzmény nélkül katasztrófa történt. Az az éjjel is hangoskodó vén tengeri medve, aki egyébként évek, ha nem évtizedek óta hanyagolja a ház fa részeit, istennek hála különben, egyszer csak előzetes bejelentés nélkül megjelent délután a konyhában – amúgy nyitvatartási időn kívül, hogy a Nébih látogassa meg –, és nagynehezen, sok késsel ügyetlenkedve kinyitott előbb egy ízléstelen, de förtelmesen büdös fémhengert, majd egy még nehezebben elfűrészelhető műanyag flaskát, és hirtelen elhatározásból végiglocsbolta a munkaasztalt, a lefolyót, még jó, hogy a szemetes mögé nem löttyintett be egy kis festékoldószert, hogy a fene vinné el.

Itt most olyan büdös van azóta, hogy ma este átmegyek meccset nézni a szomszédba, enni semmi kedvem, a brownijukat feltolhatják maguknak, ha mégis megsütik itt nekem, a morzsákat meg majd holnap megvizsgálom, ha addigra hálistennek alaposan kiszellőztetnek. De már kurvára unom őket, vásároljanak be, főzzenek, nem bánom, de jobb lenne, ha már megint nyugtom lenne tőlük, mert isten bizony kezd elegem lenni ebből az egész nyaralási embervircsaftból.

Még a végén idehoznak a nyakamra egy utálatos macskát is, hát már csak az hiányozna. Nem mintha félnék a vadállatoktól, de azért az udvariatlanságnak is van határa.

Facebook Comments