Összeomló egészségügy: már az újszülötteken spórolna az Orbán-kormány

Összeomló egészségügy: már az újszülötteken spórolna az Orbán-kormány

Pár napja felröppent a hír: már szülés után akár 24 órával elbocsáthatnák a kórházból az anyákat újszülött babájukkal. Közben a kormány demográfiai katasztrófát vizionál és szeretné a születések számát drasztikusan felemelni. ujszulott.jpg

Valószínűleg szakember- és pénzhiány állhat amögött a tervezet mögött, ami a Magyar Nemzetben jelent meg: a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat. A kormány magyarázata szerint ez a gyakorlat nyugati mintát követne, és szó sincs arról, hogy ágyhiány miatt vezetnék be. Sőt az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a kórházak minimum 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes tb-finanszírozást a szülés után, a jövőben a 24 órás kezelés után is megkaphatnák a térítést. 

Orbán: Középpontban a családok

Az erős családok erős és versenyképes gazdaságot és társadalmat, ezáltal Európát hoznak létre – mondta a kormányfő még májusban, egy a családdal foglalkozó konferencián. 

“A célunk az, hogy Magyarországon minél több gyermek szülessen. Szeretném elmondani önöknek, hogy Magyarország ma osztozik Európa népességfogyási gondjában, mi is rosszul állunk, nekünk is óriási fordulatot kell tennünk” – ismerte el a kormányfő, két tényt ide idézve:

  • 1980-ban 10 millió 790 ezer ember élt Magyarországon
  • 2017-ben 9 millió 799 ezer ember él. Eltűnt közel egymillió ember.

“Amikor a hajó kapitánya meg akar fordítani egy óceánjárót, a hajótest csak lassan veszi fel az irány. Ilyen folyamat a népesedési és családpolitikai fordulat. A legfontosabb a cél kijelölése és a kormány irányba állítása” – mondta.

“Ez a nemzeti ügy és nem egy európai ügy, hanem az európai ügy” – emelte ki.

A természetes reprodukciós rátát a kormány szeretné 2030-ra 2,1-re emelni a jelenlegi 1,5-ról – mutatta be Orbán Viktor a célt. Ezt az irányt azonban kormányzati ciklusokon át fent kell tartani.

A Magyar Nemzet megtudta, hogy a rendeletmódosítás tervezete szerint ezt csak problémamentes terhesség és szülés után tehetnék meg, normális diagnózisú, legalább 2500 grammos csecsemőknél, ha a szülés a 37-41. terhességi hét között történt. 

Ezt erősítette meg ma az M1-en Csákány György is, aki szerint rendkívül szigorú feltételekhez kötnék, mely esetekben mehet haza 24 órával a szülés után az anya és az újszülött a kórházból. A főorvos elmondta, nem lehetne például hazaengedni az első gyermekét világra hozó nőt, a császármetszéssel szülőket, valamint azokat, akiknél komplikáció lépett fel szülés közben.

Az M1-en elhangzó interjú kulcsmondata: „az eddig megszokott három nap benntartózkodásra a finanszírozás miatt volt szükség, nem szakmai szempontok miatt.”

“Aki megfelel az előírásoknak és haza akar menni, az mehet, aki viszont maradni szeretne, annak nem kell mennie” – jelentette ki Csákány György.

A Magyar Nemzet ugyanakkor megírta: félő, hogy szakember- és helyhiány miatt a kórházak javasolják majd a nőknek, hogy menjenek haza, netán el is küldik őket.

Eközben a kormány nemzeti ügyként aposztrofálja a születések számának növelését.  

Szülész-nőgyógyászok véleménye 

Herczegh Szabolcs szülész-nőgyógyász azt mondta: nagy dolog, hogy Magyarországon 3 napot a kórházban lehet tölteni, Nyugat-Európában a költségek miatt akár már 12 órával a gyerek világra jötte után menni kell. Magánintézményekben már nálunk is létezik az „ambuláns szülés”, ezt az opciót viszont csak a kismamák nagyjából öt százaléka választja.

A nőgyógyász szerint viszont érdemes kihasználni a három napot, nem jó előbb hazamenni. Hihetetlen nagy segítség lehet például, hogy az első napokban mellre teszik a babát és megmutatják az anyának, hogyan szoptasson, már ha van erre elég idő és szakember. Az esetenként kialakuló sárgaság pedig a második-harmadik napon jelenik meg.

A 24.hu-nak nyilatkozó másik nőgyógyász mindezzel nem ért egyet: A kormány ötletét nem feltétlenül tartotta ördögtől valónak, ugyanakkor kétségesnek ítélte, hogy a romokban heverő magyar egészségügyben zökkenőmentesen meg tudna valósulni.

Ezen a véleményen volt az egyik nagynevű budapesti klinika nőgyógyásza is, aki a 24.hu-nak elmondta, nagyon szimpatikusnak tartja a rendeletmódosítás-tervezetet, mert szerinte a terhesgondozást és a szülést itthon „túlmedikalizálják”. A jelenlegi finanszírozás miatt teljesen egészséges anyukákat 3-4 napig a kórházban tartanak, amit általában semmi sem indokol.

Úgy véli, összességében jó dolog, ha hamarabb hazatérhetnek a kismamák, de a magyar intézményrendszert korántsem tartja késznek erre a döntésre.

 

Nem veszélytelen a gyors hazamenetel

A 24 órás elbocsátás csak akkor lehet veszélytelen, ha olyan erős a védőnői rendszer, és jó a gyermekorvosi ellátottság, hogy a szakemberek naponta meg tudják látogatni az anyukákat az otthonaikban. Ha nincs meg a megfelelő utógondozás, akkor ez megint csak egy elhamarkodott döntés lesz, egy meggondolatlan intézkedés, aminek nem ismert a hosszú távú kimenetele. Jelenleg a védőnők – főleg a kis településeken – nagyon túlterheltek, az idejük jó része adminisztrációval telik, és nincs kapacitásuk arra, hogy ennyi nőt látogassanak – írta a 24.hu.

Egy másik nőgyógyász arra hívta fel a figyelmet: rengeteg veszélyt rejthet magában, ha, mondjuk, szakemberhiány miatt kilökik az anyákat a kórházból. Lehet bármennyire problémamentes egy szülés, a következő napokban felléphetnek váratlan problémák, például vérzés, légzészavar, de a baba akár be is sárgulhat, ami súlyos idegrendszeri károsodásokat okozhat, ha nem kezelik időben.

Facebook Comments