Senki sem ismeri az Orben mellett kiálló zsidó szervezetet

Senki sem ismeri az Orben mellett kiálló zsidó szervezetet

„New York-i rabbik kiállnak Orbán mellett” vagy „A New York-i zsidó hitközség Orbán mellett” hangzatos címeke virítanak a kormánypárti terroroldalakon. Még akkor is ha nem igaz, vagy így biztosan nem igaz a történet..-

Egyrészt persze jó ez a nagy zsidóbarátság így hirtelen.

ortodox.jpg

Különösen Orbán Bálnában elmondott beszéde után, amiről Kovács M. Mária professzor ezt íra FB oldalán:

„Orbán Viktor minapi beszédében a “zsidókkal” szemben megfogalmazott vádakon túl jónéhány rejtett, ámde egyértelmű üzenet van. Orbán szerint kormánya migránspolitikája “az európai zsidó közösségek érdekét is szolgálja, és ez akkor is így van, ha ők nem állnak ki nyíltan az elemi érdekeik mellett, és szótlanul tűrik, hogy az őket is védelmező magyarokkal szemben méltánytalan támadások történjenek”.

A szövegből kitűnik, hogy OV szerint 1. a zsidó közösségek nem nyíltak, azazhazugak; 2. saját érdekeik mellett nem állnak ki, azaz gyávák és/vagy őszintétlenek; és 3. hálátlanok, hiszen nem védik meg “az őket védelmező magyarokat”.

Ennyi vádat egyetlen mondatba zsúfolni komoly teljesítmény. A szöveg logikája az 1920-as éveket idézi, amikor divatba jött “a zsidókat” hálátlansággal vádolni. De ennél is nagyobb baj, hogy OV felfogásában a “magyarok” védik meg a “zsidókat”, azaz “a zsidók” nem magyarok.

 Másrészt, nézzük a tényeket a nyilatkozattal kapcsolatban. New Yorkban él vagy kétmillió zsidó és sokezer rabbi. Kétmillió ember, kétmillió vélemény. Tízezer rabbi – tizezer vélemény.

Ezek közül most tizenegy állítólag aláírt valamit, amit kitettek a New York-i magyar konzulátus oldalára. Igaz Orbánt Orbennek írták, de ez a legkevesebb. (És erre bukkant rá a szemfüles kormánypénzből kitartott média.)

Izgalmasabb, hogy az internet népének kutatása szerint ez a szervezet valószínűleg nem létezik, vagy ha mégis meglehetősen titokban működük, úgy hogy nem nagyon hagy nyomot maga után.

Az interneten nincs nyomuk. Az aláíró rabbiknak szintén semmi nyoma. A megadott postacím egy bérelt cím. A telefonszámot valaki felhívta és idézzük: „egy fáradt megtört öreg hang nem válaszolt egyetlen kérdésemre sem. Semmit sem volt hajlandó elárulni a hang. A nevét nem mondta meg. Azt sem, hogy kik alapították a szervezetet. Hogy miért rejtőzködnek a nyilvánosság elől. Csak postai úton válaszolnak. És letette a telefont 

A New York-i telefonkönyvekben és adatbázisokban – fantasztikusan sok és alapos van belőlük – nincs ilyen nevű szervezet NY-ban. A címen, amit megadtak,  egy ötemeletes lakóépület található Williamsburgben. Esetleg valamelyik rejtőzködő rabbi lakása lehet.

A keleti parti – meglehetősen bonyolult – zsidó belviszonyokat ismerő hozzászóló szerint ez – ha létezik egyáltalán – maximum egy szatmári és Szatmár közeli rabbigyülekezet lehet.

Azaz a legortodoxabb, legkonzervatívabb, a világi élettel és a politikával egyáltalán nem törődő, befelé forduló csoport.

 Szóval, ennyit ér ez  támogatás

Facebook Comments