- Orbán és Netanjahu szellemi társak, azonfelül egymásra vannak utalva
- Mi keresnivalója van még a Fidesznek az Európai Néppártban?
- Magyar-lengyel harc a demokrácia ellen: a kannibálok között nincs növényevő
Nemzetközi sajtószemle, 2017. július 20.
A jelentés azt emeli ki a Mazsihisz elnökének esti beszédéből, hogy az élesen bírálta a Soros György képének felhasználásával lezajlott plakátkampányt, illetve hogy az izraeli kormánynak nem kellett volna támogatnia a hadjáratot. Olyannyira nem, hogy a magyar zsidóság csalódással fogadta, hogy az izraeli Külügyminisztérium a hirdetési akció mellé állt. Heiszler András megismételte, hogy közössége cserbenhagyásként élte meg a nyilatkozatot. Mint mondta, megengedhetetlen, hogy az akció félelmet keltett a zsidók körében. Az eseményen felszólalt mind Orbán Viktor, mind az izraeli kormányfő, de a kérdésre egyikük sem tért ki.
Az antiszemita botrányok ellenére az összetartozását ünnepelte Budapesten a magyar és az izraeli kormányfő, de hát egymásra is vannak utalva. Pedig Orbán pár hete tabut szegett, amikor Horthyt kivételes államférfinak nevezte. Azon kívül zajlik a zsidóellenes érzelmekre rájátszó uszítás Soros ellen. A jelek szerint azonban Netanjahut mindez nem érdekli, úgy üdvözölte a vendéglátóját: Helló, Viktor! Örülök, hogy látlak. Majd a sajtótájékoztatón szinte cimboráknak tűntek. Horthy ide, Soros oda, a házigazda védelmet ígért a zsidó polgároknak és kétszer is bűnnek nevezte a magyar közreműködést a holokausztban. Az eltelt évtizedek során Izraelben mindig aggályokat váltott ki, ha Magyarországon antiszemita esetek fordultak elő. Hogy most Netanjahu mégis három napot szán Orbánra, az a reálpolitikával, illetve a kölcsönös rokonszenvvel függ össze. Mindketten pártolják a helyenként autoriter kormányzati stílust, ellenzik a liberális demokráciát és meghitt ellenségüknek tekintik Sorost. Magyarország 2010 óta következetesen támogatja Izraelt. Orbán nem antiszemita. Viszont értésre adta, hogy napjainkban a hazafias kormányok időnként a szélsőjobbon is igyekeznek szavazatokat szerezni. Netanjahu ugyanakkor egy szóval nem reagált arra, hogy a magyar zsidóség cserbenhagyva érzi magát, miután az izraeli miniszterelnök áldását adta a Soros elleni akcióra.
Vendégkommentárjában egy vezető lengyel politológus azt hangsúlyozza, hogy az uniónak erkölcsi kötelessége fellépnie Lengyelországgal szemben, annál is inkább, mert a keleti periférián terjednek a féldiktatúrák. A varsói Haladó Tanulmányok Intézetének igazgatója megállapítja, hogy Trump látogatása után a lengyel kormány nem vesztegette az idejét és megpróbálta teljes ellenőrzése alá vonni a bíráskodást. Márpedig itt az ország demokráciája a tét. Az EU meg sem próbálta alkalmazni a 7-es cikkelyt, ehhez elegendő, hogy Kaczynski és Orbán kölcsönösen a védelméről biztosította a másikat egy ilyen esetre. Vagyis az uniós döntéshozatali mechanizmus büntetlenséget nyújt a populistáknak. Ugyanakkor semmiféle mentség nincs arra, hogy a Fidesz továbbra is tagja lehet a konzervatívok frakciójának az Európai Parlamentben, noha a párt egyetemeket zárat be és kampányt szervez Soros ellen. Az EPP vezetőit kellene megkérdezni, hogy miért legitimálják Orbánt. Merkel tényleg azt gondolja, hogy magyar demokrácia lerombolójának bent kell maradnia a Néppártban? Fel nem lehet fogni, hogy a magyar politikusnak mi keresnivalója van ott.
A populisták mázlisták mind a lengyeleknél, mind a magyaroknál, mert a lakosságuk élvezi a korábbi sikerek gyümölcseit, és ez hatalmon tartja mind Kaczynskit, mind Orbánt. És meg tudják nyerni a közvéleményt összeesküvés elméletüknek. Ugyanakkor tovább erősíti őket a bevándorlókkal szemben érzett félelem. A lengyelek jó 51 %-a úgy gondolja, hogy a migránsokat akkor sem szabad befogadni, ha az ország emitt kénytelen ott hagyni az EU-t, miközben több mint 80 % támogatja a tagságot. Az ellenzék csak azt teheti, hogy semlegesíti a menedékkérők ügyét és további társadalmi juttatásokat ígér. Ha ez nem megy, akkor a szomszédállamok és a szövetségesek akaratától függ a hogyan tovább. Ám ne lepődjünk meg, ha az derül ki, hogy a Nyugat a féldiktatúrák felemelkedését úgy tekinti, hogy nem kell aggódni, csupán a korábbi történelmi viszonyok állnak helyre.
A vezércikk szerint Lengyelországban a tüntetők éppen azt csinálják, amire az EU képtelen, vagyis meghátrálásra tudják kényszeríteni a hatalmat az igazságszolgáltatás reformja ügyében. Azaz jó hír, hogy működik a demokrácia. Külföldi aktivisták a Bizottsággal együtt attól félnek, hogy a Jog és Igazságosság fenyegetés a demokrácia számára. Abban igazuk van, hogy zsarnokiak az ez ügyben előterjesztett javaslatok, ám nem lehet megtalálni a tökéletes egyensúlyt a bírák függetlensége és a demokratikus szuverenitás között. Viszont ennél fontosabb, hogy a varsói megmozdulások azt jelzik a kormány számára: a tervek nem azt tükrözik, amit az emberek szeretnének. Ebben a helyzetben a Duda elnök által javasolt kompromisszum elfogadásához kétharmad szükséges, vagyis a PiS nem tudja keresztül vinni az akaratát. De a fő, hogy a békés demonstrációk megmutatták: a lengyelek ellenállnak annak, hogy a kormánypárt túlterjeszkedjen a demokratikus jogosítványán.
A konzervatív újság azt írja, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Törökországban új, hideg polgárháború zajlik. A vezetés mindhárom államban korlátlan uralomra tart igényt a választási győzelem alapján. Ám közben megszegik a jogállam, a hatalommegosztás és a demokrácia értékeit. Azon vannak, hogy a társadalmat saját törekvésüknek megfelelően alakítsák át, kulturális értelemben átneveljék és bebetonozzák saját hatalmukat, teljesen mindegy, milyen jogsértés árán. Egyúttal ideológiai harcot vívnak az emberekért, ezért ennyire kérlelhetetlen a küzdelem, emiatt nincsenek igazán rá felkészülve a civil szervezetek. Ők ugyanis a liberalizmus értékeit képviselik, ám az eleve nem lehet totalitárius. Így viszont számítani lehet rá, hogy a magyar, a lengyel és a török vezetés addig nem nyugszik, amíg meg nem nyeri ezt a hideg polgárháborút. Hogy most Varsóban éppen Duda elnök vétózná meg a vitatott igazságügyi reformokat, arról csak annyit, hogy a kannibálok között nincs vegetáriánus.
„Diktatúra lengyel módra“ címmel a kommentár azt elemzi, hogy éppen egy olyan párt ássa alá a demokrácia alapjait, amely a nevében a jogot és igazságosságot hirdeti. Csak éppen semmi köze sincs egyikhez sem. Éppen azon van, hogy felszámolja a jogállamot. És ezúttal aligha visszakozik, hiába is a tüntetések. A diktátorok, illetve a diktátori cím várományosai szívesen tanulnak egymástól, és Kaczynski úgy gondolja, hogy ami Törökországban már bevált, az náluk is működni fog. Itt az forog kockán, hogy felszámolják azokat az intézményeket, amelyek védik a demokráciát. Ehelyett a diktatúra támaszává kell válniuk. Európában addig vitatkoztak, hogy két- vagy többsebességes EU kell-e, amíg egy sor állam hátramenetbe kapcsolt. Az egyhangúság elve odavezet, hogy egyre több ország int búcsút a demokráciának, ám a szervezetből nem kell kilépnie.
Mint ahogy Brüsszel már most sem tud mit tenni Lengyelország ellen, miután Orbán vezérletével a völkisch magyar jobboldalnak minden ínyére van, ami a nyugati demokrácia ellen irányul. Így alakul ki egy új Európa, amely kísértetiesen hasonlít a történelem könyvekből ismert régi, antidemokratikusra. Ez ellen fellépni leginkább hatalmi szóval lehetne, csak éppen ez kapóra jönne a diktátorfiókáknak, hiszen úgy állíthatnák be, hogy hősiesen védekeznek a hatalmas Brüsszel és Berlin ellen. Úgy hogy határozott harcot kell folytatni a demokratikus földrészért. Meg kell győzni a magyarokat, a lengyeleket és másokat, hogy jövőjüket a demokratikus Európa szavatolja. Hogy a menekültkérdés nem lehet nacionalizmussal és falakkal megoldani. Ám a tömegek nem fogják megérteni, ha csupán prédikálják nekik. Tenni is kell érte a gyakorlatban.
Az újság úgy értékeli, hogy az unió önvédelemre kényszerül Lengyelországgal szemben, és mivel ott a jogállamot fenyegeti veszély, jogos, hogy felvetődik a szavazati jog megvonása. A Bizottság már eddig is lépett az ügyben, ám a varsói kormány ügyet sem vetett rá és most gyors ütemben kezébe akarja kaparintani az igazszágszolgáltatást. Beleérve, hogy visszahívhassa bármelyik bírát, minden indoklás nélkül. Ily módon ajtót-ablakot kinyitna a politikai visszaélések előtt, azon kívül véget vetne a hatalmi ágak szétválasztásának. A jogállamiság az EU egyik alappillére, ezért Brüsszel most kilátásba helyezte a 7-es cikkely igénybevételét. Ám aligha kerítenek rá sort, mivel Magyaroszág már – önérdekből is – jelezte, hogy meggátolja a legsúlyosabb szankciót. Hiszen a múlt héten indult ellene a 67. szerződésszegési eljárás, ezúttal a civilek miatt. Orbán idáig mindig visszariadt attól, hogy a végletekig kiélezze a viszályt az unióval. A Bizottság oda tud hatni, ha cselekszik. De egyébként is meg kell kérdeznie magától, hogy miért nem reagált keményebben a plakátkampányra. Viszont Lengyelország esetében a közösség egyik legfőbb értékéről van szó.
Az amerikai elnök a török, a magyar, a venezuelai és fülöp-szigeteki kollégájával egyetemben a politikai vezetőknek ahhoz az új fajtájához tartozik, amely arra használja fel demokratikusan megszerzett mandátumát, hogy aláássa a jogállamot. Ezt a Nemzetközi Jogászbizottság főtitkára mondta Genfben, hozzátéve, hogy Orbán Viktor és a többiek tekintélyelvű populisták. Szerinte azonban Trump e pillanatban nem pontosan ugyanez a kategória, mert neki is vannak ugyan ilyen hajlamai, de őt még féken tartják a fékek és ellensúlyok. A 60 kiváló bírót, illetve jogászt tömörítő emberi jogi szervezet vezetője azt mondja, hogy az új típusú populizmus bizonyos fokig szégyentelen és ez újdonság. Vagyis ezek az emberek nem tagadják, hogy megsértik a jogot. Viszont azt állítják, hogy felhatalmazást kaptak rá az emberektől.
A kommentár örvendetesnek nevezi, hogy a brüsszeli Bizottság végre hajlandó bíróság elé vinni a CEU ügyét, ám az egyetem messze nem az egyetlen civil intézmény, amelynek sérülnek a jogai Európában. Nem valószínű, hogy az unió a többiekért is elmenne ilyen messzire, ezért azoknak saját magukat kell megvédelmezniük. Románia és Lengyelország szintén olyan törvényeket hozott, amelyek korlátozzák az NGO-k finanszírozását. Ehhez a pénzmosás, illetve a terrorizmus elleni harcra hivatkoztak. A franciák, az osztrákok és a spanyolok pedig erősen szűkítik a tüntetések jogát. Bizonyos csoportok ellen rágalomhadjárat folyik Magyarországon, Horvátországban és másutt, emiatt azután bizalmatlanság támad a civilekkel szemben a társadalom részéről és ez behatárolja, hogy mennyire hatékonyan tudnak működni.
A sokat idézett 7-es paragrafus sok tekintetben papírtigris, mert a bevetéséhez egyhangú döntés szükséges. De a Bizottságnak és a civileknek is jogukban áll, hogy ettől függetlenül bírósághoz forduljanak, akár odahaza, akár Európában. A EU azt is megteheti, hogy többségi szavazással meghatározza, milyen alapvető jogokat kell szavatolni a nem kormányzati szervezetek számára. Azon kívül meg lehet keresni az európai intézményeket is az elnyomás ellen. És ha ezek a csoportok nem hagyják magukat és az európai jog alapján lépnek fel a diszkriminációval szemben, akkor lehet, hogy az unió is felbátorodik és határozottabb lesz.