Molnár Zsolt tovább harcol Botka ellen

Molnár Zsolt tovább harcol Botka ellen

Kiújult a belháború a szocialistáknál.mzs.jpg

  • Hétfőn még az a kompromisszum született a felek között, hogy Molnár ezután csak nemzetbiztonsággal foglalkozik.
  • Kedden még úgy tudta, hogy ezen kívül hozzátartozik a választási egyeztetések irányítása fővárosban (azaz továbbra is ő tárgyalhat Gyurcsánnyal.)
  • Botka azonban még aznap elfogadtatta az MSZP választási bizottságával, hogy a budapesti kampányt Tóth József XIII. kerületi polgármester irányítsa.

Ezek után szerdán összeült az MSZP fővárosi vezetése, és megnevezte saját kampányfelelőseit: a Magyar Nemzet szerint

  • a budapesti választási bizottság élére Kunhalmi Ágnes fővárosi elnök került, 
  • a kampányfőnök Őrsi Gergely ügyvezető alelnök lett.

Tóth polgármesternek ebben a leosztásban semmilyen szerep nem jutott.

Ezek szerint Molnár úgy vonult vissza a nemzetbiztonsági szakterületre, hogy az irányítást a hozzá lojális politikusok kezében hagyta. Bár Molnár ugyan már nem fővárosi elnök az MSZP-ben, a valódi vezetés továbbra is az ő kezében van, azaz

emberein keresztül nála marad a választási stratégia irányítása.

Ez komoly ütés Botkának, aki miniszterelnök-jelölként magának szeretné fenntartani a jogot a kampány stratégiai kérdéseinek eldöntésére.

Mint korábban írtunk róla, a Molnár és Botka között a stratégiai vita Gyurcsány szerepvállalásának megítélésében van.

  • Botka egy az MSZP-től az LMP-ig érő választási koalíciót, közös listát hozna létre, amin a Fideszen és a Jobbikon kívül mindenki képviseltetné magát. A DK is, de Gyurcsány nem lenne rajta, mert az ő szerepvállalása lehetetlenné tenné a kispártok részvételét, már pedig az – legalább – 600-800 ezer szavazót vonna el a közös baloldali (nemjobboldali) ellenzéki listától.
  • Molnár (és a mögötte álló budapesti szocialisták zöme) ellenben lehetetlennek tartja, hogy a DK belemenjen egy Gyurcsány nélküli együttműködésbe. Ő – Gyurcsánnyal összhangban – MSZP-DK listát akar, vagy ha az nem megy, akkor közös MSZP-DK egyéni jelölteket, amivel a főváros nagyrészét nyerné jövőre a baloldal.

Könnyű belátni azonban, hogy a kispártok 600-800 ezres szavazóinak támogatása nélkül ez országosan viszont vereséget jelent, azaz további kormányzást a Fidesznek. Molnárék viszont úgy látják, Gyurcsány úgysem fog engedni, és a DK külön indulása még nagyobb vereséget jelent: a Fidesz a budapesti egyéni körzeteket is besöpri.

Gyurcsány kezében nagy hatalom van: egymaga képes megakadályozni az ellenzéki győzelemnek még a lehetőségét is.

A volt miniszterelnök háttérbe vonulása nem elégséges, csak szükséges feltétele a választási győzelemnek, és mindenképpen szükséges feltétele a 4 éve éppen Gyurcsány által sürgetett összefogásnak, a nemjobboldali ellenzék közös listájának.

Az egyelőre nem világos, hogy Botka és Tóth József miképpen akarja meghátrálásra bírni a DK elnökét, de az igen, hogy amíg Gyurcsány tudja, hogy az MSZP-ben (különösen a fővárosban) jelentős támogatottsággal bír, addig esély sincs arra, hogy visszavonuljon.

Molnár Zsolték erre a Magyar Nemzetnek is utaltak. A nevét nem adta ugyan a nyilatkozathoz, de kikövetkeztethetően a nemzetbiztonsági bizottság elnöke volt, aki azt mondta a lapnak, 

most várják, a miniszterelnök-jelölt mikor változtat a stratégiáján, mert elkerülhetetlennek tartják, hogy kiegyezzen párton belül és párton kívül is mindenkivel. Akkor lenne forrásaink szerint más a helyzet, ha az MSZP „elkezdene hasítani”, hirtelen emelkedésnek indulna, mert az már egy más alkupozíció lenne. 

Lehet, persze, hogy ezt mégsem ő nyilatkozta. Lehet, csak valószínűtlen, mert ez pontosan ugyanaz, amiket korábban névvel vállalva is mondott. Ezért Botka és stábja mindenképpen azt fogja gondolni, hogy ő volt, azaz

Molnár visszakozott a hétfői kompromisszumból, és újra kivonta a kardot Botka ellen.

Ez már nyílt háború lesz. Bár – miután már megtörtént egymás nyilvános leárulózása is – elképzelni se tudom, milyen eszközöket vetnek majd még be egymás ellen.

Facebook Comments