Orbán újra megpróbálja saját kormányzati embereivel felhígítani a bírói kart – volt már erre példa

Orbán újra megpróbálja saját kormányzati embereivel felhígítani a bírói kart – volt már erre példa

Orbán alighanem a lengyel bírósági reformon bátorodott fel. ovtus_1.jpg

Ott ugyanis a napokban szavazták meg, hogy innentől a lengyel kormánypárt minden további nélkül beültetheti saját embereit a Legfelsőbb bíróságba. Az ügy nagy port kavart, és EU-s kötelezettségszegési eljárás indult Lengyelország ellen. Mit tesz erre Orbán Viktor? Természetesen teljes mellszélességgel kiáll a lengyelek mellett, sőt, ő is hasonlóképpen tervezi átalakítani itthon a bírók kiválasztásának rendszerét.

Korábban már megírtuk, hogy újra megpróbálhatják kormányzati emberekkel felhígítani a bírói kart. A 444 által most nyilvánosságra hozott tervezetből azonban most az is kiderült, hogy az álláspályázatok elbírálásakor több pont járna azoknak, akik korábban közigazgatási területen dolgoztak, vagyis a minisztériumból érkeznek. Ezzel pedig tulajdonképpen ellehetetlenék azokat a jogászokat, akik a hagyományos úton pályáznának bírói pozícióra.

A tervezett aránytalanságot az OBH (Országos Bírósági Hivatal) is bírálta. Még Handóék sem értenek egyet azzal, hogy az új pontozás méltatlanul előnyben részesítsen például egy hatósági jogi előadót, szemben egy  6-9 éves tapasztalattal rendelkező bírósági titkárral.

Sándor Zsuzsa nyugalmazott bíró az ATV-n beszélt arról, hogy nem ez az első kísérlete Orbánéknak arra, hogy a politikai befolyást szerezzenek a bíróságokon. Példának hozta fel a kormány különbíróságról szóló ötletét, amelyet tavaly kaszált el az Alkotmánybíróság, de ide sorolta a bírák 2012-es korai nyugdíjazását is.

Nincs azonban semmi csodálkoznivaló azon, hogy Orbánék a kormányhoz lojális minisztériumi tisztségviselőket tennék meg új bíráknak, hiszen a jövőre felálló közigazgatási bíróságok olyan fontos ügyekben döntenek majd, mint a választási, közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyek, az adózással és a közbeszerzésekkel kapcsolatos döntések. Orbánék tehát pont az államhatalom fölött gyakorolt kontroll egyik eszközét akarják ismét saját zsebükben tudni.

Facebook Comments