Emlékszik még valaki az IBUSZ-os utazásokra? Nem a színvonal a lényeg, hanem, hogy Bölcs Vezető mindent ellenőrizni tudjon.
Nemrég több hírportál is foglalkozott azzal, mennyire alacsony az egyetemi oktatók fizetése ahhoz képest, amennyit egy árufeltöltő keres a szupermarketekben. De az egyetemi oktatók életében vannak azért még más furcsaságok is. 2014-ben jött létre a kancellári rendszer, Orbán Viktor, megtörve az egyetemi autonómiát, személyesen nevezett ki pénzügyi vezetőket az egyetemek élére. Az oktatók azóta is vitatkoznak azon, hogy ez az alkotmányosságnak megfelelően történt-e, de láthatóan jogi lépéseket senki sem tett az ügyben.
A kancellárok több dolgot csinálnak az egyetemen:
- Megbonyolítják az adminisztrációt;
- Beleszólnak minden pénzügyi kérdésbe, így pl. az oktatók felvételébe és kirúgásába is;
- Felveszik a milliós fizetésüket. (Az amúgy is folyamatosan fizetési gondokkal küzdő egyetemeknek úgy kellett az újabb vezető és a hozzá tartozó plusz adminisztráció, mint egy falat kenyér.)
Mindezek a tevékenységek ideálisak ahhoz, hogy valaki visszaéljen a hatalmával; nem egy olyan „fülest” kaptunk, hogy egyes kancellárok „leszóltak” a megfelelő oktatónak, hogy kinek a kicsodája kapjon jobb jegyet, vagy szóltak bele abba például, hogy milyen, az oktatáshoz szükséges eszközöket lehessen vagy még inkább ne lehessen beszerezni egy-egy karon.
De lépjünk tovább: nézzük meg, mit csinál a kancellária, ha egy egyetemi oktatónak konferenciára kell utaznia!
Korábban a rendszer úgy működött, hogy az oktató, egyeztetve a szak / kar / tanszék vezetésével, elutazott egy konferenciára, megszervezte magának a szállást, utazást, kifizette a részvételi díjat és ennek számláit bemutatta az egyetemének, amely általában állta a költségek egy részét. (Az oktatóknak a tudományos előmenetelükhöz folyamatosan utazniuk kell és részt kell venniük a tudományos élet eseményein, konferenciákon főleg.)
A legtöbb egyetemen a kancellárok érkezése óta minden pénzügyi kérdésről ők döntenek.
A kancellárok azonban az utazási költségek felett is diszponálnak: így az utazás megszervezését 1-2 éve a legtöbb egyetemen központilag intézik. A központi intézés azt jelenti, hogy az oktató előre jelzi, hova utazna, mely konferenciára és elkezdődik a hosszú levelezés a kancellária megfelelő alszervével, amely az egész egyetem (legtöbb esetben több ezer oktató) utaztatásával van megbízva. Ezek a közbeszerzési eljáráshoz hasonlóan versenyeztetik meg az utazási irodákat és néznek ki utazási, elszállásolási lehetőségeket az oktatók számára. Mivel alig egy-két ember intézi ezt, ezért az ügyintézés rettenetesen lassú, bonyolult.
Az oktatók nem kapnak akkora autonómiát, hogy önállóan intézzék a saját utazásukat és bemutassák a költségekről szóló papírokat, mindent jóvá kell hagynia a kancelláriának- de ez csak a kisebbik gond. Valójában mindenki rosszul jár a rendszerrel:
- az oktatót végig bizonytalanságban tartják, tud-e egyáltalán utazni,
- végig gazsulálnia kell a szőnyeg szélén a hivatalnak, hogy intézzék már el, szervezzék le az utazását;
- akinek egyéni, netán különlegesebb igényei vannak, az egy életre elássa magát az ügyintézőknél;
- az egyetem a lassú és rossz szervezés miatt később foglalja le az utazás és a szállás lehetőségeit, emiatt sokkal többe kerül minden, többet fizet az egyetem, hiszen valaki minél később foglal, annál drágább az utazás és a szállás költsége;
- így a legtöbb konferencia részvételi díja is drágább lesz;
- mindez extra munkával jár az egyetemnek és az oktatóknak is;
- az csak a cseresznye a habon, hogy szinte mindig az évek óta haldokló vidéki IBUSZ-irodák adják a „legversenyképesebb” ajánlatokat.
A rendszer tehát tökéletesen visszahozza a szocializmust az egyetemi életbe, kiszolgáltatottá teszi az amúgy is borzalmasan kereső oktatókat Orbán Viktor kegyeltjeinek.
Nyilván, ez csak egy apró igazságtalanság Magyarországon, de felmerül a kérdés: nem lehetne máshogy intézni a közös ügyeinket? És felmerül egy még fontosabb kérdés: vajon mi a rendszer célja? Az átláthatóság vagy inkább az oktatók és magyar tudományos élet ellehetetlenítése.