Tudta? 1300 menekült miatt balhézik, de 18 ezer embert ellenőrizetlenül engedett be az Orbán-kormány

Tudta? 1300 menekült miatt balhézik, de 18 ezer embert ellenőrizetlenül engedett be az Orbán-kormány

Még nem hallott róla? 18 ezer embert az Unión kívülről, teljesen ellenőrizetlenül engedett be a Fidesz, közben meglopta Magyarországot. Hát nem zseniális?

igazi_csata_kvotaper_fidelitas.jpg

Miután Magyarország tegnap elvesztette a kvótapert, a Fidesz ismét teljes harci fokozatba kapcsolt, hogy küzdhessen a gonosz Brüsszel, a még gonoszabb Soros és a ki tudja, még milyen pokoli erők ellen.

A Fidelitas egyenesen háborút vizionált a fenti, gyorsan elterjedő fotóval. (Mondjuk ahelyett, hogy a határon szolgálatot teljesítők nevében háborút hirdetnek, inkább dolgozhatnának azon, hogy a “határvadászok”, akik “megvédik Európát” a “menekültáradattól” ne kukacos szalámit, romlott konzervet és mindenféle élelmiszeripari hulladékot kapjanak enni; vagy télen már ne szemétből ácsolt hajléktalan-kunyhókban kelljen meghúzniuk magukat.) 

Mindezt 1300 ellenőrzött menekült miatt teszik, amelynek számát az EU még mérsékelni is tervezi. Nyilvánvalóan egyszerre szeretnének a propagandával megfélemlített, bepörgetett választóiknak üzenni, jönnek a választások, kampány, miközben az is benne van a történetben, hogy Orbán előkészíti a kilépést az Európai Unióból.

A választók pedig rettegnek: néhány üdülő menekült, nem magyarul beszélő idegen óriási riadalmat kelt a vidéki falvakban. Vajon, ha ezek az emberek nem csak a kormányzati propagandából tájékozódnának, biztos, hogy Orbánt is az ország és Európa védelmezőjének tartanák?  

Van ugyanis egy másik program, amiről a Fidesz szinte sosem beszél idehaza, igazából szinte titkos. Csak külföldön reklámozzák: a letelepedési kötvény. Ez gyakorlatilag úgy ad az Uniós tagországon kívüli állampolgároknak

  • schengeni tartózkodási engedélyt, illetve
  • hat hónap után letelepedési engedélyt, hogy
  • szabadon utazhatnak,
  • céget is alapíthatnak a schengeni övezetben.

Az utóbbi érvényessége határozatlan idejű, élethosszig tart, továbbá családtagok is jogosultságot szerezhetnek családegyesítési céllal. A kötvény futamideje 5 év, amelyet lejáratkor egy összegben a Magyar Állam visszavásárol az eredeti névértéken.

A csavar a csavarban, hogy a letelepedési államkötvény forgalmazói kizárólag erre a célra jöttek létre, többnyire külföldi székhelyű, offshore országokban. A kereskedési jogot a Gazdasági Bizottság egyedi döntése alapján szerzik meg és általában Rogán Antalhoz köthetők. (Rogán Antal az országgyűlési gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben kezdeményezte a letelepedési kötvény-konstrukció kidolgozását. A törvényt egy Fidesz-közeli ügyvéd irodája szövegezte meg, mely azóta részt vehet az adminisztratív lebonyolítás intézésében is. A 2013-ban induló rendszer egyik haszonélvezője, a közvetítő Arton Capital Kft. is kötődik Rogánhoz: a cég politikus egykori egyetemi társáé, Balogh Radosztináé, akivel ma is kapcsolatban vannak, találkozni is szoktak.)

Magyarországon 2015-től 300.000 euróért lehet letelepedési kötvényt vásárolni (a kezdeti 250.000 eurós ár emelkedett). 2016. augusztus 31-ig 3915 személy számára összesen 12299 darab letelepedési államkötvényt jegyeztek le, de azt nem tudhatjuk, hogy pontosan mely közvetítő cégeknél: \”„az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel kötött szerződések részét képező adatok üzleti titoknak minősülnek”. A kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazzák. A rendszert úgy építették fel, hogy valójában soha egyetlen államkötvény sem kerül egyetlen letelepedni próbáló külföldi állampolgár tulajdonába, így a titokzatos közvetítőknek jelentős mozgásterük van – és magas profithányaddal dolgoznak.

Megírtuk azt is, miért hátrányos ez nemzetbiztonsági szempontból; elég csak arra az esetre gondolni, amikor kiderült, egy eredeti hazájában jogerősen elítélt orosz adócsaló is letelepedési lehetőséget kapott, gyakorlatilag a magyar állam kötvényeiben mosva tisztára a pénzét. Számára legutóbbi, karibi offshore-paradicsom-beli tartózkodási helye állított ki erkölcsi bizonyítványt.

Több olyan információ is napvilágot látott, hogy a Fidesz-dominanciájú gazdasági bizottság számos – részben vagy egészben magyar hátterű – offshore cégnek adott felhatalmazást a közvetítésre, amikor országonként leosztotta köztük a piacot. Az egyetlen magyarországi bejegyzésű a már említett Arton. A magasan legtöbb lejegyzést produkáló kínai \”piacon\” egy Nagy Kajmán-szigeteken bejegyzett cég közvetít, melyet az a kínai bankár képviseli, aki Habony Árpádnak foglalt helikopteres városnézést Hongkongban. A tulajdonosi, jövedelmi vagy adózási viszonyaiban áttekinthetetlen hálózat kitűnően alkalmas a letelepedni akaróktól beszedett pénz egy részének újraosztására, így kormányközeli figuráknál landol a profit nagy része. 

A Fidesz bevándorlásellenessége, háborúja tehát mindaddig tart csak, amíg minimális politikai haszonra lehet belőle szert tenni. A Fidesz szavazói, a félrevezetett, hiszterizált tömegek valószínűleg sokkot kapnának, ha megtudnák: 

A fizetős kiskapuval, annak bevezetése óta összesen 18.000-en szereztek magyar tartózkodási engedélyt – mindenféle ellenőrzés nélkül.

Ezek után komolyan elhiszi valaki, hogy csak Orbán kerítése védhet meg bennünket? 

Facebook Comments