Végre rend lesz Erzsébetvárosban is – már a szatyros néniket igazoltatják

Végre rend lesz Erzsébetvárosban is – már a szatyros néniket igazoltatják

A félreértések elkerülése végett most a bulinegyedről lesz szó, vagyis a Király és Wesselényi utcák közötti, éjjelenként összehányt-összepisilt részről, amely sokszor még szombaton délben is pontosan úgy néz ki, mint milyenné hajnaltájt züllött. Tájkép csata után.

bulinegyed_2.jpeg

A helyi lakosok, akik néha haszonélvezői is, de szinte mindig kárvallottjai ennek a politikai-gazdasági, társadalomlélektani, szociológiai és részben turisztikai jelenségnek, nemrégiben lobbicsoportot alakítottak, és próbáltak odahatni, hogy a szintén részben haszonélvező kerületi önkormányzat kissé aktivizálja magát, reggelenként tisztogassa az utcákat, szorítsa rá az éttermeket, kocsmákat, talponállókat, utcán át árusító zugitalméréseket és hasonló profitcentrumokat, hogy maguk is vegyenek részt ezekben a tisztogató akciókban.
Ja és még egy: a polgármester úr és hivatala, legyenek már olyan édesek, és vezényeljenek ki az utcákra néhány kackiás bajszú rendőrt a legvadabb éjszakai órákban, hátha ezek látványa

  • némileg csillapítja majd a bokáig lerészegedett publikum köztisztaságot és köznyugalmat súlyosan sértő nyilvános akcióit,
  • elűzi az utcáról a legpofátlanabb drogdílereket,
  • és csökkenti a mindenéjjeles nyilvános hejehuja állandó lakókra káros hatásait.

Nem tagadja senki, hogy a bulinegyed és lakói nemcsak elszenvedik a fapados turistainvázió borzalmait, de néha jelentős mértékben profitálnak is belőle. A pozitív példák felsorolása sem várat már sokáig magára. De addig is néhányszor szomorúan végigfotóztuk a Dob utca reggelenként szembeszökő, dúsan termő szeméthalmait, az üvegcserepeket, csóváltuk a fejünket, a Facebookon szerveződtünk, és néhány elszántabb aktivista még odáig is elmerészkedett, hogy nyilvánosan bírálják a polgármestert.

Nem állíthatjuk, hogy minden eredmény nélkül. Az utcákon némely délutánokon autókból vizet fröcskölnek, és hála istennek, végre megjelentek a rendőrök is.

Először nyilván nem éjjel, hiszen nekik is pihenniük kell valamikor, és különben is, éjjel sötét van, meglehet, olyankor az orrukig sem látnának. Aztán meg ott van az a sok buta, primitív, magyarul éppen csak dadogó külföldi huligán, akik mindenféle furcsa papírokat mutogatnának, hát rendőr legyen a talpán, aki egyet is kisilabizál azok közül. (Talán még kínai papír is lenne azok között, hát azt maga a polgármester se lenne képes megfejteni.)
Szóval, rendkívül logikusan és jogosan, az ilyesféle akcióktól nyilvánvalóan húzódoznak a rend bátor és intelligens őrei. Viszont azt semmiképp sem akarták, hogy tehetetlen, impotens társaságnak tűnjenek fel az egyre inkább elégedetlenkedő, lázadozó helyi lakosok előtt.

bulinegyed_1.jpeg

De szerencsére találtak egy egyszerű áthidaló megoldást.

Ahogy a kerületvédő aktivisták az utcán és a televíziós kamerák előtt is követelték, ők megmutatták magukat.
Jöttek nappal, jellemzően párban, rendkívül éber tekintettel. Néztek jobbra, néztek balra, és vigyáztak, ne lépjenek bele semmi gyanús trutymóba a szerencsétlen, végletekig lestrapáltnak tűnő utcákon. Közben pedig jobbra is, balra is igazoltattak minden gyanús személyt.

Jó, jó, hát nappal nincsenek ott fél- vagy egészen részeg turisták, rendben. De vannak szép számmal helyi lakosok, akik ilyenkor, a csendesebb időszakban merészkednek le a boltokba, a postára, uram bocsá, néha egészen a Deák téri metróig.

Nos, jobb híján őket igazoltatták a rend éber őrei.

Tessék szíves lenni, kinyitni a bevásárlószatyorját a néninek!

– szóltak rá energikusan a kisnyugdíjasokra.

Hát ugye őrzik akkor most a rendet.

Van kérdés? Hát ezt akartuk, nem?

Az már csak hab a tortán, de semmiképp sem jellemző hozzáállás még, hogy Vajnai Attilát, aki amúgy kerületi aktivista is, de persze egyben politikai felforgató, kezét hátracsavarva lefektették a földre, asszem meg is bilincselték, de mindenképpen hosszan és kedvesen elbeszélgettek vele.

Nyilván jogosan, hiszen valami falra festett fasiszta jelképeket jelentett be, talán a saját ötletéből, de nem kizárt, hogy Soros parancsára és terve szerint.

 

Tardos János

Facebook Comments