Zuhanórepülésben távolodik el a nemzetközi élmezőnytől a magyar labdarúgás. A sikeresnek látszó Európa-bajnokság idején focistáink még a 19. helyen álltak, de a szezon végére az 59. helyre estek vissza. A kudarc okait kutatja a Sportgazdasági Nagyító legújabb elemzésében a sportközgazdász. Muszbek Mihály szerint túl sok pénzt költenek a kormányfő kedvenc sportjára.
2011-től legalább 200 milliárd forint adóforintot is döntöttel a fociba, holott annak eredetileg az államkasszában lenne a helye, s költhetnék valóban fontos dolgokra, kórházakra, iskolákra is. Miközben félmillió magyar külföldön keresi a boldogulását, a hazai futballistáknak lassan már nem is éri meg a nyugati bajnokságokban játszani, hiszen itthon az NB I. meghatározó játékosai havonta közel 4 millió forintot keresnek.
B1 blog: Évtizedekkel ezelőtt felkent irodalmárok vizsgálták, hogy miért beteg a magyar futball, de sokra nem jutottak. Ön az elmúlt hét évben szisztematikus elemzésekben rögzíti az állandó színvonalesést. Nem unja még?
Muszbek Mihály: Szeretem a sportot, s persze a foci a szerelem. Az őrületes kudarcok elemzése is izgalmas számomra, nem beszélve a néhány szép pillanatról, amit a magyar labdarúgás okozott. A közgazdaságtudomány inkább objektív tényekre alapozva, nem pedig érzelmekre, vagy írói hevületre építve próbálja elemezni a siker, illetve a kudarc okait. Persze elszomorít a labdarúgásunk sikertelensége, a játékos export visszaesése, a nézők elfordulása a meccsektől. De a tények ismerete feltétele a sikeres folyamatok beindításának.
Az elmúlt szezont elemezve azért megcsillant a remény az Európa-bajnokság idején. Sokan azt gondolták, hogy beérett a focira költött sok százmilliárd forint. Ez is tévedés volt?
Abszolút, ne felejtse el, hogy pusztán azért jutottunk ki a kontinensbajnokságra, mert azon a szabálymódosítás miatt nem csupán a korábbi 16 csapat, hanem 24 vehetett részt. Szó sincs arról, hogy a magyar utánpótlást jelentő játékosok vitézkedésének újabb csúcspontját ünnepelhettük, tehát nem egy permanens fejlődés újabb állomása volt a siker. Sokkal inkább az időnként felbukkanó szerencsefaktor játszott szerepet, hisz Dzsudzsák egyébként szögletzászlót veszélyeztető labdája is bepattant. Illetve Dárdai Pál tehetséges kapitányi szerepének morális maradványai is segítették még a csapatot. De ahogy a lakájmédia elhitette a szurkolókkal, hogy immár focizni is tudunk, az komoly hiba volt.
Már csak azért is, mert a kör végén beütött az andorrai vereség. A szurkolók azt hitték, hogy a játékosok nem akarnak játszani, pedig csak nem tudnak?
Igen, ez természetesen az önbecsapás következménye. Ismét bebizonyosodott, hogy a szövetségi kapitány, Storck rossz döntéseket hoz, a semmiféle nemzetközi eredménnyel rendelkező szerencselovagnak futva kellett volna elhagyni az országot. Ehelyett azonban a politika jóváhagyásával megerősítették pozíciójában.
Van az ön elemzői tevékenységének politikai veszélye is, hisz a kormányfő kedvenc sportjáról állapítja meg, hogy miközben folyamatosan emelkedő összeget, közel 50 milliárdot költenek rá évente, eközben egyre gyengébb teljesítményt nyújt. Talán ellopják a pénzt?
Ennél rosszabb a helyzet. Kezdjük ott, hogy a kormány hatalomra kerülése után stratégiai iparággá minősítette a sportot és ezen belül kiemelten a labdarúgást. A forradalmi átalakítás jegyében Orbán Viktor évek óta személyesen garantál pénzt, paripát és fegyvert a foci irányítóinak. Létrehoztak egy államtitkárságot is, ahol hozzáértés és követelmények nélkül ejtőernyősök tömegeit alkalmazzák, a szövetséget pedig politikai hűség jegyében irányítják. Azt mondhatjuk tehát, hogy ma szakértelem, követelmények és ellenőrzés nélkül költi el a szövetség és valamennyi klub az állam százmilliárdjait. Az eredmény a politika számára is kínos, de egyelőre senki nem avatkozik be a folyamatba. Az olimpiai mozgalmat már rég lefejezték a riói kudarc után, pedig ott az aranyérmek még elfedték a sikertelenséget. A labdarúgás nálunk ma még a tökéletes átszervezés előtt áll, ugyanis a pénzt egyszerűen rosszul költik el.
Szóval nem lopják el?
Nem lopják el, hanem elköltik. Egyébként a rosszul elköltött pénz a legtöbbször nagyobb károkat okoz, mintha ellopnák. Nálunk a stadionok nem kirívóan drágák, még ha a pályák fele felesleges is. De a pénznyelőként működő futballakadémiák, amelyek luxuskörülmények között tartják a rosszul kiválasztott gyerekeket, hihetetlen károkat okoznak. Ugyanis méregdrágán működnek, viszont eredmény nélkül. Ez már hiba. Nemzetközi szakértők is figyelmeztettek, hogy el kéne felejteni 25-30 akadémiát, helyette területi elv alapján legfeljebb néhányat kéne működtetni. Az ellenőrzés és a számonkérés hiánya a felelőtlen hittel párosulva komoly károkat okoz.
Közel 400 milliárd is lehet a kár?
A sportra összesen 450-550 milliárdot fordítanak évente. Ebből az állami pénz – függően attól, hogy hány stadion épül – 350 milliárd körül van. A többi rajzolt pénz.
Rajzolt piaci pénz?
A stadionokba kihelyezett állami cégek reklámjáról beszélek, aminek semmi kereskedelmi haszna nincs.
Ha a súlyos milliárdokat jól költenék el az utánpótlás nevelésére, akkor jobb lenne a hazai foci, és már külföldön is eladható játékosaink lennének?
Nem egyedüliként állítom: a hazai labdarúgásnak, illetve sportfinanszírozásnak nem az a baja, hogy kevés a pénz, hanem hogy sok. Ennyi pénzt – a jelenleg kidolgozott szakmai célokra – a mai vezetés nem tud értelmesen elkölteni. Szükség lenne egy évtizedekre szóló állami sportstratégiára, amely piaci fejlődést biztosít. Csak egy példa: állami pénzt csak akkor kaphatna bármelyik futballakadémia, ha az utánpótlás válogatottba képes játékost nevelni. Ma nagy számban képtelenek erre.
Ön tanulmányában részletezi, hogy az állam mellett társasági adókedvezményből – tehát szintén közpénzből – érkezik a legtöbb pénz a labdarúgásba. Az ön számára világos, hogy miért a Felcsút kapja a támogatás többségét?
Ez tiszta politika. A felcsúti stadion díszpáholyában komoly kapcsolati tőke remélhető.
Azt tudjuk, hogy ott szotyizik Orbán Viktor, de komolyan ez lenne az ára a támogatásnak?
Nem, ez a hozama. Érdemes megnézni, hogy kik ajánlják fel a focira a társasági adójuk egy részét.
Ez nyilvános adat?
Persze, benne van az MLSZ 2016-os beszámolójában is az a titok, amit néhány szerkesztőség bírói úton szeretne kiperelni a szövetségtől. Eszerint tehát a labdarúgó szövetség TAO-bevételének 85 százalékát a Csányi Sándor által vezetett OTP fizeti, a fennmaradó 15 százalékát pedig a Hernádi Zsolt elnökölte MOL. A felajánlás mindkét cég számára előnyös, hisz ha nem az adóhivatalba utalják, hanem a sportkasszába küldik a társasági adójuk egy részét, akkor több adót kéne fizetniük. Ez az üzlet lényege.
Ha ez ennyire előnyös, akkor más cégek miért nem élnek a lehetőséggel?
Mert a TAO – mint közpénzjellegű sportfinanszírozás – összege 60-70 milliárdban maximálva van.
Ha jól értem, akkor a jövőben ez már nem okoz majd közfelháborodást, mert a kormány titkosítani szeretné a TAO-pénzeket. Vagyis előfordulhat, hogy titokban minden pénzt a Felcsút kap majd?
Azt továbbra is látható lesz, ha a Puskás akadémia kapja meg a támogatás többségét. A kormány pusztán a befizető cég nevét akarja titkosítani, de szerintem ez nem is fontos információ. A TAO legnagyobb bűne, a kapcsolati tőke kialakulása és a díszpáholy megléte mellett, hogy felszámolja a bajnokságban induló csapatok közötti esélyegyenlőséget. Ma egy sportvállalat nem abból tudja a játékosait fizetni, ha jegyet ad el a nézőnek, tehát ha sikeres, hanem ha jóban van a díszpáholyban üldögélő nagyurakkal.
Azt a legfrissebb tanulmányában olvastam, hogy a száz legjobban fizetett játékos havonta négymilliót keres, de a gyengébbek is megkeresnek egymilliót. Ez komoly?
A pontos mérlegbeszámolók 306 futballistát tartanak nyilván, ők évente, fejenként 46 milliót keresnek.
Az havi 3 millió 800 ezer.
Ha ezt szűkítjük a kezdőjátékosokra, akkor a fizetés 60-80 millió is lehet fejenként.
Az viszont már eléri a havi 6 milliót is.
Igen ennyi a hazai labdarúgó csúcsjövedelem.
Ez szép pénz, viszont ennyi jegybevétele nincs is a meccseknek. Az állami támogatást pedig a törvény szerint, nem lehet fizetésre költeni.
A jegybevétel valóban nem fedezi a fizetéseket, de ez lényegtelen, a pénz egyharmada állami támogatásból jön, az esetleges szürke támogatások révén a focisták simán felvehetik a milliós jövedelmeket. Tudjuk, a pénznek nincs szaga. Egyébként, ha a magyar futball zárt piacon, kizárólag üzleti alapon, jegyeladásokból és más valódi üzleti tranzakcióból kényszerülne megélni, akkor az egyesületek legfeljebb 300 millió forintot költhetnének, így a futballista fizetése a mainak csupán a töredéke lenne.
Korábban csak külföldi játékkal lehetett nagy pénzeket keresni, ma már kifizetődőbb itthon milliókért focizgatni?
A különbség azért fennmaradt. Dzsudzsák fizetése egymilliárd forint közelében jár, szemben a hazai sztárok 46 milliós jövedelmével. Persze ez az összeg is kiveri a biztosítékot a 200 ezerért güriző átlagembernél.
Ami viszont szomorú: a hazai focisták keresete úgy nőtt a korábbi két-háromszorosára, hogy az nem járt együtt a válogatott, a klubcsapatok, vagy az utánpótlás eredményesebb szereplésével. Még csak a hazai nézők száma sem növekedett, tehát nincsenek szórakoztató mérkőzések. A béremelést valójában nem kísérte a teljesítmények növekedése, ennek kizárólagos oka a puha állami pénzek gyors növekedése a fociban. Néhol azt hallom, hogy ma olyan játékosoknak is magas a jövedelme, akik korábban még szerelést sem kaptak volna.
Európában azért magasak a bérek, mert megtelnek a stadionok, a több tízezer néző után óriási a jegybevétel. De a kluboknak van más jövedelme is, csupán Messi 80 eurós mezéből egymillió hatszázezret adnak el, Ronaldo dresszéből egymillió kétszázezret, Neymaréból pedig napi tízezer fogy. Nálunk alig van ilyen. A legenda szerint egy Balogh Béla nevű MTK-s focista bement Várszegihez fizetésemelésért. A tulaj persze dühbe jött, s mérgében azt mondta: annyival emeli a játékos fizetését, amennyi mezt elad Balogh Béla felirattal. A focista mosolygott: főnök az nem fog menni, egy éve sem fogyott el egy sem.
Százmilliárdok mennek el stadionokra, miközben egy meccset legfeljebb 2500 ember néz meg. Ráadásul úgy hírlik, hogy a lelkes szurkolók jó része tiszteletjegyet kap, nem pedig fizető vendég.
Így igaz, ezt nevezik puffernek. A stadionjaink sajnos rendre nagyobbak a kelleténél. Nemzetközi tapasztalat szerint egy új sportcsarnok befogadóképessége nem lépheti túl az elmúlt 5 év helyi átlagnézőszámának dupláját. Ezt a szabályt nálunk nem veszik komolyan. Holott az sem lett volna Istentől elrugaszkodott ötlet, ha a fővárosban legfeljebb két futballarénát építenek, mert ezekben öt-hat csapat is megosztva játszatna, hasonlóra van példa a világ nagyvárosaiban. Egyébként felújítani csak olyan helyen érdemes stadiont, ahol a helyi csapat tíz éve az első osztályban játszik. Különben úgy jár, mint a Dunaferr, 2001-ben még bajnok volt, mára hírmondó sem maradt belőle. Már csapata nincs a Dunaújvárosnak, a stadion meg ott áll elhagyottan, üresen. Hasonló sorsra juthat a kisvárdai, a mezőkövesdi és a gyirmóti aréna is, hisz ezeknek a települések nincs meg a gazdasági hátországuk ahhoz, hogy egyesületük tartósan az első osztályban szerepeljen. Máshol viszont visszalépnek, ezzel felborítják a csapatok közötti esélyegyenlőséget. A Kispest Honvéd stadionépítését leállítják, a tulajdonos elkeseredetten üvölt, mert így a Fradi és a Vasas előnybe kerül.
Világos az ön számra, hogy miből fogják fenntartani a ma szinte vég nélkül épülő stadionokat?
Némi meglepetéssel szolgált, hogy a vizes világbajnokságnak otthont adó, egyébként 46 milliárdba kerülő úszóaréna fenntartási költsége egymilliárd forint. Ha évente 100 milliárdot költünk futball stadionra, legyen az akár a Puskás-stadion is, akkor annak a fenntartása később évi 2-3 milliárdba. Öt év alatt az szolidan számolva is 15 milliárd. Borzasztó összeg, ma sem világos, hogy ezt a számlát ki fizeti majd. A hírek szerint ezért indítják az újabb TAO-programot, hogy a felépülő sportlétesítmények évek múlva ne olyan romhalmazok legyenek, mint amiben olimpiát rendeztek Szarajevóban, Rióban és Görögországban, vagy a düledező „vizes kocka” Pekingben. Szinte valamennyi égő sebként éktelenkedik egy ország testén.
Kardos Ernő