Ami történt, nem volt váratlan.

1. Múlt hétfő óta 4 közvéleménykutató (Median, Nézőpont, Publicus, Republikon) is az MSZP táborának egyre gyorsuló erodálósát mérte, illetve hozta nyilvánosságra.

2. Botka hiába ajánlotta fel az MSZP listájának a felét a kisebb ellenzéki pártoknak, az LMP, a DK, a Momentum és az Együtt is elutasította, és az önálló (illetve az MSZP-től való külön) indulásra szavazott.

3. Az MSZP-ben ezek miatt elfogyott Botka támogatottsága, egyre erősebbek voltak azok a hangok, ami szerint változtatni kell a stratégián.

De már nem volt hová: miután az LMP és a DK is kinyilvánította, hogy nem lesz rajta a közös listán, azzal eldőlt, nem is lesz közös lista.

A Fideszt papíron egyszerűnek látszott legyőzni: mivel Orbán csak a szavazók kisebbségének támogatásával kormányoz, egyszerűen össze kellett volna pakolni egy kihívó mögé az ellenzéki pártok szavazatait.

Amikor Botka tavaly decemberben színre lépett, az ellenzéki pártok a vereségre készültek. Az MSZP vezetői a DK, az Együtt és a Párbeszéd tudomásával Lattmann Tamás nemzetközi jogászt keresték meg, hogy álljon egy ellenzéki lista élére – és

adja arcát a várható kudarchoz.

Ennek az összefogásnak viszont nem lett volna része sem az LMP,  sem a Jobbik, és legalább a kisebbik ellenzéki párt szavazatai nélkül nemhogy nem lehet leváltani Orbánt, de még erős kihívót sem lehet állítani.

Ez volt Botka ambíciója: létrehozni egy széles koalíciót, ami az LMP-től a DK-ig ér. Ennek ára volt Gyurcsány távoltartása közös listától. Az LMP (és a még kisebb ellenzéki pártok) nem adhatták nevüket egy, a volt miniszterelnökkel közös listához, akinek kormányzásával szembeni ellenszenv alapozta meg a létrejöttüket.

És ha adták volna, a szavazóik nem követték volna őket, mert ez az ellenszenv továbbra is élénk, Gyurcsánynak nem bocsátottak meg még az ellenzéki szavazók sem.

Csak a legelkötelezettebb hívek. Ők sincsenek kevesen, több százezren, lehet, hogy fémillióan is, de ahhoz biztosan nem elegendően, hogy velük leváltható legyen az Orbán-rezsim.

Viszont arra tökéletesek, hogy velük sakkban lehessen tartani az MSZP-t.

Gyurcsány hiába Magyarország legelutasítottabb politikusa (ami ellenzékből azért nem kis teljesítmény, csak Csurkának sikerült anno), esze ágában sem volt lemondani az önrehabilitáció lehetőségéről, és

átadni másnak a terepet (meg a DK szavazóit), hogy hátha annak sikerül többséget kovácsolnia Orbánnal szemben.

És itt gyakorlatilag el is dőlt, hogy kudarcba fullad Botka – amúgy kívánatos – stratégiája. Próbálkozhattak volna azzal is (és minden bizonnyal próbálkoztak is), hogy megosztják a DK-t, de erre is egyre kisebb volt az esély, mivel a biztos parlamenti mandátumokat a DK vezetőinek Gyurcsány is garantálni tudta. Orbán leváltását nem, de hát az nem is volt szempont.

Ráadásul inkább Gyurcsány tudta megosztani az MSZP-t Botka mögött. Leginkább Molnár Zsoltnak a pálfordulása volt feltűnő: aki másfél éve még a szocialisták között is a legelkötelezettebb antigyurcsányistának számított, tavaly őszre már stikában megállapodott a DK-val, hogy miként osztják fel egymás között a fővárosi mandátumokat. Majd miután az utóbbi hónapokban minden belső fórumon a Gyurcsánnyal való együttműködést támogatta, és ezzel szembefordult Botka (és a párt hivatalosan elfogadott) stratégiájával, a miniszterelnök-jel.ölt nyilvánosan is árulónak nevezte.

Molnár fordulatát meg lehetett indokolni, ám az tény marad, hogy ellenzék megosztottsága a Fidesz érdeke.

Ha az MSZP-DK szövetségtől a kis pártok (főként az LMP) külön jelöltet állítanak, akkor még a budapesti mandátumok sorsa is kérdéses (illetve inkább a Fidesz számára esélyes). Viszont az LMP nem csatlakozhat egy gyurcsányos listához, Gyurcsány meg nem vonul háttérbe: ott vannak, ahonnan indultak.

A biztos vereségnél és a Fidesz újabb kétharmadánál.

Ráadásul Orbán leváltása még akkor sem lehetett volna biztos, ha a nemjobboldali ellenzék az LMP-től az MSZP-n át a DK-ig összefog. A kisebb baj volt számukra, hogy januárban megjelent a Momentum, amelyiknek a pénzügyi támogatói a baloldallal való bármilyen közösködésre a források elapasztását helyezték kilátásba. A nagyobbik viszont az, hogy nem tudták, mit kezdjenek a Jobbikkal, amelyik már kb. 2 éve helyet cserélt a palettán a Fidesszel, és maga is az Orbánt ellenző baloldali szavazókra pályázik.

Egyfajta elő választásnak tekintették a vele való küzdelmet. (Erre lett volna jó az a tévévita, ami hétfőn este lett volna Balónál, de Botka visszalépése miatt erre már nem kerül sor.)

• A végén Orbánt kell legyőzni.
• De előtte Vonát az ellenzék kihívójának szerepéért.
• És még azelőtt egyesíteni kell a nemjobboldali ellenzéki pártokat (és szavazóikat).
• De ahhoz előbb el kell távolítani Gyurcsányt.

A Botka-terv már az első lépésben elbukott. A gyáva nyúl játékot (vagy chicken game-et) a volt miniszterelnök nyerte. Hitelesebben tudta előadni, hogy nem érdeklik a következmények, ő nem fogja elrántani a kormányt. Ráadásul be tudott ültetni Botka autójába valakit, aki minden pillanatban azt mondogatta, hogy lassíts, fékezz, állj meg, fordulj vissza.

Így nem lehetett nyerni. Egy jobb sorsra érdemes miniszterelnök-jelölt bukott el. Vagy mondhatjuk azt is,

a baloldal Bajnai után már megint kinyírta Orbán egy esélyes kihívóját.

Hogy ezt valóban a Fidesz inspirációjára tette-e, vagy puszta szuicid hajlamból, az még nem tiszta. Az viszont biztos, hogy Gyurcsány mellett Orbán járt a legjobban Botka visszalépésével.