A fideszes tanár ellopta az osztálypénzt, a rendőrség parádés magyarázattal mosta tisztára az illetőt

A fideszes tanár ellopta az osztálypénzt, a rendőrség parádés magyarázattal mosta tisztára az illetőt

Nem ellopta a pénzt, csak hazavitte.

nem_lopja_el.jpg

Innentől ha valaki ellop egy autót az utcáról és beáll vele a hátsó udvarára, majd visszaviszi, amikor az újságírók rákérdeznek, akkor „csak hazavitte” az autót. Legalább is a magyar rendőrség szerint, ugyanis nem találták bűncselekménynek, hogy egy fővárosi iskola tanára több millió forintot vett fel a diákok pénzéből, rendszeresn, hónapokon keresztül. A hvg.hu birtokába került a határozat, amiben ezt még meg is magyarázzák: a tanár azért vett ki folyamatosan pénzt az alapítvány számlájáról, hogy azt otthonában, egy „külön dobozban” tartsa.

A HVG csak kérdezve mer véleményt nyilvánítani:

vajon van-e köze annak, hogy a tanár fideszes és a belvárosi önkormányzat tagja volt, ahhoz, ahogy a rendőrség bánik vele?

Nézzük, mi történt:

  • Májusban a HVG megírta, hogy egy „fideszes tanár úr” – így emlegették a tanárt az iskolában – 3,2 millió forintot vitt haza apránként az osztálypénzből, a bankszámlán végül 1592 Ft maradt;
  • a pénz folyamatosan tűnt el majdnem egy év alatt bankkártyás kifizetések/kivétek formájában, miközben az egyetlen alapítványi bankkártya végig Király András kuratóriumi tagnál, az iskola napközis oktatójánál volt;
  • tanár egy darabig még Belváros-Lipótváros Önkormányzatában a jogi bizottság Fidesz–KDNP által delegált tagja is volt, emiatt sokáig az iskola és az önkormányzat megpróbálta eltussolni az ügyet (a tantestület tagjaival még egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak);
  • amikor a botrány kirobbant, a tanár fizetés nélküli szabadságra ment, tagadott, az iskola mentegetni próbálta, majd feljelentés történt a rendőrségen;
  • Király Andrást állítólag visszavitte a pénzt, de csak egy hónappal a botrány kirobbanása után; a Klik egy másik iskolába helyezte át (erről mi is bővebben írtunk),

A hvg.hu névtelenséget kérő, belső források segítségével hozta nyilvánosságra a történteket, a kuratórium feljelentése alapján eljárás indult „nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette” miatt az V. kerületi rendőr-kapitányságon. Ahogy a lap írja,

„a pofonegyszerűnek tűnő nyomozást határidejét meghosszabbították, informátoraink szerint így sem izgultak különösebben, csak sikerül “kinyomozni”, hogy ha egyvalaki kezel egy bankban tartott vagyont, akkor vajon ki a felelős annak eltűnéséért”.

Ekkor jött a csavar: a rendőrség október 26-i határozata megszünteti a nyomozást arra hivatkozva, hogy a beszerzett „adatok alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. Sőt, az eljárás folytatásától sem várható eredmény, így a továbbiakban nem kívánnak az üggyel foglalkozni, az eddigi bűnügyi költséget meg majd az állam fizeti.

A határozat indoklásra szerint ugyanis nem történt semmi.

Megállapították, hogy Király András pénzt vett fel a bankszámláról a kártyával, csak őt tehette, elhitték neki, hogy egy kazettában tartotta az otthonában. A rendőrség ezek megszüntette az eljárást, hiszen Király verziója alapján csak tartogatta, de nem használta saját részre a pénzt, ennek ellenkezőjére nézve pedig “nem rendelkeznek adattal”.

Azzal is magyarázzák a nyomozás megszüntetését, hogy a tanár-bizottsági tag visszafizette a „bankkártyával felvett pénzösszeget”.

A rendőrség azt nem vette figyelembe, hogy erre közvetlenül azután került sor, hogy a hvg.hu kérdőre vonta Királyt, így valószínűleg a várható médiafigyelem hatására vitte vissza gyorsan a pénzt.

(A kár megtérítése legfeljebb enyhítő körülményként merülhet fel egy büntetőeljárásban, különben simán megúszhatná bárki, aki az általa elcsalt/ellopott/elrabolt pénzt a lebukása után visszajuttatja.)

Tragikomikus módon így most az iskolai alapítványnak kell küzdenie azért, hogy mégiscsak legyen felelősségre vonás: kedden a kuratórium tagjai úgy döntöttek, hogy panaszt tesznek a nyomozás megszüntetése ellen. Jogászra nincs pénzük, illetve nem szeretnék erre költeni a gyerekekre szánt alapítványi büdzsét, ezért maguk próbálták összeszedni a pénzt és az indokokat is. Beadványukban egyértelműen kimondják: a nyomozás nem volt kellő mélységű, be sem szerezték a releváns információkat, az indokolás pedig „nem felel meg a valóságnak”. 

„Nem életszerű, hogy Király András apránként pénzt vesz ki egy olyan időszakban, amikor nem voltak szükségesek kifizetések” a gyerekek számára, csak azért, hogy otthon őrizze

– hívják fel a rendőrség figyelmét. 

Ráadásul a tanárt úgy akarják futni hagyni, hogy még mindig tartozik 436 ezer forinttal a diákalapítványnak: csak 3 200 ezer forintot fizetett vissza, és közel 50 ezer forintos bankköltséget hozott össze azzal, hogy kivette a pénzt a bankszámláról. Ezt a máig ki nem fizetett összeget szerintük végképp nem lehet azzal magyarázni, hogy csak dobozban tartotta.

Facebook Comments