Kiderült, hogy Soros miért most szólt vissza

Kiderült, hogy Soros miért most szólt vissza

A titkosszolgálatok bevetése a civilek ellen volt az utolsó csepp a pohárban. 

orbansoros.jpg

Korábbi cikkünkben azt elemeztük, mi az oka annak, hogy Soros György és az általa támogatott alapítványok eddig miért nem reagáltak komolyabban a Fidesz által indított gyűlöletkampányra.  

A HírTV-ben az Egyenesen vendége volt Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője. A szóvivő a műsorban bejelentette, hogy Soros György tájékoztató kampányt indít Magyarországon a kormányzati támadások miatt.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Soros György alapítványa hétfőn sajtóközleményben cáfolta a Fidesz által terjesztett hazugságokat, majd az RTL Klubnak  a milliárdos videót is küldött, amelyben magyarul reagált a vádakra.

A milliárdos félti azokat a civil szervezeteket, amelyeket az alapítványa támogat, miután Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy a magyar titkosszolgálatok vizsgálni fogják ezeket a szervezeteket.

„Nem maradhattam többé csendben, mert attól félek, hogy a titkosszolgálati nyomozás azt jelenti, hogy nemcsak a szervezeteket, hanem azoknak a vezetőit egyénileg is üldözni fogják”

mondta korábban a Financial Timesnak Soros György.

A kormány ráuszította a titkosszolgálatokat a civilekre, jelentés is készült

„Ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna.” Ennek következtében pedig „a hazai civilek a valós erejüknél nagyobb befolyásra tesznek szert a magyar társadalomban” – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még 2016 tavaszán az ATV azon kérdésére, hogy vannak-e a kormánynak közvetlen bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy a magyar származású amerikai üzletember nyomja Magyarországon a migránsügyet.

„A migránskérdésről elhangzó demokrata megszólalások mögött is Sorost halljuk, hiszen a legfőbb szponzora annak a politikai oldalnak. Ő így harcol a meggyőződéséért, mi a magunk módján” – érvelt Lázár, aki szerint nincs más bizonyítékra szükség, miután Soros maga „coming outolt”, amikor elismerte, hogy Orbán Viktor a legveszélyesebb európai ellenfele.

„Természetesen vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás direktben is bizonyítható, de ezek értelemszerűen nem publikusak” – nyomatékosított Lázár a migránspárti hazai civilek Soros-befolyását illetően. 

Lázár János kancelláriaminiszter ezt az állítását a november 17-i Kormányinfón is megismételte. Elmondta: veszélyesnek tartja Soros György tevékenységét, ezért megfigyelik az üzletember alapítványai által támogatott magyarországi NGO-k működését, és készítettek egy tanulmányt arról is, hogy a környékbeli országokban milyen befolyásolási kísérleteket tettek a Soros által támogatott szervezetek.

Januárban Németh szilárd a civilek eltakarításáról beszélt, akár titkosszolgálati módszerekkel is. Utána az Átlátszó be is perelte az Információs Hivatalt, hogy kiadják azt a jelentést, aminek alapján a Fidesz “nemzetbiztonsági kockázatokról” beszél a civilekkel kapcsolatban. 

Csontos Csaba a HírTV-ben megerősítette: Soros György azért csak most szólalt meg, mert most erősödött fel a kormányzat fenyegetése a titkosszolgálatok bevetéséről az alapítványaival szemben, és így próbál szolidaritást vállalni az ott dolgozókkal.

Ez egy folyamatnak az első része, amelyben tulajdonképpen tájékoztatni akarjuk a magyar lakosságot arról, hogy mi is az igazság. Nemcsak azzal kapcsolatban, hogy Soros György mit gondol azokról a kérdésekről, amelyeket a kormányzat neki tulajdonított, hanem azokról a kérdésekről is, amelyekben tevékenykedik, amelyekben aktív, tehát, hogy mi mit csinálunk

– mondta el Csontos a HírTv-ben. A Soros-alapítványok szóvivője arról is beszélt, hogy a kormányzati lejárató kampány csak az ország problémáiról próbálja elterelni a figyelmet. “A gyűlölet nagyon jó takaró, fedőanyag” – mondta.

Szél Bernadett még szeptemberben jelentette ki a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, hogy nyoma sincs nemzetbiztonsági kockázatnak a civilekkel kapcsolatban. 

„A nemzetbiztonsági bizottság ülésein és az általunk, számukra rendelkezésre bocsátott jegyzőkönyvekben nyoma sincsen olyan információknak, amelyek alapján például ennek a civil szervezetnek bármi félnivalója lehetne. Őket semmilyen szinten nem lehet nemzetbiztonsági kockázatként azonosítani. Ami történik, az egy végtelenül gusztustalan boszorkányüldözés, amelyben gyakorlatilag a Fidesz ezt a bizottságot, amelynek egy kicsit, hogy úgy fogalmazzak egyenlőbbnek kéne lennie az egyenlők között, hiszen stratégiailag fontos, kritikus információkkal dolgozik, gyakorlatilag ezt saját kampánycélra, saját kampányának a céljára használja”

Facebook Comments