Nem könnyű ár-érték arányban megfelelő albérlethez jutni manapság, pláne az elszállt ingatlanárakhoz és a kevéske jövedelmünkhöz képest. Öröm az ürömben, hogy régen ez is rosszabb volt. Az 1800-as években a lakbér felemésztette a dolgozó ember fizetésének nagy részét. Feltéve, ha nem volt saját háza, mert ha volt, akkor viszont kiskirályként élhetett.
Egy úri lakás bérlése, 8-10 szobával, az első emeleten, hozzátartozó istállóval és egyéb melléképületekkel, jól elérhető, rendes helyen évente 1200-2500 forintba került. Az első emeleti lakások voltak a legdrágábbak. Egy hasonló tág lakás bére a második emeleten már csak 1000 és 2000 forint között mozgott. (A forinton itt az ún. konvenciós forint – németül Gulden – értendő – a szerk.)
Andrássy (Sugár) út 104., az Erdődy-villa emeleti szalonja (1878)
A polgári vagy tisztviselő emberek számára nagyjából egy fele ekkora lakás volt megfizethető, ami után évi 300-1000 forint bért fizetnek. Az árakat a szép kilátás emelhette, az udvari lakások és a külvárosi lakások bére viszont akkor is olcsóbb volt.
Ha valaki minimálisan bútorozott szobát vett ki magának, akkor havi 10-20 forinttal számolhatott, ami éves szinten 120-240 forintos lakbérnek felelt meg.
Polgári lakás ebédlője (1890)
Voltak persze ennél olcsóbb bérelhető, pincelyukak is. Ha az éves 100-160 forintos lakbért egyedül nem tudták kifizetni, 2-3 család is osztozhatott egy-egy földalatti odún, ahogy arról Kossuth Lajos „Halottas házak” című vezércikke is beszámol 1841-ben:
Azok a földalatti pincelyukak, hová hó- és esővíz befoly, melyeknek nedves gőzében két, három család minden leheléssel mérget szí s e méregért mégis 2-3 forint házbért kénytelen hetenkint a szívtelen gazdának fizetni. . .
Jacob August Riis fotója az amerikai nyomorról (1880) – Pest-Budán sem volt jobb a helyzet
Negyedévente költözés
Az 1800-as években, évente négyszer szinte az egész város felbolydult. Negyedévente volt szokás ugyanis lakbért fizetni. Gyertyaszentelő (febr. 2.), Szent György (ápr. 24.), Szent Jakab (júl. 25.) és Szent Mihály (szept. 29.) napján aki nem fizet, kilakoltatták. E napokon kis túlzással a lakosság egyhatoda lakást cserélt.
Nem tűnnek soknak ezek a bérleti díjak? Akkor vessünk egy pillantást az akkori fizetésekre is. Próbáltunk olyan állásokból szemezni, amelyek létezik mai megfelelője is.
Egy számvevő 400 forintot keresett, egy tanár vagy orvos 300-at, egy írnok 200-at, egy éjjeli őr viszont csak 85 forintot vihetett haza évente. Nem beszélve a szőlőmunkásokról és építőmunkásokról, akik napszámbére csupán 30-90 krajcár között mozgott. Ebből a fizetésből pedig nyilvánvalóan nem csak a lakbért kellett megoldani, hanem ételre, ruházkodásra és egyéb kiadásokra is kellett költeni. Sok esetben nem voltak szerencsésebb helyzetben azok sem, akik bérük egy részét lakhatásban kapták meg. A cselédeknek, szolgálóknak gyakran a konyha egy szegletében kellett meghúzniuk magukat.
Jól mutatja az egyenlőtlenséget, hogy
egy úri család évi lakbére annyi volt, mint egy szőlőmunkás
13 évi napszámbére.
Viszont már abban az időben is piszkosul megérte lakástulajdonosnak lenni: egy két-három emeletes belvárosi ház simán hozott évi 10-15 ezer forintnyi bevételt (jobban jövedelmezett, mint egy kisebb földbirtok). Sőt az is előfordult, hogy 30-40 ezer forintot hozott, ami azt jelenti, hogy a ház tulajdonosa, munka nélkül annyi jövedelmet szerzett egy évben, mint 100-150 napszámos együttvéve egész évi fáradságos munkával.
Forrás: Bélay Vilmos: Adalékok az ár- és bérviszonyok történetéhez Pest-Budán (1790-1848), Fortepan