Karácsony Gergely lesz az MSZP javaslata a miniszterelnöki posztra

Karácsony Gergely lesz az MSZP javaslata a miniszterelnöki posztra

A Párbeszéd is azért kampányol, hogy az ő jelöltje vezesse a közös listát.karacsony.jpg

Bár az LMP és a Momentum mellett a DK és az Együtt is elutasítja, úgy tűnik, az MSZP nem tett le arról, hogy összehozzon egy baloldali-centrista ellenzéki listát a 2018-as választásra. A szocialisták arról beszélnek, van jelöltjük a miniszterelnöki posztra is.

A párt erős emberének tartott Mesterházy Attila, korábbi pártelnök és miniszterelnök-jelölt például ezt mondta egy szerdai interjújában, és bár a nevet nem árulta el, Balázs Pétert (akinek jelöltségét először a B1 blog írta meg) kizárta a lehetőségek közül.

Felesleges rá várni – ezt mondta Mesterházy, amiből van okunk arra gyanakodni, hogy a Bajnai-kormány külügyminisztere részleges ellenzéki összefogás élére nem állna, márpedig még erre is csak kevés az esély.

Az MSZP mellett jelenleg csak Fodor Gábor pártja, az MLP támogatna egy ilyen összefogást, (szinte) mindenki más elutasítja, amiből különösen a DK álláspontja meglepő, mivel ők 2013-14 nagyon hangosan követelték a közös listát, és idén szeptemberben is csak arról tartottak pártszavazást, hogy külön induljanak-e akkor, ha az MSZP ragaszkodik Gyurcsány lehagyásához a listáról.

Azóta az ehhez ragaszkodó Botka már rég nem kormányfő-jelölt (október 2-án lemondott), a DK és az MSZP mégsem tudott megegyezni még az egyéni jelöltek koordinálásában sem: Gyurcsányt nem sürgeti az idő, sőt, neki dolgozik, ráadásul úgy látja, akár teljesen külön indulással, közös egyéni jelöltekkel is be tud jutni a Házba, nem kell megállapodnia, ha

át tudja hárítani a felelősséget ezért az MSZP-re.

A közös listát követelő és elutasító pártok között valahol félúton áll a Párbeszéd, nem is ellenzi, nem is támogatja, de semmiképpen nem zárja ki. Sőt, Szabó Tímea társelnök azt mondta,

ha nincs közös lista, nincs kormányváltás sem.

Ez azért meglepő, mert MSZP Botka lemondása után először (mindjárt másnap) a Párbeszédnek tett ajánlatot, ami helyett azonban (mindjárt másnap) az Együttét fogadták el, hogy legyenek részei az ún. Új Pólusnak.

Volt közvéleménykutató, amelyik ennek a hipotetikus formációnak 16 százalékot is mért, de a terv kútba esett, amikor az elképzelt résztvevők közül se az LMP, se a Momentum nem volt hajlandó csatlakozni hozzá. Innen nézve egyáltalán nem volna meglepő, ha a Párbeszéd megvizsgálná a korábbi lehetőséget is., amit nem vetettek el végleg.

Erre mutatkoznak is jelek, mert szerdán a Párbeszéd olyan szöveggel osztott meg egy, a miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergelyt fényező Kéri László-interjúrészletet, hogy

Még most sem késő: legyen Karácsony Gergely az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje!

kg_3.jpg

Kézenfekvő értelmezés, hogy mivel a miniszterelnök-jelölt jogilag nem létező fogalom, viszont a választás előtt az országos lista vezetőjét szokás rajta érteni, hogy a közös miniszterelnök-jelölthöz közös lista is kell, tehát a Párbeszéd csatlakozna (illetve inkább létrehozná) az baloldali-liberális-centrista ellenzék összefogását.

Ezért megkérdeztük erről Juhász Péter, a MSZP-DK-val közös listát elutasító Együtt elnökét, aki a B1 blognak azt mondta,

  • a közös miniszterelnök-jelölthöz nem szükséges a közös lista,
  • nem tud arról, hogy megváltozott volna a Párbeszéd álláspontja, és az MSZP-vel akarna indulni listán.

Ez annyira nem hangzott meggyőzően, ezért megkérdeztük magát Karácsonyt is, hogy miként kell értelmezni a szöveget. A zuglói polgármester azt mondta, beszélgetések nyilván vannak, de

sem én, sem a Párbeszéd nem folytat hivatalos tárgyalást a miniszterelnök-jelöltségről és a közös listáról.

Ez azért nem úgy tűnik, mint valami határozott és kategorikus elutasítás.

Valamint azt sem magyarázza meg, hogy akkor a pártja miért posztolt ilyen szöveget. Mert az Karácsony is úgy értelmezte, ahogy az nyilvánvaló, tehát közös miniszterelnök-jelölt = közös lista. Szerinte egy olyan párttársa tehette ki a szöveget, aki azt szeretné, ha más pártok is beállnának mögé.

Amiben van is ráció,

  • mert közös lista nélkül a Párbeszéd nem tud képviselőket delegálni a parlamentbe,
  • mert Karácsonyt leszámítva elfogytak a listavezetésre szóbajöhető aspiránsok,
  • és mert a szocialisták egyáltalán nem zárkóznak el a Párbeszéd társelnökének támogatásától.

A B1 blognak azt mondták, Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje lehet az MSZP jelöltje is a posztra, 

Karácsony Gergely a titkos név a kalapban.

Ennek deklarálására alkalmas terep lehet például a hétvégi, nyilvános választmányi ülésük, bár az kétséges, meg lehet-e tenni ezt anélkül, hogy bírnák ehhez a formális beleegyezését. Amihez kellene talán tárgyalni vele formálisan is.

Arra mondjuk nincs válasz, hogy ha 1. ha Karácsonyban van hajlandóság arra, hogy közös listára menjen a szocikkal, akkor mire várt mostanáig, 2. ha az MSZP-ben úgy gondolják, el fogja fogadni a támogatásukat, akkor miért nem kérték fel a jelöltségre.

Ugyanakkor a zugló polgármester nyilvánvalóan logikus választás lehetne a szerepre, főként azért, mert pillanatnyilag Magyarország legnépszerűbb politikusa, megelőz minden kormánypártit, Orbánt is beleértve:

politikusok_nepszerusege.png

Ráadásul különös lenne a kontraszt aközött, hogy az MSZP-Párbeszéd-MLP lista vezetője a népszerűségi rangsor élén áll, a DK-é meg a tökutolsó. Karácsony miniszterelnöki jelölésével a szocialisták

nyomást tudnának gyakorolni Gyurcsányra:

már ő lenne az, aki elnapolta a megállapodást az egyéni jelöltek koordinációjáról, és ugyancsak ő gátolja a szavazók által remélt ellenzéki összefogást is.

Ha jól számoljuk, akkor Lattmann Tamás, Botka László és Balázs Péter után Karácsony lesz az MSZP idei negyedik miniszterelnök-jelöltje, de más választásuk nem nagyon van, mert ha nem találnak külső szövetségeseket, akkor áprilisban a katasztrofális vereség vár rájuk. Nemcsak Orbántól, de Gyurcsánytól is.

Karácsony szocialisták általi támogatása rég a levegőben lóg, és innen nézve értelmet nyer az is, hogy miért Kunhalmi Ágnest akarják megtenni a kampány szocialista arcának: ha tudják, hogy a listavezető nem MSZP-s lesz, akkor kell valaki közülük is, akit fel lehet tenni a plakátra. 

Csak így van értelme.

Facebook Comments