Év végi jutalmak: a tanároknak egy jegyzetfüzet, a minisztériumban 250 ezer, Rogánéknak 7 milliárd

Év végi jutalmak: a tanároknak egy jegyzetfüzet, a minisztériumban 250 ezer, Rogánéknak 7 milliárd

Érdemes megnézni az utóbbi napok hírei alapján, mi a fontos az Orbán-kormánynak. Nem a gyerekek, a közoktatás és a pedagógusok, hanem a félelemkeltés. 

soros-propaganda.jpeg

A 444 hosszasan, több cikkben is foglalkozott azzal, hogy a közoktatásban a tanárok milyen év végi jutalmakat kaptak. Az első hír szerint az egész tantestület mindössze

  • egy verses üdvözlőlapot,
  • egy kis köszönőplakátot
  • és egy darab Mozart csokigolyót kapott.

Ezt a hírt a Klik igazította helyre, mint írták a csoki csak az igazgatónak járt, a tantestület ugyanis valójában semmiféle csokit nem kapott.

A Klik azt írta, ők természetesen nem ezt kapták. Nekik “az iskolai munkakörülmények javítására, valamint az oktató munka fejlesztésére szolgáló forrást biztosított a fenntartó év végén”. Azaz iskolánként adtak átlagosan kétmillió forintot, és minden intézmény szabadon választhat, hogy mire költi. A közleményből az nem derült ki, hogy ezt év végi jutalomra is költhetik-e az iskolák, vagy például csak krétára.

Később, ugyancsak a 444 írta meg, hogy Eger környékén egy naptár és egy jegyzetfüzet volt az elismerése a tanárok egész éves munkájának. Egy tanár írt be a szerkesztőségbe, miszerint egy e-mailt kapott az igazgatótól, hogy mindenki vegye át az ajándékát, amelyet a Klik küldött.

“A titkárságon egy karton dobozban sorakoztak a jutalom zacskók (“Ízléses” Brown bag-ek) bennünk egy naptár és egy semmit mondó jegyzet füzet, KLIK reklám felirattal ami a táskán is rajta volt. Innen lehetett elvenni, az Igazgató ki se merte osztani.”

– írta, majd hozzátette, hogy többük nem tartott rá igényt.

Az eset abból a szempontból is felháborító, mert korábban kiderült: Trócsányi László igazságügyi miniszter megjutalmazta magát 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal, illetve az is kiderült, hogy a Miniszterelnökség dolgozói is 100, illetve 250 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak jutalmul.

A tanárok ilyen fokú megalázása különösen akkor mutatkozik meg, amikor kiderül, mennyi pénzt költ az évé végén propagandára az Orbán-kormány. Az állami szférában a propagandának jutott a legtöbb, ugyanis

erre több mint 7 milliárd forintot költhet az adófizetők pénzéből a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Ez már a hatodik etapja lesz az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” szóló – az országot ellepő plakátok alapján praktikusan menekültellenes és sorosozó – kampányfolyamnak. A sorozatra összesen csaknem 20 milliárd forintot költött már a Rogán Antalra bízott állami propagandagépezet tavaly november óta – tudta meg a 24.hu.

A legújabb, 7 milliárdos megrendelést jelentő közbeszerzést menetrendszerűen Bálásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. nyerték. (Kicsoda Bálásy Gyula? Érdemes ugyancsak a 444 nyári cikkét elolvasni a kormányzati propaganda hátteréről, ebből minden kiderül.)

(Alvállalkozót is igénybe vesznek, legalábbis közreműködőként megjelölték a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft.-t, valamint p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-t. Balásy cégei a teljes nemzeti konzultációs  kampánysorozatot vitték eddig, kivéve az első, bő 1,1 milliárdos darabot, azt a Csetényi Csaba-féle Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. húzta be.)

A kommunikációs hivatal még tavaly novemberben kötött keretmegállapodást mega-kommunikációs csomag lebonyolítására három formációval: a már említett Balásy és Csetényi cégek mellett a Kuna Tiborhoz köthető Trinity-Young and Partners, illetve a Sprint Nyomdaipari Kft. alkotta konzorciummal. Az első 1,1 milliárdos szerződést novemberben kötötték, két hónappal később 1,9 milliárdos, majd februárban 7,9 milliárdos, júniusban pedig újabb 5,7 milliárdos kontraktus következett. Legutóbb a múlt hónapban szerződtek a kormánykampányra, akkor 3,2 milliárdos forintról, és máris itt az újabb 7 milliárdos megrendelés – írta a 24.hu

A fenti számok meglehetősen direkten demonstrálják, hogy mit tart a Fidesz-kormány kiemelten fontosnak: a pedagógusokat és a gyerekeket, vagy a propagandát.

Facebook Comments