- Ferenc szerint az állampolgársági papírokat mindenki számára Isten állította ki;
- A Bizottság kitart a kvóta mellett, hiába érvelt Kurz a magyar álláspont mellett;
- Lengyelország egyelőre csak hézagosan követi a magyar példát, mert hibádzik a kétharmad.
Karácsonyi beszédében határozottan kiállt a menekültek mellett a pápa. Ferenc a migránsokat Szűz Máriához és Józsefhez hasonlította, miután azok nem találtak szállást maguknak Bethlehemben. A katolikus egyházfő hangsúlyozta: a hit megköveteli, hogy befogadjuk az idegeneket. A vatikáni Szent Péter Bazilikában mintegy 10 ezer ember előtt tartott szertartáson azt mondta, hogy ma is milliók vannak, akiket a Szent családhoz hasonlóan elűznek lakóhelyükről. És a pásztorok, akik először látták meg a gyermek Jézust, szintén arra kényszerültek, hogy a társadalom peremén éljenek. Mocskos és büdös idegeneknek tekintették őket, akiket bizalmatlanság vett körül. Távol akarták tartani őket, hogy féljenek tőlük.
A hírügynökség megjegyzi, hogy Ferenc olasz bevándorlóktól született Argentínában. Azt is hozzáteszi ugyanakkor a jelentés, hogy az új osztrák kancellár a kvótavitában az olyan szomszédjai oldalára állt, mint Magyarország és Csehország. Ferenc ugyanakkor rámutatott, hogy állampolgársági igazolásunkat Isten állította ki, aki ily módon a kereszténység szerves részévé tette, hogy tisztelni kell a migránsokat. Ezzel szemben napjaink Heródesének minősítette és elítélte az embercsempészeket, mert azok a kétségbe esett menekültekből csinálnak pénzt és vér tapad a kezükhöz.
Az unió illetékes biztosa arra figyelmeztette a tagországokat, hogy legyenek egységesek a menedékkérők befogadása ügyében, és hogy jussanak gyors megoldásra a kérdésben. Mint mondta, a szolidaritást nem választhatja senki sem kénye-kedve szerint, ez nem vita tárgya. Avramopulosz a lapnak adott nyilatkozattal reagált az új osztrák kancellár véleményére, miszerint csődöt vallott a kvótarendszer. Azzal érvelt, hogy egyetlen tagállamot sem lehet magára hagyni, mármint hogy oldja meg a helyzetet, ahogy tudja, ha netán kitör az újabb válság. És az idő szorít, mert júniusig meg kell reformálni a jelenlegi szabályozást. Kurz ezzel szemben tegnap kijelentette, hogy egyetlen országot sem lehet kötelezni a menekültek átvételére, mert az csak még jobban megosztaná az EU-t. Minden kormánynak magának kell eldöntenie, hogy átvesz-e bárkit, illetve ha igen, hány embert. Ő úgy látja, hogy Európában mostanra sok minden megváltozott, rájöttek, téves volt a határnyitás. Most ezt a felismerést kell érvényesíteni a politikában. (A politikus ugyanakkor felszólította a Bizottságot, hogy az semmiképpen ne tegyen engedményt Lengyelországnak az igazságszolgáltatás átalakítása ügyében, mert a jogállam alapkérdés – a szerk. megj.)
Lengyelország (még) nem Magyarország, mert úgy tűnik, hogy a lengyeleknél kevesebb veszély fenyegeti a szabadságot. A két állam rossz bőrben van, komolyan próbára teszi a jogállamot, támadja a fékeket és ellensúlyokat, élesztgeti a nacionalizmus parazsát. A kérdés az, mennyire távolodnak el a liberális értékektől. Kurski, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője a helyzetet úgy ragadta meg, hogy a jelenlegi lengyel forgatókönyvet a Duna partján írták. De azért van különbség is Varsó és Budapest között. Az illiberális demokrácia atyja Orbán Viktor. Hogy a magyar vezetés ellen még nem indult eljárás a 7-es cikkely alapján, nos, ez a bűnös gyengeség alighanem azzal magyarázható jó pár kormány, köztük Merkel részéről, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja. Ugyanakkor még ellenfelei is elismerik, hogy a magyar miniszterelnöknek van igazi víziója, taktikai érzéke pedig remek.
Orbán és Kaczynski között fontos eltérés, hogy utóbbi egyáltalán nem népszerű. Továbbá a magyar miniszterelnöknek már nincsen ellenzéke. Ennélfogva a politikusnak már csupán az a vágya, hogy kétharmadhoz jusson és akkor belátása szerint módosíthatja az alaptörvényt. Ez nem elérhetetlen számára, mivel testre a szabta a választási törvényt, és megszerezte az ellenőrzést a sajtó nagy része fölött. Lengyelországban ellenben erős az ellenzék és még képes hallatni a hangját. A köztéve ugyan már propaganda szócsővé silányult, de az írott és az elektronikus sajtó jelentős része független, képes ellensúlyként működni. De az igazságszolgáltatás elleni hadjárat már a médiaszabadság felszámolása felé mutat, amint az Magyarországon is történt.
Orbán a bizalmasainak játszotta át a gazdaság bástyáit, viszont a lengyel kormánypárt idáig el tudta kerülni a korrupciós botrányokat. Amíg a magyar vezető megszállta az egész társadalmat, az ellenséget ugyanakkor külföldön keresi, lásd Sorost, addig Kaczynski igyekszik megosztani az embereket. Viszont ahogy a korábbi PiS-belügyminiszter megfogalmazza, a Jog és Igazságosságnak soha nem lesz kétharmados többsége, hogy hozzá tudjon nyúlni az alkotmányhoz. De ha képes volna rá, bizonyosan megtenné. Brüsszel túl sokáig becsukta a szemeit Orbán ocsmányságai láttán, ezért most jól teszi, ha nem enyhíti a magyar kormányfő lengyel tanítványaira nehezedő nyomást.
Válságba került a demokrácia, eltolódtak a politikai koordináták. Már nem annyira lényeges a jobb- és baloldali felosztás, sem a választók döntésénél, sem a politikai vitákban. Lásd pl. Trump győzelmét, amelyhez a globalizáció vesztesei fogtak össze olyan körökkel, amelyek az utóbbi 40 évben hasznot húztak a kapitalizmus változásaiból. Macron szintén felforgatta az eddigi pártszerkezetet, új szövetséget hozott létre. Az új választóvonal a tekintélyelvűség, illetve a liberalizmus között húzódik. Így van ez az olyan helyeken, mint Magyarország, Lengyelország és immár Ausztria, ahol különösen erős az ellenállás a liberális demokráciával szemben. De tapasztalni ezt másutt is, vagyis a nyugati demokráciák jó fél évszázada forradalmi helyzetet élnek át. A feltétel az hozzá, hogy radikális hatalomvesztés menjen végbe a társadalmon belül. Erre játszanak rá az autoriter erők, amelyek lehívják az agresszivitást az idegenekkel, a másokkal, a migránsokkal szemben, miután a középosztály érzi, hogy megrendült eddigi befolyása.
A liberálisok is bizonytalanok, hogy kik a partnerek a reformokhoz, illetve legalábbis a politikai rend megmentéséhez. De immár az sem egyértelmű, hogy milyen témákkal lehet többséget szerezni. Ebben a helyzetben veszélyes, de legjobb esetben is kontraproduktív összekötni a régi gondolkodásmódot az új valósággal. Ahhoz, hogy jövőképes koalíciók alakulhassanak, helyre kell állítani a tényigazságot. Nem lehet úgy tenni, mintha bíznánk a hazugságban.
Napjainkban különös jelentőséget kap, hogy a tavaly ősszel aláírt megállapodás értelmében osztrák történészek vizsgálódhatnak a magyar titkosszolgálat irattárában, mármint hogy milyen osztrák kémek dolgoztak a szocializmus idején Magyarország javára. Előzőleg ugyanis egy magyar kutató, Gecsényi Lajos kiderítette, hogy a bécsi kancellári hivatal egyik munkatársa 15 éven át adott át adatokat a magyar hírszerzésnek Kreisky és annak elődje alatt. Ráadásul a Szociáldemokrata Párt tagja volt, így annak életéről is beszámolt megbízóinak. Életében semmi feltűnő nem volt, így elkerült minden gyanút, ugyanakkor rendkívül szorgosnak bizonyult. Szakterülete a gazdaság volt. A hasonló cseh archívumban 12 ezer névre bukkantak a szakértők, így előreláthatólag Budapesten is sok évig tart a munka. Mellesleg a később bécsi polgármester, Zilk fiatal újságíróként a cseheknek dolgozott, de elég ritkán fordult elő, hogy ilyen szintű forrást tudtak beszervezni. A most leleplezett magyar kém már rég nem él. A fia azt mondja, el nem tudta volna képzelni az apjáról, hogy ilyesmit csinál. Bár átszámítva évi 8 ezer eurót kapott titkos munkájáért, szerényen élt, a családjának és a hivatásának élt, illetve sokat tett a szülőhelyéről, Bácskából elmenekült emberekért. A magyar állambiztonság 1982-ben bocsátotta el kötelékéből, amit egy köszönőlevél és 10 ezer schilling végkielégítés igazol.