Michael Wolff Donald Trump elnök első hivatali évét elemző, leleplező könyve január 5-én jelent meg és azonnal az Amazon bestseller listájának élére került. Kiderült belőle: Trump nem is akart elnök lenni és senki sem számított rá, hogy nyer.
Nem is csoda, hisz napok óta az összes amerikai hírcsatorna ezt a könyvet elemzi. Sőt, tanácsadóinak intelmeit figyelmen kívül hagyva maga Trump elnök is rendszeresen hozza fel a könyvet témaként. Kezdetben be is akarta tiltatni, amire persze nem került sor, de reklámnak ez remek volt. Olyannyira, hogy Michael Wolff a Today Showban fel is vetette, hogy küld a “Twitter legnagyobb barátjának” egy nagy doboz csokoládét a Pennsylvania sugárút 1600-ra köszönetképpen.
De vajon miről is szól a Hollywood Reporter újságírójának könyve?
Van-e tartalom a felhajtás mögött, amelyhez hasonlót nem élvezhettek a könyvesboltok Harry Potter óta. Január 5-ére, első körben 200.000 példányt nyomtattak, ami pillatok alatt elfogyott. Az Amazon bestseller listáján keményfedeles változat, a Kindle és a hangoskönyv verzió is a lista elején található. Stephen Colbert késő esti talkshow műsorvezető, aki szinte minden hétköznap a műsorkezdő monológjaiban Trump elnök aktuális ügyeiből űz tréfát, fogalmazott úgy a Twitteren, hogy a könyv legérdekesebb hozadéka, hogy Trump elnök akaratán kívül nemzeti könyvklubbot indított.
Nekem egy ebookhoz sikerült hozzájutnom, és örömömre szolgált, hogy a mű jól megírt, érdekes olvasmány, amit röviden úgy foglalhatnék össze, hogy megmutatja, mi van Óz függönye mögött.
A szerző Trumpot “postliterate”-ként írja le, vagyis olyan emberként, aki az információt nem írott anyagból, hanem csakis a televízióból szerzi. Olvasni nem szeret és nem is szokott. Wolff szerint Trump az ingatlan-birodalmának könyvelését sem tudja értelmezni. A hajnalonként a Twitterre kitett üzenetei alapján a helyesírása jó, az azonban már régóta nyílt titok, hogy leghíresebb könyvét, az Art of the Dealt nem ő írta, sőt, nagy részét nem is olvasta.
Az elnök egyik első lépéseként a Fehér házi hálószobájába a meglévő mellé még két tévét vitetett, és Wolff szerint kedvenc esti elfoglaltsága, hogy az ágyából nézi a tévét, egy sajtburger társaságában. És hogy hol van mindeközben szépséges, szlovén származású felesége? Valahol másutt. Ugyanis Trumpéknak nincs közös hálószobájuk, sőt, protokolláris alkalmakon kívül viszonylag kevés időt töltenek együtt. Amikor még New Yorkban, a Trump-toronyban laktak, akkor sem gyakran futottak egymásba. Trump igazi trófea-feleségként irta le a nejét, akinek fő elfoglaltsága, hogy közös gyermeküket, Barront neveli. Trump eközben előszeretettel nőzött. A könyv részletesen leír egy esetet a Trump-toronyban. Donaldhoz egy barátja érkezett, akit a leendő elnök egyből arról kérdezett, hogy szeret-e még a feleségével szeretkezni.
“Milyen gyakran szoktatok? Neked biztos sokkal jobb dugni, mint a feleségednek. Mesélj róla részletesebben. Lányok jönnek hozzám Los Angeles-ből háromkor. Felmehetünk és mulathatunk egy jót.”
– mindeközben Trump kihangosítón tartotta az említett barát feleségét, hogy az is jól hallja a beszélgetést.
Wolff szerint Melania sosem akart First Lady lenni, sőt, az elnökválasztás éjjelén, férje győzelmének hallatán el is sírta magát, és nem örömében. (A könyvet olvasva a hétvégén a Twitteren a demokraták azon viccelődtek, hogy Melania azért sírt, mert az általa preferált jelölt, Hillary kikapott.)
Wolff azt is részletezi, hogy
Trump kampánystábjából szinte senki sem számított arra, hogy a főnök nyerni fog.
Trump célja az volt, hogy szoros vereséget szenvedjen és Clinton és a washingtoni gépezet mártírjaként, még híresebb celebbé válva folytathassa megszokott életét saját otthonának luxusában.
Elnökké vâlasztása óta több, a kampányában jelentős szerepet vállalt embere került az orosz kapcsolatokat vizsgáló Robert Muller vizsgálatának kereszttüzébe. Wolff, aki több hónapot töltött a kampány alatt és Trump beiktatása óta is “a falon lévő légyként” a Fehér házban, szinte minden főbb szereplővel beszélt, akik a kampány alatt úgy vélték, hogy semmi problémájuk nem lehet, hogy a vizsgálat alá csak akkor kerülnének, ha Trump nyerne, az pedig úgy sem fog bekövetkezni. Arról a kérdésről, hogy a kampányból kollaborált-e valaki az oroszokkal, Steve Bannon, Trump volt stratégiai főnöke azt nyilatkozta, hogy ez a bagázs képtelen lett volna bármiről konspirálni.
Úgy tűnik maga Trump is meglepődött azon a novemberi éjszakán, hogy Washingtonba kell költöznie. A beiktatása napján pedig mindenkivel, a feleségével is kifejezetten ingerülten beszélt. Dühös volt, hogy sokkal kisebb a tömeg, mint Obama beiktatásakor és hogy a leghíresebb sztárok közül senki nem akar az ünnepségeken fellépni.
Az év elején még önbizalommal, tervekkel teli költözött új otthonába. Wolff szerint Trump az elnökséget királyságként képzelte el és optimistán várta, hogy politikusok, közszereplők és sztárok egyaránt uralkodóhoz méltó tisztelettel fogják kezelni. Sőt, állítólag családon belül azt is megbeszélték hogy Donaldot lánya, a Wolff szerint jelenleg de facto First Lady Ivanka fogja követni az elnöki székben. A könyv szerint Trump egy másik, sok uralkodóra emlékeztető vonása az a félelme, hogy
meg fogják mérgezni.
Wolff szerint Trump azért is eszik előszeretettel gyorséttermekben, mert ott nem tudják, hogy az étel neki készül. Az elnök paranoiájának másik megnyilvánulása, hogy kulcsot kért a hálószobájához (aminek a Titkosszolgálat nem örült), ő maga húzza át az ágyneműjét, és kifejtette, hogy ha ledob egy inget a padlóra, akkor annak ott a helye és ne nyúljon a személyzet az ő holmijához, főleg a fogkeféjéhez ne.
Az év végére azonban Trump rájött, hogy kampányígéreteinek megvalósításához szüksége van a Kongresszus segítségére. A törvényhozás azonban Trump számára túl komplikált és unalmas tevékenységnek bizonyult, így idejét egyre inkább golfozással tölti.
A könyv megjelenése óta adott interjúiban Michael Wolff főleg Trump mentális állapotáról beszélt. Szerinte az elnök emberei a “szabad világ vezetőjét” gyerekesnek tartják, sőt sokan közülük lehülyézték. A vádakra válaszul a hétvégén Trump elnök Twitter üzenetben közölte, hogy ő igenis egy “stabil géniusz”, hisz első próbálkozásra elnök is lett.
A könyvből azonban kiderül, hogy az elnök sincs néha sokkal jobb véleménnyel az embereiről.
- Steve Bannon szerinte “nem lojális és mindig szarul néz ki”,
- Reince Priebus, az első kabinetfőnöke nem csak gyenge, de alacsony, “tiszta törpe”,
- Jared Kushner, Trump veje “egy talpnyaló”,
- Sean Spicer kormányszóvivő pedig “nem csak rémesen néz ki, de hülye is”.
Wolff szerint a káoszról és marakodásról elhíresült Nyugati-szárnnyal szöges ellentétben áll az alelnök csapata. Mike Pence embereinek fő feladata a béke fenntartása. Michael Wolff szerint Pence fő célja az észrevétlenség.
“Én csak azért vagyok, hogy temetésekre járjak és szalagot vágjak el ünnepségeken.”
A szerző szerint az alelnök mindent megtesz, hogy nehogy kiváltsa Trump haragját és hogy a megfelelő helyen legyen, ha az elnökkel történne valami.
Trump kifejtette, hogy ő sosem adott a könyvhöz interjút Wolffnak, nem is tudja, ki ő és a könyv amúgy is fikció, teli hazugságokkal. Hogy vajon az elnök valóban olvasta-e a könyvet, abban kételkedem. Pedig érdemes. Külön gyöngyszem, hogy a könyv tele van irodalmi utalásokkal, szójátékokkal, valamint latin, görög és francia jövevényszavakkal (mint például encomium, myrmidon, bonhomie, bête noire). Vagyis úgy tűnik a könyv célközönsége inkább az a “Keleti-parti intellektuel” réteg, akik ellen Trump a kampányában harcolt.
Bárhogy is legyen, a könyv segítségével kicsit Óz függönye mögé kukkantva úgy tűnik, a történetben Donald Trump leginkább Totó szerepét játssza, vagy ahogy az oroszok hívják,
egy számukra hasznos idióta (useful idiot).
Kapornaki Anikó