- Nincs szolidaritás, nem lesz EU-s pénz – mondja az olasz Európa-miniszter;
- Több vagy kevesebb Európa? Indul a kemény küzdelem az unió jövőjéért;
- A román és a magyar kormánynak egyaránt jól jön a román nacionalisták kardcsörtetése, a rövidebbet az erdélyi magyarok húzzák.
Az olasz Európa-ügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarország és Lengyelország nem hajlandó egyetlen menedékkérőt sem átvenni. Gozi szerint az nem megy, hogy valaki Európa-barát, amikor a hatalmas uniós támogatásokat kell bezsebelni, ellenben nacionalista, amikor 100 menekült befogadásáról van szó. Ezért úgy látja: a jövőben azt az igen egyszerű szabályt kell alkalmazni, hogy nem kaphatnak EU-s pénzeket azok az államok, amelyek válság idején megszegik szolidaritási kötelezettségüket. A politikus jelezte, hogy pártja Macron Európa-párti, populista-ellenes forgatókönyvére kíván támaszkodni a közelgő választások előtt, azaz az integrációt állítja a kampány középpontjába, de az eredmény az egész földrészt érinti majd. Úgy fogalmazott, hogy a verseny az Európa-hívő nyílt társadalom és az EU-ellenes, nacionalista zárt társadalom között fog eldőlni.
A miniszter úgy véli, hogy az erősebb unió fel tudja tartóztatni a populizmust. Merthogy a három fő kérdés: a migráció, a biztonság és a növekedés csakis európai keretekben oldható meg. Mint kifejtette, a populizmus arra a veszélyre épít, hogy a kormányok elvesztik az ellenőrzést a dolgok fölött a bevándorlás vagy a terrorizmus miatt. Az aggályok jogosak, csak éppen a populisták rossz válaszokat adnak rájuk. A lehető legártalmasabb reakció az, hogy menjünk vissza az időben és állítsuk vissza a belső határok felügyeletét. Ám pl. Olaszország esetében a migrációs bajokat nem Európa jelenléte, hanem pont ellenkezőleg: annak hiánya okozta.
Most kezdődik a harc Európa jövőjéért. Mert ugyan a gazdaságok ismét növekednek, a menekültek beáramlása pedig csillapodott, ám erős maradt egy romboló, rejtett áramlat. Utóbbi azzal fenyeget, hogy elsüllyeszti a franciák és a németek közös európai tervét. A nagy kérdés: több vagy kevesebb Európával reagáljanak-e a kormányok arra az elégedetlenségre, ami magasra röpítette a populistákat tavaly egy sor választáson. Az EU megerősítéséhez a kulcsterület a hírszerzési adatok megosztása, a védelem, a külső határok őrizete és az euroövezet költségvetése. Úgy tűnik, hogy a németek Párizzsal tartanak. Csak éppen kemény lesz meggyőzni mind a 28 tagállamot az alapvető változások szükségességéről. Magyarországot és Lengyelországot euroszkeptikus erők irányítják. Az osztrákoknál a szélsőséges Szabadságpárt bekerült a kormányban.
Hogy mekkora lehet a megosztottság, azt jól tükrözte a tavaly decemberi csúcsértekezlet, amelyen két órán át vitáztak a bevándorlásról, de Tusk, az Európai Tanács elnöke később úgy nyilatkozott, hogy még a közös nyelvet is nehéz volt megtalálni. A fő kérdés éppen a migráció, mármint hogy miatta Európa visszatér-e a múlt század nacionalizmusához, megreked-e az összefogás, azaz szétaprózódik-e az EU. A lap a Brenner hágón, a földrész észak-déli ütőerén mutatja be, mi történne, ha visszaállítanák a határellenőrzést: Európa gyakorlatilag infarktust kapna. Azon felül a főként osztrákok lakta Dél-Tirolban egyelőre csekély azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy vissza kellene térni Ausztria fennhatósága alá. De ez változhat, ha megnehezül a határátlépés és újraéled a nacionalizmus.
A demokráciák továbbra is agonizálnak, csak más eszközökkel juttattják el őket a végső stádiumba, nem nyílt diktatúrák, vagy puccsok útján – állítja frissen megjelent könyvében a Harvard Egyetem két professzora. Levitsky és Ziblatt arra jutott elemzései alapján, hogy a hidegháború vége óta a legtöbbet a választott kormányok tették a demokrácia lebontásáért lásd pl. Magyarországot, Lengyelországot és Törökországot. A visszalépés nem látványos, éppen ellenkezőleg: veszélyesen megtévesztő. Semmi erőszak, az alkotmány a demokratikus intézményekkel együtt formálisan működik. A hatalomra jutott autokraták fenntartják a látszatot, miközben jogi eszközökkel, a parlament vagy a bíróságok segítségével kizsigerelik a lényeget. Sokszor úgy állítják be, hogy csupán javítani akarnak a demokrácián. A lapok megjelennek, csak éppen megvásárolták vagy öncenzúrára kényszerítették őket. A polgárok továbbra is bírálják a kormányt, de sokszor azt veszik észre, hogy szembekerülnek az adóhivatallal, vagy más hatósággal. És az emberek nem azonnal fogják fel, mi is történik.
Nincs egyetlen döntő pillanat, amikor a rendszer átlépi a diktatúra határát, nem szólalnak meg a vészharangok. Amerikában a demokrácia alapjai erősebbek mint, mondjuk Magyarországon, de vajon elég erősek-e? A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a demokrácia veszélybe kerül, amikor a félelem, vagy téves számítás miatt hagyományos pártok szélsőségeseket hoznak a politika fő áramába. Hogy elszigeteljék őket, ahhoz bátorság kell. Ám ha a tekintélyelvű mozgalmak kormányra kerülnek, akkor jön a következő nagy dilemma: vajon a demokratikus intézényrendszer képes-e korlátok között tartani az ilyen vezetőket. Ám az alkotmány megvédelmezéséhez szükségesek a pártok, valamint az erős normák is. Birtokon belül az autokraták fegyverként használják pl a bíróságokat, megveszik a médiát és a magánszektort és a maguk javára írják át a játékszabályokat. A szörnyű az, hogy a demokrácia legyilkolására annak intézményeit használják, fokozatosan, ravaszul, sőt törvényesen. Csakhogy más országok példája azt mutatja: ez a folyamat sem nem elkerülhetetlen, sem nem visszafordíthatatlan. Meg kell tanulni, hogy melyek a figyelmeztető jelzések, és hogy másutt mely lépések bizonyultak végzetesnek.
Az előző román miniszterelnök a magyar kisebbség ellen uszított és ezzel botrányt keltett. A két kormány megvív az alig leplezett halálos fenyegetés ügyében, és közben a nacionalizmust tüzeli. Tudose közben lemondott, de a romány nacionalisták ujjonganak. Az Orbán-kabinet ugyanakkor élesen tiltakozik. Csak látszólag van szó az 1,4 millió erdélyi magyar jogairól, ugyanakkor az eset annál is inkább figyelemre méltó, mivel a román állam az uniós belépési folyamat során elállt az évtizedeken át folytatott elrománosítás politikájától és törvényben rögzítette a nemzetiségek jogait. Olyannyira, hogy azok túlmennek sok más európai országban érvényes szabályozáson. A gyakorlatban azonban egy s más maradt a régiben, sőt rosszabb lett. A magyarok és a romák számára továbbra is nehéz állást találni a közszolgálatban, ha ragaszkodnak nemzeti vagy kulturális identitásukhoz.
Kudarcot vallott a 11 éve kezdődött megbékélés a két ország között. Román részről rendszeresen vannak nacionalista kampányok a magyar kisebbség ellen a politikai elit egy részének támogatásával, szakadár törekvésekre hivatkozva. Főként akkor, amikor a magyarok képviselői meg akarják vitatni a Székelyföld lehetséges autonómiáját. Ám erre az idei év nem alkalmas, hiszen a román többség az országegyesítés 100. évfordulóját ünnepli 2018-ban. Annak idején Erdély ígéretet kapott a nagyfokú önállóságra, ám abból semmi sem lett.
Bukarest napjainkban nagyon is tudatosan jár el: a koalíció nagy nyomás alatt áll, mert fel akarja vizezni a korrupcióellenes előírásokat. Azon kívül adós maradt jó pár jóléti vállalásával. Továbbá Tudose a nacionalista kijelentésekkel jó pontokat igyekezett szerezni a szociáldemokraták sorain belül dúló hatalmi harcban. De a vita az RMDSZ-nek is kapóra jön, hiszen megszavazta az igazságszolgáltatás reformjátés több politikusa is vesztegetés gyanújába keveredett. Ugyanakkor profitál belőle az Orbán-kormány is a választások előtt, hiszen az erdélyi magyarok védelmezőjeként állíthatja be magát. Tamás Gáspár Miklós úgy ragadja meg a lényeget, hogy a két állam bizonyítani akarja, hogy jó román, illetve jó magyar. Ebből a magyar kisebbség számára azonban nem sülhet ki semmi jó.