- A magyar kormányfő évek óta bizalmas kapcsolatot ápol a szélsőséges osztrák Szabadságpárttal.
- Magyarország a jogállamra mér csapást, amikor megint nekimegy a civil szervezeteknek.
- Davosban ki kellene valamit találni, nehogy összeomoljon a liberális világrend.
Az újság úgy tudja, jövő keddi bécsi látogatása során Orbán Viktor elsősorban azt igyekszik majd elérni, hogy Kurz kancellár az ő irányvonalát támogassa az unióval szemben. A tudósítás visszatekintve megemlíti, hogy a Néppárt választási győzelmét magyar kormánykörökben úgy ünnepelték, mintha ők maguk nyertek volna. De hát az újdonsült osztrák miniszterelnök sorra kedvezően nyilatkozott Orbán politikájáról. Más befolyásos budapesti körök viszont arra figyelmeztetnek, hogy egyelőre nem tudni, mennyire lehet megbízni Kurzban, még túl fiatal. Ám aki azt hitte, hogy az osztrák vezető határozottan a Visegrádi Csoport oldalára áll, az hamar megingott. Előbb Brüsszelbe, Párizsba és Berlinbe ment el, és csak most fordul az unió keleti része felé.
Orbán és Kurz nem tart majd sajtótájékoztatót Bécsben, de magyar források hozzáteszik, hogy ők ketten nem szövetségesek. Itt két olyan kormányfőről van szó, akinek megvannak a maga érdekei, ám azok sok kérdésben összeegyeztethetőek. Hasonló a világképük is, és kölcsönösen tisztelik egymást. Osztrák források elárulták, hogy a magyar vezető megpróbálta Budapestre csábítani kollégáját, ám az nem állt kötélnek. A magyarok erről azt mondják, hogy igazából február végén találkoztak volna az Országházban, ám Orbán előrehozta az egyeztetést, mert egy hónap múlva ülésezik az Európai Tanács és addig össze akarta hangolni kettejük álláspontját. De ettől még Kurz valamikor február végén, vagy március elején felkeresi a magyar fővárost, hogy hivatalosan is bemutatkozzon.
Ausztria főként a menekültpolitikában erősíti a V4-eket. A magyar fél azonban arra törekszik, hogy Bécs a jövőben sokkal határozottabban lépjen fel Brüsszelben, mert reméli, hogy azonos módon ítélik meg a dolgokat. Tehát, hogy ne csupán reagáljanak, hanem közösen kezdeményezzenek is. Az Orbán-kabinet kiemelten fontosnak tartja a migráció kapcsán a külső határok védelmét. Azon kívül felülvizsgálná az uniós döntéshozatalt, mert jelenleg nagyjából az van, amit a németek és a franciák akarnak. Itt fenyegető számára, hogy június után a belügyminiszterek ismét többségi határozatot hozhatnak a kvótákról. Bécsben Orbán szóba kívánja hozni a lengyelek ellen folyó eljárást is, Kurz Brüsszelt támogatja a kérdésben. A vendég különben találkozik a Szabadságpárt vezérével. Budapesten bizalmasan azt közölték, hogy a magyar politikus évek óta nem hivatalos kapcsolatot tart fenn az FPÖ-vel. A látogatás programjában szerepel továbbá, hogy a vendég tárgyal Schüssel volt kancellárral, valamint Schönborn érsekkel is. Van der Bellen államfőt viszont nem keresi fel.
Magyarországon a menekülteket támogató szervezeteket zaklatja a kormány és ezzel súlyos csapást mér a jogállamra. A készülő törvény lehetőséget kínál arra, hogy visszaéljenek vele és megzabolázzák a civil csoportokat, de még a sajtót is. A célpont ezúttal is Soros György, Orbán kedvenc ellensége. Már két kampány is lezajlott ellene, és a napokban beterjesztették a a „Stop Soros”-t, amely a milliárdos állítólagos tervét hivatott meghiúsítani. Valójában azonban ennél többről van szó: A 3 törvényjavaslattal korlátozni lehet az NGO-k, illetve polgári kezdeményezések munkáját, mivel azok jelentik a hatalom utolsó ellensúlyát a magyar politikai rendszerben. A tervezet jó pár igen csak lazán megfogalmazott, illetve bizonytalan rendelkezést tartalmaz. Nem határozza meg pl. az illegális migráció fogalmát. Nem lehet tudni azt sem, mi minősül külföldi anyagi támogatásnak. Viszont nem kívánatos személynek minősíthetnek még olyanokat is, akik pénzt adtak valamelyik jótékonysági szervezetnek. Ugyanakkor elvesztheti közhasznú státuszukat olyan csoportok is, amelyek a határon túlról kapnak támogatást, de nem foglalkoznak menekültekkel.
Az Orbán-kormány nem először megy neki jogi eszközökkel civil szervezeteknek. Móra Veronika hazugnak, önkényesnek és ártalmasnak minősítette a legújabb húzást. Szabó Máté a TASZ-tól úgy látja, hogy az indítványnak kizárólag propagandacéljai vannak a választások előtt. Nem biztos ugyanis, hogy a Fidesznek meglesz a kétharmada. Ezért próbálkozik a miniszterelnök azzal, hogy maximálisan megossza a társadalmat, főleg a menekültekkel kapcsolatos ügyekben. A szakértő azt mondja a „Stop Soros”-ról, hogy a migráció ügyében már nincs vita, egyszerűen csak döntenek a hatalom részéről.
A liberális nemzetközi rend beteg és a tegnap óta zajló davosi konferencia részvevőinek fontolóra kellene venniuk, mit is lehetne tenni, hogy megmentsék a modellt a pusztulástól. Így látja a helyzetet az elemzés, és idézi a Freedom House idei jelentését, miszerint a demokrácia válságban van szerte a világon. Hiszen olyan államok csúsznak bele a tekintélyelvű kormányzásba, mint Magyarország és Törökország, amelyek egy évtizeddel ezelőtt még ígéretes sikertörténetnek látszottak. Trump Amerikája ugyanakkor megkérdőjelezi a nemzetközi együttműködés rendszerét, inkább a saját érdekeivel törődik. Nincs jó bőrben a világgazdaság sem. Mindenütt grasszál az ellenségesség a bevándorlással szemben. Kína szigorúan ellenőrzi az eszmék áramlását. Mindez így együtt egy kicsit ijesztő mindazoknak, akik hisznek a demokrácia, a liberális világrend és az átfogó együttműködés összefonódásában.
Az okokat globálisan, illetve a tehetős demokráciák belső viszonyaiban kell keresni. A hideg háború után csökken a Nyugat jelentősége a biztonság és a gazdaság területén egyaránt. Sok országban nem kevesen úgy érzik, hogy a liberális rend csak ímmel-ámmal tett értük. Ebből fakadt Trump pluto-populizmusa. Azt ígéri az embereknek, hogy ők számítanak, és mindegy, hogy ebből aligha lesz bármi is. A kiút megtalálásához két dolgot kell szemügyre venni: 1. mi a fontosabb, a nemzeti politikai összetartás vagy a nemzetközi gazdasági integráció. Első nekifutásra a válasz az, hogy az első, mert politikai stabilitás nélkül veszélybe kerül a demokrácia és a gazdaság sem nélkülözheti. 2. Hol legyen a globális együttműködés fókuszpontja? Itt meg az a jó válasz, hogy a politikai választásoknak minden országban el kell nyerniük a nép tetszését, miközben fenn kell maradnia a globális stabilitásnak. Itt nem Trump jelenti a gyógymódot, ő csak tünet. A nemzetközi rend éppen azért omladozik, mert az emberek nem elégedettek vele. Davosnak azonban jobb válaszokat kell találnia, mint amilyeneket az amerikai elnök kínál.
A demokrácia visszaesés-üzemmódba kapcsolt. Így foglalja össze a helyzetet a Credit Suisse Kutató Intézete által készített tanulmány, amely a davosi Világgazdasági Fórumra készült. Az elemzés az ENSZ jelentésére épül, miszerint tavaly 67 országban romlott a politikai és polgárjogok helyzete, és csupán 36 államban javult. Azon kívül az eltelt két évtizedben több mint 20 demokrácia teljesen összeomlott – mutat rá Major volt brit miniszterelnök, aki közreműködött a helyzetfelmérés elkészítésében. A Nyugat abból indul ki, hogy a demokrácia liberális, szociális és gazdasági modellje megkérdőjelezhetetlen. Ám egyáltalán nem ez a helyzet, mint láttuk. A választók sok helyütt kiábrándultak, érdektelenek, csak a vállukat vonogatják és elfordulnak a politikától. A demokrácia alapja a konszenzus, ám emiatt a döntéshozatal lassabb, mint egy autokráciában, vagy pláne egy diktatúrában. Populista és nacionalista politikusok arra használják fel a demokráciát, hogy aláássák a jogállamot és a korszerű államot. Fukuyama szerint meglepő, hogy a visszaesés kiterjedt a demokratikus világra, lásd Magyarországot és Lengyelországot.
Ivan Krasztev szerint Kelet-Európában sokkal fontosabbak azok a tíz- és százezrek, akik kivándoroltak, semmint a migránsok. A neves politológus, a szófiai Liberális Stratégiai Központ Kutató Intézet vezetője megjegyezte, hogy a Nyugatnak sokkal toleránsabban kellene viszonyulnia a Kelethez, meg kellene értenie az itteni társadalmak lélektanát. Hiszen, mint a lap rámutat, a fejlett demokráciák idegen világként tekintenek az új tagokra, olyanokra, amelyek túl sok pénzbe kerülnek, csak kevés hálát tanúsítanak, és túl gyakran választanak populistákat. Olyan világnak tartják, amelyben nem kizárt, hogy új fasizmus fenyeget, és amely képes szétverni a közös, béketeremtő Európa utópiáját. Krasztev az eltérő keleti hozzáállást nem az értékek különbözőségére vezeti vissza, hanem a kedvezőtlen tapasztalatokra. Hogy a Nyugat mennyire nem érti a Keletet, azt a lengyel példán vezette le. Mert az ország megosztott, a hatalom aláássa a fékeket és ellensúlyokat. A liberálisok szemben állnak a kormánnyal, ám ellenzik az uniós szankciókat. Hiszen ők is úgy gondolják, hogy egy független államnak saját magának kell rendeznie a belső bajokat.
Az elemző igazat ad keletieknek abban is, hogy nem sok szolidaritást mutattak a menekültválság során. Merthogy Berlin hirtelen, a saját szakállára azt közölte: innentől kezdve nem érvényesek a szabályok. Persze ha a magyarok és a többiek átvettek volna pár ezer migránst, akkor mondhatnák, hogy a németek többé nem dönthetnek egyedül. Ehelyett elkezdődött a kölcsönös démonizálás. Viszont ha világosak az összefüggések, a történelmi tapasztalatok, a regionális különbségek, akkor érthető válik a populizmus oka is.
Krasztevet nyugtalanítja a populizmus, de csaknem ennyire aggódik a populizmus elleni retorika miatt. Az ugyanis tökéletes ellenséget kreál, hogy szentesítse a fennálló helyzetet, noha az változik és változnia is kell. És minél inkább azt állítják ezekről az emberekről, hogy azok fasiszták, annál inkább azok is lesznek. Nekik ugyanis nincsen közös politikai ideológiájuk. Amit a többiek mondanak rájuk, azokká válnak. Márpedig ez tényleg mindent átalakítana. És az sem jó, hogy a jelenlegi rendszer azt hirdeti: nincsen alternatívája. Mert így biztosan felbukkan egy másik opció, illetve az érintett tömegek egyéb témák, mint pl a migráció felé fordulnak. És ha az EU ésszerűen tárgyal pl. a magyarokkal és a lengyelekkel, akkor tekintetbe kell vennie azok kényszereit és viselkedésmódját is. Ez éppen olyan, mint a családban: segíteni kell a gyereknek, ha az valami rosszat csinál.
A magyar-román viszonyban viszályt váltott ki, hogy az időközben távozott román miniszterelnök kijelentette: aki felhúzza a székely zászlót, az mellette fog lengeni. A kétoldalú kapcsolatok már voltak sokkal jobbak is, a magyar kisebbség státusza körül Romániában nagy viták zajlottak, bár az etnikai kisebbségek idővel jelentős kedvezményeket kaptak. Mostanában azonban a székelyek több autoniát akarnak – dél-tiroli mintára. Hogy a jelenlegi konfliktus a politika ennyire magas szintjére jutott, annak két oka van. Először is az idén ünneplik a románok az ország újraegyesítésének 100. évfordulóját. Magyarországon viszont választás lesz. Budapest a romániai magyarság védelmezőjének tekinti magát és számít az ő szavazataikra április 8-án. Ennek megfelelően hangos a magyar hivatalos bírálat Bukarest címére. A külföldi magyarok támogatásával Orbán sok hívet szerzett idehaza is.
FAZ
A lap nagy igazságtalanságnak tartja, hogy szinte teljesen feledésbe merült Németh Miklós, aki most ünnepli 70. születésnapját. Hiszen ő volt az, akinek a határnyitás köszönhető. Nem kis kockázatot vállalt annak idején, amikor kiadta az utasítást a Vasfüggöny felszámolására, noha a döntés voltaképpen gazdasági kényszerűségből született meg, hiszen az egész rendszer elavult, a felújítása hihetetlen összegekbe került volna. Németh óvatosan haladt előre, fél szemét mindig Moszkván tartva, míg a végén, egy bonni titkos találkozón megpendítette Kohlnak, hogy kiengedik a magyar országon lévő keletnémeteket. Nem sokáig volt kormányfő, de befolyásolta a történelmet. Amikor egyszer megkérdezték tőle, hogy mit tenne ma másként, azt válaszolta, hogy a kamerák előtt ő vágná át jelképesen a szögesdrótot. Ezzel ugyan