A volt kormányzó karaktergyilkosság áldozata, a zsidóknak jobban kellene méltányolniuk – ezt tervezte elmondani a fideszes parlamenti alelnök az emlékmisén. 
Azok után, hogy a jobboldalhoz, illetve a Fideszhez köthető szervezetek és és személyek a múlt szombatra emlékmisét szerveztek Horthy kormányzó őfőméltósága tiszteletére, és Erdő Péter lemondatta a plébániával, Orbán miniszterelnök boldogan közölhette a Zsidó Világkongresszus nála reklamáló elnökével, hogy “az ügy megszűnt létezni”.
Hát nem szűnt meg. Az olyan Horthy-apologétákra, mint Lezsák Sándor mindig lehet számítani. Ő nem tűri a vereséget Horthy-ügyben. Még a taktikai visszavonulást sem.
Lezsák a Magyar Hírlap nevű Fidesz-orgánumnak adta oda publikálásra az emlékmisére tervezett, de elmondatlanul maradt beszédét, és hát
erős dogok vannak benne.
Először is világosan kiderül, teljesen tudatában voltak annak, hogy a Horthy-misét éppen a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, az auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő láger felszabadításának évfordulóján tervezik megtartani. Lezsák ezt bele is szőtte a beszédébe.
Úgy tűnik, valójában ez egyszerre volt apropó és cél: megpróbálni tisztára mosni a kormányzó emlékét az emberirtás/tömeggyilkosság ügyében; felmenteni Horthyt a vádak alól.
Az Országgyűlés fideszes alelnöke olyanokat írt le (és akart elmondani), hogy
A kormányzó vette a bátorságot, hogy Európában egyedül fegyveresen védje meg honfitársainkat, a budapesti zsidóságot, és hogy amíg csak lehetett, ellenálljon a zsaroló Hitler követeléseinek a zsidóság érdekében is. Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több, mint méltányosság a megítélésben. (…)
Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították. (…) politikusok, közéleti emberek dolga megbecsülni és bátran, mindenféle támadás ellenére vállalni a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, amit józan ésszel és méltányossággal ma is vállalhatunk, és vállalnunk is kell.
Tehát az van, hogy Lezsák alelnök szerint
a zsidóknak kellene méltányosságot gyakorolni, és felhagyni azzal, hogy karaktergyilkolják a kormányzót,
mert hát ha nem ők mocskolták volna be Horthyt, akkor a méltányosságot se tőlük kellene kérni.
A kormányzónak amúgy csupa jó tulajdonságai vannak. Például az, hogy amíg csak lehetett, ellenállt Hitlernek. Leszák nem nem mondja ki, de sejteti, hogy Horthy többet nem tehetett volna, az ő keze tiszta.
Pedig de, tehetett volna.
- Például azt, hogy lemond.
- Esetleg még előtte, hogy a kormányt mondatja le.
- Vagy legalább nyilvánosan tiltakozik.
De egyiket sem tette. A deportálásokat csak azért állította le, mert a botrány akkor már világra szólt, és tartott az addig megkímélt Budapest angolszász bombázásától. Ellenállni fegyveresen pedig nem a deportálások folytatásának állt (azokat a nyár végén folytatni akarták, ő sem ellenezte), hanem annak, hogy a csendőrök átvegyék a hatalmat az országban.
Horthy a hatalmát féltette 1944-ben, nem a budapesti zsidóságot.
A személyes hatalmát és pozíciót tartotta szem előtt akkor, amikor nem mondott le a megszálláskor. Ártani azzal egyáltalán nem ártotta volna, rosszabb már senki számára tudott lenni akkor sem, de nem legitimálta volna a náci bábkormányt.
A gettó lakosságát a hadihelyzet alakulása mentette meg, nem a kormányzó. Horthy a saját pozícióit tartotta szem előtt, nem Magyarország érdekeit, és nem is a másodrendű állampolgárok túlélési esélyeit. A személyes hatalmának megtartása érdekében néhány százezer ember élete nem volt nagy ár.
A magyar jobboldalnak abba kellene már hagyni Horthy – és a háború előtti, alatti magyarországi politikai elit – hazugságokkal való mosdatását. Az akkori vezetők szinte mindegyike saját bevallása szerint is intranzigens antiszemita volt, tevőleges részt, legalább legitimáló vagy előkészítő szerepet játszott a tömeges emberirtásban.
Mindezek után méltányosságot kérni a szerencsésen túlélők leszármazottaitól finoman szólva is
arcátlanság.
Ha Lezsák tényleg megbékélésre vágyik, annak nem az a módja, hogy az áldozattól követeli a megbocsátást. Hanem az, hogy először is elítéli a bűnösöket.
Addig már eljutott a magyar jobboldal, hogy elítéli a holokauszt nevű tömeggyilkosságot, mint történelmi bűnt. De addig még nem, hogy elismerje a maga, az akkori politikai elit – felelősségét a történtekben. Mert a holokauszt csak úgy megtörtént. Legfeljebb – ha az aktuális politikai helyzet úgy kívánja – akkor a németek felelőssége az egész.
Ha már annyira nagy katolikusok Lezsákék, legalább annyira odafigyelhetnének egy misén, hogy megtudják, a bűnbocsánatnak a bűnbánat a feltétele.