- Kovács Zoltán szerint a magyar gazdaság példát mutat az unió többi tagállamának;
- A vezető osztrák lap szerint nem ártott volna, ha Kurz kancellár nem huny szemet a magyar bajok fölött, amikor Orbán Viktorral találkozott;
- A lengyel és izraeli kormány is a maga pecsenyéjét sütögeti a Varsóban hozott ostoba és betarthatatlan Holokauszt-törvény kapcsán.
The Times
1. Orbán Viktor valószínűleg győz a választásokon és ez kihatással lesz arra, az unió miként viszonyul hozzá, de a kelet-nyugati kapcsolatokra is. Míg hivatalosan a legtöbb nyugati kormány bírálja, több magas rangú tisztségviselő elismeri, hogy a Kelet teljesítménye és pénzügyi etikája kiállta az idők próbáját. Ahogy mondják, a politikus tényleg egy kicsit tekintélyelvű és populista. De igaza volt a migráció ügyében, intelligens, választásokat nyer, és együtt kell működni vele. Az osztrák kancellár nemrégiben az nyilatkozta, hogy a növekvő feszültség az EU két fele között napjaink egyik legnagyobb kihívása. A megoldást csak úgy találhatják meg, hogy egyenlő félként kezelik a Keletet, nem pedig az, hogy leereszkedően bánnak vele – fűzte hozzá Kurz.
Lengyelország jelenleg kereszttűzben áll a „holokauszt-törvény” miatt. Kaczynski tanácsadói elárulták, hogy tanulmányozták Orbán sikerét és alkalmazzák a magyar módszert. Brüsszel eljárást indított Varsó ellen az igazságügyi reform miatt, de a vita a jelek szerint erősíti a Jog és Igazságosság otthoni pozícióit, ahogyan az a Fidesz esetében is történt. A lengyel Európa-miniszter szerint Brüsszel nem fogja fel, hogy az erőszakos hangnem felháborítja a lengyelek nagy részét. Györkös Péter, a berlini magyar nagykövet úgy látja, hogy minden attól függ, mit csinál Németország. Azaz a gazdasági érdekeit követi-e, vagy netán megadja magát az ésszerűtlenségnek, ahogyan az 1914-ben történt és azután katasztrófába vezette a világot. Ha a migrációs válságból lehet következtetni, akkor a diplomata nem túl derűlátó.
2. A Magyarországról keltezett tudósításban a konzervatív lap úgy mutatja be Orbán Viktort, mint a budapesti mumust, aki sietteti Brüsszelben, hogy terítsék ki a kártyákat. Merthogy a tekintélyelvű magyar vezető áll az értékcsata középpontjában az unió keleti és nyugati tagállamai között. Az újságíró ellátogatott a brit tulajdonban lévő Royal Tokaji Pincészetbe, amelynek fideszes magyar vezetője úgy gondolja, hogy a miniszterelnök segített fellendíteni a gazdaságot. Olyasvalakiként jellemzi, akinek – ritka jelenségként a földrészen – van elképzelése. A véleményt osztja a gazdaság több más szereplője is, aki profitál az érkező nyugati tőkéből.
A kelet-nyugati ellentétek azzal fenyegetnek, hogy semmissé teszik a tagság több mint tízéves pozitívumait és megosztják az EU-t. Az egyik ok Orbán illiberalizmusa. A Brexit után a nyugati nettó befizetők csökkenteni kívánják a lengyeleknek és a magyaroknak juttatandó támogatásokat, éspedig arra hivatkozva, hogy a két kormány átcsúszott a tekintélyelvűségbe, továbbá nem hajlandó megosztani a menekültválság terheit. A Bizottság egyik illetéke ezt úgy érzékelteti, hogy a költségvetési csata vérfürdő lesz. Az alapok visszafogását már most azzal indokolják nyilvánosan, hogy egyes országok megtagadják a liberális értékeket. A keletiek lenyomják a nyugati demokratikus modellt, és duzzadnak az önbizalomtól, amit paradox módon az uniós tagsággal járó gazdasági fejlődés és a politikai stabilitás táplál.
Orbán 8 év alatt központosította a hatalmat és törleszkedik a Kremlhez, mindkettőért bírálják. Kegyencrendszert alakított ki, a médiát uralma alá hajtotta, a baráti oligarchák pedig hatalmas gazdagságot halmoztak fel. Az idők során Merkel tekintélye megingott, Orbán korlátozó migrációs politikája viszont norma lett az unión belül. De az illiberális demokrácia koncepciója is egyre inkább erőre kap, ahogy a populisták megvetik lábukat az európai parlamentekben és kormányfői hivatalokban. Gottfried Péter, a miniszterelnök EU-tanácsadója fájdalmasnak nevezi Orbán nemzedéke számára, hogy a Nyugat úgy gondolja: a Kelet nem annyira elkötelezett az olyan értékek iránt, mint a sajtószabadság, a szabadság, vagy az egyéni szabadságjogok. Csakhogy ez a generáció a gyakorlatból tudja, mit is jelentenek ezek az értékek. De ettől még szorgalmazza a nemzetállam megerősítését.
Kovács Zoltán szóvivő úgy véli, hogy a gazdasági együttműködés és a közös írott szabályok betartása jelenti az igazi európai értéket, nem pedig a politikai ízlés. Mert lehet, hogy eltérés van a politikai nézetekben, de a német befektetők egyre jönnek. És ha megnézzük az államháztartás hiányát, a költségvetési fegyelmet, a növekedés ütemét, akkor nem Magyarországnak kell szégyenkeznie. Mert ki fogja finanszírozni az olaszok, a spanyolok és végül a franciák gondjait?
A liberális lap munkatársa ugyancsak a magyar fővárosban próbált utánajárni, vajon az új idegengyűlölők képesek-e átformálni Európát, illetve hogy mit jelent az illiberalizmus keleti terjedése a földrész többi részének. Schmidt Mária szerint a német és az orosz elnyomás magyarázza, hogy Magyarország miért annyira büszke a függetlenségére, és miért annyira gyanakvó az „újgyarmatosító” brüsszeli hozzáállással szemben. Azt mondja, hogy a magyarok meg akarják őrizni a kultúrájukat, nem szeretnék másolni azt, amit a németek vagy a franciák csinálnak. A Terror Házának igazgatónője úgy gondolja, hogy akik 3 éve Budapesten rekedtek, azok nem menekültek, hanem migránsok voltak. Azzal sem ért egyet, hogy a kontinensnek szüksége van munkaerő-utánpótlásra. Arra hivatkozik, hogy a kivándorolt magyarok visszatérnek egy nap, mert nálunk jobb, mint bárhol másutt. Abban pedig nem hisz, hogy az EU-nak birodalommá kell válnia. És nem szereti, ha olyanok oktatják ki, akik csak 1871 után voltak képesek megteremteni a saját nemzetüket. (Erről később azt üzente Schmidt Mária, hogy csak viccnek szánta.)
Egyre több jel utal arra, hogy Orbán magasabb szintre kívánja emelni az illiberális demokráciát, beleértve az állandó támadásokat a liberális szabadságjogok ellen, illetve a muzulmán migránsokkal szembeni megvetést. Ugyanakkor mind több az utánzója és a csodálója az egykori keleti tömbben. Viszont a korlátaira utal, hogy várhatóan egyre több lesz az ütközés Ausztria és Magyarország között. A nacionalista érzelmek felkorbácsolása segít Orbánnak megnyerni a választást, de demográfiai zsákutcába vezetheti az országot. Egy bécsi elemző azt fejtegeti, hogy a politikusnak nincsenek meg a szellemi adottságai, hogy az európai jobboldal vezetője legyen az Amerika utáni időszakban. Az illiberális demokráciához pedig hiányoznak az ideológiai alapok.
Ivan Krasztev, a neves politikai szakértő nem derülátó az unió ügyében, de még rosszabb a véleménye Orbán konzervatív ellenforradalmáról. Mert nem gondolja, hogy vissza lehet állítani a nemzetállamokat, amelyek történelme mindig igen rövid időre szűkül. Ám ez még nem jelenti azt, hogy az EU nem fog szétesni, az ilyesmi – üzemi balesetként – elő szokott fordulni a birodalmaknál. De ott a folyamatról középről indul meg, nem a periféria irányából. Megjegyzi, hogy senki sem venné észre, ha Magyarország kiválna a közösségből. A gond ott lesz, ha a németek elvesztik a türelmüket, hogy kezeljék ezt a zűrzavart.
Die Presse
1. A vezércikk arra figyelmezteti az osztrák kancellárt, hogy az jó, ha hidat akar építeni az EU nevében Orbán Viktorhoz, ám ez még nem helyettesíti Ausztria számára az uniós stratégiát. Kurz nagyon is gondosan megtervezve az utiprogramot, beiktatása után először Brüsszelt, Párizst és Berlint kereste fel, és csak utána fogadta a magyar miniszterelnököt, aki szívesen megy szembe a brüsszeli áramlattal, ha az segítéségére van a belpolitikában és növeli személyének fontosságát. Ám az osztrák vezető nem szeretné, ha magyar kollégája befogná a lovak elé. Hiszen Ausztria csupán ötödik kerék lenne a V4-ek kocsijában, azzal meg nem megy semmire. Ha figyelmen kívül hagyjuk a migráció kérdését, akkor azt látni, hogy az érdekek igencsak más irányban tendálnak, főleg ha a pénzről van szó. Hiszen Bécs nettó befizető, a visegrádiak ellenben a kedvezményezettek közé tartoznak.
Mégsem helytelen, ha az osztrák kormány hídverőnek ajánlkozik, mielőtt a 2. félévben átveszi az EU soros elnöki teendőit. Hozzájárulhat ahhoz, hogy leálljon az elidegenedés folyamata a szervezeten belül. Éket vertek az európai családba a kvóták és a fenyegetések, mármint hogy a szolidaritás hiánya esetén ugranak az EU-s támogatások. Emiatt nagy szükség volna okos, arcmentő kompromisszumokra. De minden reálpolitikai visszafogottság mellett is túlzás, hogy Kurz egyetlen bíráló félmondatott sem fogalmazott meg egy olyan vendég esetében, mint Orbán. Hiszen ő odahaza éppen irracionális hadjáratot folytat a nemlétező Soros-terv ellen. Nem szabadna, hogy említés nélkül maradjon ez a bizarr uszítás és a civil szervezetek kétes megrendszabályozása.
Annál is fontosabb lett volna, mert a Szabadságpárt vezetése azt a benyomást keltette, hogy Orbánhoz törleszkedik. Strache elzarándokolt a magyar követségre, majd a sajtótájékoztatón Európa nagy barátjaként méltatta a politikust. Túl nagy megtiszteltetés ez annak a miniszterelnöknek, aki mostanában inkább Oroszország és Kína barátságára pályázik. Az osztrák kormánynak ugyanakkor ki kellene rukkolnia saját kezdeményezésekkel Európa ügyében. A 2. félév már közel van.
2. A volt német pénzügyminiszter úgy gondolja, hogy az uniónak egyértelműen állást kellene foglalnia a magyar és lengyel változások ügyében. Peer Steinbrück hangsúlyozta, hogy az értékeket nem csupán az ünnepi beszédekben kellene hangsúlyozni, azokat át kell ültetni a gyakorlatba. Már pedig azzal nem fér össze, ha valahol nem szavatolják a függetlenséget az igazságszolgáltatás, a sajtó, a kutatás és az oktatás számára. A fellépéssel Brüsszel egyúttal támogatná azt a sok magyart és lengyelt, aki az EU pártján áll. Arra a megjegyzésre, hogy Orbán Viktor szívesen látott vendég a CSU-nál, valamint az új osztrák kormánynál is, a politikus úgy válaszolt, hogy mindkét részről jelezni kellene a vendégnek, hogy ami Magyarországon történik, azt nem lehet összeegyeztetni az uniós értékekkel és szolidaritással.
FT
Egy olasz professzor vitába száll a lap közelmúltban megjelent hosszú elemzésével, amely azt tartalmazta, hogy Orbán Viktor sikere a politikus mérhetetlen hatalomvágyával függ össze. Az olvasói levél, amelynek feladója Kelet-Piedmonti Egyetem egyik oktatója, úgy véli, hogy itt érdemes volna azt is taglalni, mekkora felelősség terheli a történtekért az előző, balliberális kormányokat. Hiszen a magyar miniszterelnök is csak olyan, mint annyi más politikustársa. Az ő jelleme nem magyarázza meg, hogy az ellenzék miért nem képes hatékony alternatívaként megjelenni. Lehet, hogy az okokat kutatva ki kellett volna térni Gyurcsány Ferenc szerepére. És ez már átvezet egy szélesebb problémára, hogy ti. a populista hatalmak gyenge teljesítménye ellenére miért nem tudják visszaszerezni a tömegek támogatását a térségben a liberális mozgalmak. Nyugati elemzők ezt gyakran sötét erők, a nacionalizmus és a populizmus mesterkedésének tudják be, mármint hogy becsapják a polgárokat. Ez persze kényelmes módja annak, hogy figyelmen kívül hagyják a rendszerváltás utáni első két évtized örökségét, amit jól illusztrál az őszödi beszéd.
Ann Applebaum ostobának és végrehajthatatlannak nevezi az új lengyel törvényt, amelynek értelmében 3 évi börtönnel sújthatnak mindenkit, aki egykori lengyel haláltáborokról beszél. A kitűnő történész és politikai elemző hozzáteszi, hogy ráadásul a jogszabály csak még inkább előtérbe hozza azt, amit a mostani, hozzá nem értő és rosszindulatú kormány el akart titkolni, mármint hogy a lengyeleket igenis terheli felelősség Auschwitzért és a többi lágerért. Mert voltak köztük olyanok, akik rettenetes dolgokat műveltek a zsidókkal a háborúban és azután, mint ahogy akadtak olyan lengyelek, akik ugyanakkor hőstetteket hajtottak végre.
A most elrendelt szankció groteszk és nevetséges, mert amióta megszületett, többet lehet olvasni a lengyel haláltáborokról, mint előtte bármikor. Ám ez egy cseppet sem érdekli a pluralizmus-ellenes PiS-t, mert annak célja nem az országról alkotott külföldi kép javítása. Ez a hatalom nem törődik azzal, hogy mennyire elszigetelődik az ország, vagy válik gúny tárgyává. Éppen ellenkezőleg: a nemzetközi bírálatok segítenek megszilárdítani a „hazafiak” támogatását a rágalmakkal és az „árulókkal” szemben.
Nem kétséges, hogy az izraeli vezetés is a maga céljaira aknázza ki ezt az apró, gusztustalan ellentétet. Netanyahut nem zavarta az Orbán-kabinet hosszú és alaposan kistafírozott kampánya Soros György ellen, a hozzátartozó antiszemita felhanggal együtt. Most az izraeli vezető is esélyt kapott, hogy odahaza tömörítse saját táborát. A múltról sokkal könnyebb állást foglalni, mint a bonyolult jelennel foglalkozni. De azt látni, hogy amint távolodnak az egykori, rémületes emlékek, úgy váltja fel őket a történelem könnyű kézzel manipulált, képregény változata.