Az alábbi képpárokon megmutatjuk, mely van Gogh-képek ihlették a film szereplőit, és hogyan váltak a színészek van Gogh-festménnyé.
A sok kritika ellenére a Loving Vincent (Szerető Vincented) animációs film nálam benne van a 2017-es top háromban. És nem, nem azért, mert mind a 65 ezer képkockát festőművészek készítettek, olajjal, vászonra. (Bár nyilván ez előtt is le a kalappal.) Hanem azért, mert a film készítői igen egyedi és szórakoztató módját választották annak, hogy szélesebb réteggel is megismertessék a nagy festőzseni személyiségét, és halálának ellentmondásos körülményeit.
Nem egy száraz önéletrajzi filmet kaptunk, hanem tulajdonképpen egy izgalmas detektívsztorit, aminek nem is van Gogh a főszereplője, hiszen maga a történet a festő halála után egy évvel játszódik. Armand Roulin apja kérésére elutazik Párizsba, majd arra a helyre, ahol Vincent kezelésre járt, de már megérkezésekor felmerülnek gyanús körülmények a festő halálával kapcsolatban, így a férfi úgy dönt, nyomozni kezd az ügyben. Kikérdezi a helyieket, ki hogyan emlékszik a festőre és halálának körülményeire, azonban mindenki mást mond, mi pedig a különböző ellentmondásos beszámolókon keresztül kerülünk közelebb a művészhez, és ismerhetjük meg személyiségének mélységeit.
A film legjobb jelenetei azok, amikor a szereplők egy-egy tényleges van Gogh-festményben sétálnak, vagy ők maguk merevednek egy pillanatra a művész híres festményeivé.
A filmet élő szereplőkkel forgatták le, és ennek a kockáit festették meg az animációs filmen dolgozó festők. Az alábbi képpárokon megmutatjuk, mely van Gogh-képek ihlették a film szereplőit, és hogyan váltak a színészek van Gogh-festménnyé.
Képek forrása: BREAKTHRU FILMS AND GOOD DEED ENTERTAINMENT