• A nagykoalíciók hosszabb távon destabilizálják a demokráciát, és kérdés, hogy képesek-e, hajlandóak-e visszaszorítani a populizmust
• Az Európai Néppárt önös érdekekből nem rakta ki idáig a Fideszt
• Soros emeli a tétet Nagy-Britanniában: kész további 100 ezer fontot adni a Brexit elleni mozgósítás céljaira
Kemény sors vár az európai középpártokra, ha megfeledkeznek a köztük lévő különbségekről. Erre figyelmeztet az elemzés, miután Németországban ismét nagykoalíció alakul. Merthogy az immár instabilitáshoz vezet, elidegeníti a szavazókat, és nem képes megakadályozni a szélsőjobb megerősödését. Vagyis a végéhez közeledik Európában egy politikai korszak, és sokan félnek attól, hogy ami követi, az igen súlyos következményekkel jár a demokráciára nézve. A hagyományos erők visszaszorultak Hollandiában és Franciaországban. Egy szakértő szerint az ok az, hogy a főleg a munkásosztály tagjai, illetve az alacsony jövedelműek úgy érzik: őket már nem képviselik ezek a tömörülések, az elit csak a saját érdekeivel törődik. Az eredmény: a pártellenes érzelmek felerősödése, illetve az, hogy ezek a rétegek egyfajta bosszúból a szélsőjobbra voksolnak.
Ezáltal tovább gyengül a rendszer, a társadalmak még megosztottabbá válnak, ami viszont tovább nehezíti a nagy gondok, pl. a menekültválság megoldását. A politikusoknak egyensúlyozniuk kell a nemzeti, illetve európai érdekek között, az új pártok nyomása közepette. A demokrácia erejének nagy vizsgája, hogy a politikai vezetők együttműködnek-e a szélsőségesek felemelkedésének megakadályozására. Ebben a nagy pártok a kapuőr szerepét töltik be, amihez meg kell szabadulniuk saját soraikban a szélsőjobb képviselőitől, nem szabad támogatniuk demokrácia-ellenes jelölteket, és el kell szigetelniük a szélsőségeseket. Ha nem ez történik, figyelmeztet egy nemrégiben megjelent könyv, akkor arra a sorsra jutnak, mint Magyarország, Venezuela és Törökország, ahol a választott vezetők belülről, apránként döntötték be a demokráciát. És senki se gondolja azt, hogy az ő országuk megúszhatja a populisták vezérelte visszaesést. De ha nem tesznek ellene, akkor az súlyos kihatással lesz a demokráciára az egész világon.
A populizmus egyik elismert szakértője arra figyelmeztet a német kormányalakítási nehézségek láttán, hogy idáig mindig döntő módon a jobboldali populisták kezére játszott, ha valahol felütötte a fejét a opportunizmus, miután a hagyományos pártoknak nem volt elképzelésük a hogyan továbbról. Jan-Werner Müller szerint szintén fontos, hogy a populisták soha nem jutottak kizárólag a saját erejükből hatalomra, mindig voltak kollaboránsaik a politika legfelső rétegeiben. Ahol viszont a konzervatívok, illetve a kereszténydemokraták szembeszálltak velük, ott nem sok babér termett számukra. Ausztria bizonyította, hogy mennyire nem célszerű őket bevenni a kormányba, mint ahogy az osztrákoknál az is hamar ki fog derülni, hogy nem hoz sikert, ha a jobboldal utánozza a populistákat. Ha a fő áramlat egy országban a populistákhoz dörgölőzik, ott a politika folyamatosan sodródik mind jobbra. És mire észbe kapnak, már késő.
És akkor még ott van, hogy az uniópártok, azon belül is főleg a CSU hallgatólagosan összejátszanak Orbán Viktorral, akinek a politikája már jobbra áll Le Penétől. A kormányfő nem csupán a saját országát alakította át tekintélyelvű vonásokat mutató rendszerré. Állami hecckampányokat folytat a menekültek és a nép olyan, vélt ellenségei ellen, mint Soros. Mert hogy az állítólag muzulmánok életveszélyes millióit akarja Európába hozni, hogy megsemmisítse a földrészt, illetve Magyarországot. Egy-két keresztényszociális politikus négyszemközt elismeri, hogy mennyire gusztustalannak tartja az egészet. Közben azonban a Fidesz az Európai Néppárthoz tartozik, amely ugyan időnként kizárással fenyegeti, csak éppen nem történik semmi, mert az veszélyeztetné a pártcsalád vezető pozícióját az Európai Parlamentben. Azon kívül Orbán tudja, miként kell féken tartani protektorait az Audinak és a Mercedesnek juttatott zsíros ügyletek révén.
A konzervatívok régebben jobban tisztában voltak azzal, milyen értékeket képviselnek. A populizmus napjainkban a pártdemokrácia válságát tükrözi. Az nem baj, ha a pártok határozottabb politikai élt mutatnak. Ám az nem jelentheti azt, hogy a populisták módjára állandó kulturkampfot gerjesszenek, illegitimnek nyilvánítsák az ellenfelet, és azt állítsák, hogy csakis ők beszélnek a „nép”, illetve a „hallgatag többség” nevében. Mert az nem csupán provokál, hanem veszedelmes a demokrácia szemszögéből.
A müncheni Történelemkutató Intézet helyettes vezetője arra figyelmeztet, hogy a nacionalisták kockára teszik az európai béketervet, miközben a nemzetközi együttműködés híveinek állítják be magukat. Magnus Brechtken, akinek egyik szakterülete a náci idők feldolgozása, emlékeztet arra, hogy mindkét világháborút a nacionalizmus idézte elő, és az európai egységmozgalom 45 után a többi közt éppen erre a tanulságra épült. Pár év óta azonban ezzel ellentétes mozgás szemtanúi vagyunk: megint felbukkant a nacionalizmus. Cinikus, ám sikeres politikusok arra számítanak, hogy az emberek megfeledkeznek a történelemről. Ők maguk pedig a nemzeti érdekeket tolják előtérbe, ami megakadályoz minden kompromisszum-kereső kooperációt, amire pedig megtanítottak az eltelt évtizedek.
Lehangoló a kép, amit Magyarország, Lengyelország és Csehország nyújt. Az egy főre vetített támogatást tekintve a magyarok az elsők az unióban, ám az Orbán-kabinet közben tudatosan figyelmen kívül hagyja annak a politikai kultúrának a szabályait, amely éppen a szolidaritáson alapszik. A menedékpolitika kedvezőtlen kísérő jelentségeit lovagolja meg, hogy leplezze a demokrácia-ellenes tekintélyuralmi törekvéseit. A nacionalistákban közös, hogy Moszkvára tekintenek, noha az semmi mást nem akar, mint a saját hatalmi érdekeit érvényesíteni. A lengyel kormány az unió pénzét használja fel az állam átalakítására, abból stafírozza ki a klientúráját. Rég meghaladottnak tartott érzelmeket kelt újra, de közben tartja a markát Brüsszelben. Ezek az új nacionalizmusok az európai politika fenyegető kulturális fordulatáról tanúskodnak. Ha sikeresnek bizonyulnak, a földrész ott fog állni, mint 1945 és 1914 előtt: önző nemzetállamok rivalizálnak egymással. A történelem ismerete segít, hogy ne jussunk el ide. Viszont igazi veszély, ha megfeledkezünk a történelemről.
A kommentár szerint az unióban nem Lengyelország vagy Magyarország a fő baj, hanem az, hogy a tagállamok a maguk módján értelmezik és hajtják végre a közösségi szabályokat. Ez a jogállami válság a nagy gond, nem pedig az, hogy tekintélyelvű keleti kormányokról azt állítják, hogy olyan reformokat vezetnek be, amelyek aláássák a fontos demokratikus biztosítékokat, ideértve a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét. A liberális alapértékek elleni vélt támadás miatt egyre többet beszélnek a kelet-nyugati törésvonalról. Ezzel az érveléssel az a baj, hogy nem összetartozó dolgokat kapcsol egybe. A válság kifejezés ugyan jogos a lengyelek esetében, de csak azért, mert a Bizottság eljárást indított Varsó ellen, és ez azzal fenyeget, hogy megosztja a tagokat, miközben senki sem gondolja, hogy a lengyel állam elvesztheti szavazati jogát az EU-ban. Hasonló retorziót még Magyarország ellen sem helyeztek kilátásba, pedig az Orbán-kabinet is össze szokott csapni a Bizottsággal.
Viszont hogy a kormányok a saját szájízük szerint szereznek érvényt az uniós előírásoknak az mindenütt megrendítette a bizalmat Brüsszel iránt, ugyanakkor felhozta a populista, euroszkeptikus erőket. Az olaszok pl. arra panaszkodnak, hogy a magyar és a lengyel vezetés a közös döntés dacára nem hajlandó menedékkérőket átvenni. A lengyelek ugyanakkor azzal válaszolnak az EU vádjaira, hogy a bírák kinevezése nagyon emlékeztet a spanyol rendszerre. A kettős mérce feltételezése mellett létezik a nagyobb aggály, hogy bizonyos államok nem hajlandóak, illetve nem képesek megfelelni vállalt kötelezettségeiknek. Az északi államok a bizalmi válság rendezésére azt sürgetik, hogy a Bizottság kényszerítse ki hatékonyabban az uniós játékszabályok betartását. Ez viszont szemben áll azzal, hogy a kelet-európaiak attól tartanak: az EU csak még jobban beleavatkozik a belügyeikbe. A franciák ugyanakkor úgy látják, hogy a szorosabb integráció nem annyira a törvényeken, hanem az intézményeken múlik.
Heti előrejelzésében a lap feltünteti, hogy szombaton hivatalosan is megkezdődik a magyar választási kampány, hiszen már csak 50 nap van hátra április 8-ig, de persze nem hivatalosan már hónapok óta zajlik a hadjárat. Az újság szerint az erőpróba további jobbratolódást ígér, azaz a nacionalista-populista Fidesz és a KDNP már a 3 időszakban irányíthatja majd az országot, méghozzá lehet, hogy nagyobb többséggel, mint jelenleg. A 2. helyen előreláthatólag a Jobbik végez. A kormánypárt a választási erőfeszítéseit idáig a feltételezett Soros-terv elleni támadásra építette. Azt állítja, képes megvédeni a magyarokat attól, hogy az üzletember muzulmán migránsokkal árassza el az országot.
New York Times/Guardian/Reuters
Soros György úgy reagált a személye elleni nagy-britanniai kirohanásokra, hogy közölte: az eddigi 400 ezer fontot megfejeli további 100 ezer fontig terjedő összeggel annak a civil szervezetnek a javára, amely a brit uniós tagság fenntartása mellett kampányol. A befektető azt mondta, hogy boldogan felveszi a harcot azokkal, akik rágalomhadjáratot indítottak ellene, ahelyett, hogy érvekkel álltak volna elő vesztes ügyük alátámasztására. A Nyitott Társadalom Alapítvány a részletekről szólva felajánlotta, hogy ugyanannyi pénzt ad, mint amennyi az üzletember elleni támadások után indult közadakozás során összegyűlik. Ez utóbbi jelenleg majdnem 60 ezer fontot tud felmutatni. A kedvezményezett NGO, a Best for Britain vezetője úgy nyilatkozott, hogy a brit sajtó részéről egyesek a jelek szerint nem értenek egyet a véleménynyilvánítás szabadságával, pedig a tagság ügye még nem dőlt el. És az embereknek joguk van megtudniuk, hogy az igazság szerint az ország még vissza is csinálhatja a kilépést.
A jelentés hozzáteszi, hogy Soros a nacionalista magyar kormány propaganda hadjáratának célpontja, az Egyesült Államokban, valamint Kelet-Európa más részein pedig gyűlöletes figura a jobboldal számára. Mint emlékezetes, a Daily Mail azzal vádolta meg az üzletembert, hogy az titkos összeesküvést segít a Brexit meghiúsítására. A brit kormány úgy reagált, hogy a kiválás végleges, de a civileknek jogukban áll támogatást elfogadni. Sokak szerint a támadások nyelvezete azt az antiszemita kampányt idézi, amely nacionalista csoportok és kormányok részéről pl. Magyarországon és Oroszországban zajlik Soros ellen. A Best for Britain vezetője különben egy korábbi brit miniszter, aki az ENSZ főtitkár-helyettese is volt.