Magyarország félcsőben is jobban teljesít

Magyarország félcsőben is jobban teljesít

es.jpg

  • Orbán Viktor hátat fordít a demokráciának, de csak úgy lehet jobb belátásra bírni, ha gyorsan megvonják az országtól az uniós pénzeket.
  • Neves amerikai kutatók a világon mindenütt konzervatív-liberális összefogást sürgetnek, hogy meg lehessen védeni a demokráciát a tekintélyelvűséggel szemben.
  • Gorka Sebestyén hivatott bizonyítani a jobboldal európai megerősödését az amerikai konzervatívok tanácskozásán.

FAZ

fraknfurter.jpg

A magyar kormányfő letér a demokrácia útjáról – állapítja meg „Orbán réme” címmel a konzervatív újság kommentárja. Még ha valaki nem osztja is a politikus nézeteit, megtalálhatta az ésszerűség magját abban, amit a menekültválság kezdetén a társadalmak befogadóképességéről és a külső határok védelméről fejtett ki. Lehetett a felfogásával  tárgyszerűen vitatkozni. De ez immár a múlté. Az a mód, ahogyan a miniszterelnök azóta eszközként használja ezt a témát, igazolással ér fel azok számára, akik mindig is a gonoszt látták benne. Nem is lehet mit kezdeni az olyan összeesküvés elmélettel, mint a „Soros-terv”, ami pedig folyamatosan a választási kampány középpontjában áll. Mert nem csak groteszk, hanem az antiszemita utalások miatt teljességgel elfogadhatatlan. Ezzel a rémmel igazolja továbbá Orbán a civil szervezetek elleni fellépést, noha az olyan lejtőre taszítja az országot, amelynek a végén az oroszországihoz hasonló viszonyok leselkednek. A miniszterelnök kilép a demokratikus keretekből. 

Frankfurter Rundschau

frankfurter_1.jpg

A kommentár azt sürgeti, hogy az EU egyetlen fityinget se adjon Magyarországnak, az unió ellenségének. Orbán ugyan úgy állítja be, hogy ő az utolsó bástya Európában az iszlám vélt győzedelmes hadjáratával szemben, ám az ország politikailag nap mint nap mind inkább eltávolodik a nyugati értékektől. Az Országgyűlés pl. most tárgyalja azt a jogszabályt, amely korlátozni kívánja a menekülteket támogató szervezetek munkáját. A jobboldali-nemzeti miniszterelnök pártja a kétharmadra törekszik a választáson. Ezért oszt meg a politikus, ahol csak tud. Ha hatályba lép a törvény, a Bizottságnak újabb kötelezettségszegési eljárást kell indítania, ami persze nemigen izgatja Budapestet, ezt tudjuk. A következő lépés a jogállami eljárás volna, aminek a vége a szavazati jog megvonása lehetne. Orbán már bejelentette, hogy a lengyelek ügyében megvétózza ezt a szándékot. Az unió valószínűleg csak úgy tudja észhez téríteni a szabadságot megvető magyar vezetőt, ha elzárja a pénzcsapot. Méghozzá gyorsan.

Der Standard

der_standard.jpg

Tíz magyar civil szervezet azt követeli, hogy az EBESZ küldjön elegendő megfigyelőt az áprilisi választásra. Az NGO-k, köztük az Amnesty International, a Közös Ország Mozgalom, az Eötvös Károly Intézet, a TASZ, az Európa Társaság és a Helsinki Bizottság azért fordult az összeurópai szervezet illetékeséhez, mert a hatalom gyakorlatilag be akarja tiltani a tevékenységüket, miután a civil társadalom maradt az egyetlen, amely még ellenőrzi az államot. Az üzenet felidézi, hogy az Európai Parlament tavaly májusi határozata komoly kockázatnak minősíti a demokratikus értékek megsértését Magyarországon. Ilyen körülmények között a nyílt levél aláírói nagyon aggályosnak tartják, hogy a választáson nem teljesülnek az előírt nemzetközi normák. Ezért szorgalmazzák, hogy az EBESZ erőteljesen felügyelje a szavazást, mert az fokozhatja az emberek bizalmát a demokratikus intézmények, az emberi jogok, de a választások tisztasága iránt is.

Washington Post

wp.jpg

Egy amerikai liberális, illetve konzervatív agytröszt két vezető munkatársa közös cikkben sürgeti, hogy a világ demokráciái álljanak ki azokért az értékekért, amikben hisznek. A Center for American Progress és az American Enterprise Institute kutatója rámutatnak, hogy a demokrácia 2008 óta hanyatlik, ám ez jobban szétrombolhatja a nemzetközi stabilitást és biztonságot, mint ahogyan azt a pénzügyi válság tette. Ráadásul a két elemző központ együttes elemzése azt mutatja, hogy a bajok sokkal inkább a vezető osztályok hiányosságaiból erednek, semmint a szélsőség és a türelmetlenség vonzerejéből. A radikálisok csupán betörnek a hagyományos pártok által hagyott űrbe. Oroszország a Nyugat meggyengítésére igyekszik felhasználni a zűrzavart.

A tekintélyelvű rendszerek ellen az egyik orvosság az, hogy a nemzetközi kapcsolatokban jutalmazni kell, ha a partnerek tiszteletben tartják a jogállamot. Tehát nem a büntetésre kell helyezni a hangsúlyt. De azért az sem maradhat következmények nélkül, ha valahol visszaszorul a demokrácia. Lásd Magyarországot, Lengyelországot és Törökországot. A demokratikus felelősségre vonás létfontosságú, a kérdés itt a mérték. A vétkes államokat próbára lehet bocsátani, vagy jelölt státuszba lehet átminősíteni, ha pl. veszélyeztetik az igazságszolgáltatás vagy a sajtó függetlenségét. Végül pedig a politikai fő áramnak vissza kell szereznie a hazafiságot és a pozitív nacionalizmust, amely az alapvető demokratikus értékekben gyökeredzik. A liberálisoknak és a konzervatívoknak egyesülniük kell a tekintélyelvűség elleni harcban. A demokráciáknak le kell vetniük magukról a tétlenség okozta bénultságot.

Der Standard

der_standard.jpg

Paul Lendvai szerint a félelem korában élünk: félünk a terrorizmustól, az idegenektől és főként annak a liberális demokráciának a szétesésétől, amely a példátlan jólétet szavatolta, és amelyet most a szélsőséges, nacionalista populizmus fenyeget. A nacionalizmus véres, elbutító tévútja nem csupán Magyarországon és Lengyelországban van jelen az áldozati mítosz üdvtanaként. Trump is mind jobban belebonyolódik a hazugságok hálójába. Oroszország a maga kardcsörtető katonai parádéival és a hazugságok célzott bevetésével azt bizonyítja, hogy Putyin számára a történelem tanulsága nem az együttműködés, hanem a konfrontáció. De káosz fenyeget Olaszországban is. Nagy-Britanniában gyakorlatilag megszűnt a kormányzás. Berlintől Rómáig és Londonig azt látni tehát, hogy teljes a bizonytalanság a jövő ügyében.

Washington Post

wp.jpg

Az amerikai jobboldal melléfogott, amikor arról döntött, hogy kiket hív meg Európából a befolyásos Konzervatív Politikai Akció Konferencia eheti tanácskozására. Az eseményen ugyanis olyan szólalnak majd fel, mint Marion Maréchal-Le Pen, a francia szélsőjobbos Front National-tól, Nigel Farage, a brit Függetlenségi Párt korábbi vezetője, valamint Gorka Sebestyén. Lehet, hogy populistaként esett rájuk a választás, hogy bizonyítsák a jobboldal világméretű megerősödését, csak éppen odahaza szélsőségesként, populistaként tekintenek rájuk, és mozgalmukból momentán kifogyott a gőz. A Le Pen unokatestvér tavaly kapott rendesen minden oldalról, amikor kijelentette, hogy Franciaország nem volt felelős a 2. világháborúban a zsidók deportálásáért. Sokan úgy gondolták, hogy a véleménye megtámogatja azokat a lengyel, magyar és más szélsőséges politikusokat, akik leplezni igyekeznek a történelmi tényeket, ha azok nem illenek bele nacionalista programjukba.

Gorka rövid vendégszereplése a Fehér Házban még most is sokakat megdöbbent Európában. Magyarországon, amelyet jelenleg nem úgy tartanak számon, mint liberális bástyát, soha nem tűnt úgy, hogy elszántsága arányban áll a felkészültségével. Többször is felsült a politikában, így azután megelégedett kutatói lehetőséggel másutt, habár kérdések merültek fel a végzettsége körül. Hónapokig körözés alatt áll Magyarországon, még akkor is, amikor az amerikai elnök mellett dolgozott. A letartóztatási parancsot ugyan nemrégiben visszavonták ellene, de a magyarok körében jelenleg nem tűnik annyira kapósnak, mint az amerikai jobboldal köreiben.

The Times

unnamed_8.png

A fél világ azon szórakozik, mit művelt az olimpia félcső számában a hirtelenjében honosított magyar versenyző, aki azért indulhatott piros-fehér-zöld színekben, mert a felmenői részben magyarok voltak. Meg mivel kihasznált egy kiskaput a sportban. Még az általában visszafogott konzervatív brit lap is úgy fogalmaz, hogy míg a többiek elkápráztatták a káprázatos ugrásokkal, forgásokkal, szaltókkal a publikumot, addig a magyar lány produkcióját sokkal könnyebb volt szemmel követni. Ő ugyanis kerülte a trükköket, alig-alig érte el a cső szélét. Rettenetes teljesítményét a helyszínen a kötelező tapssal jutalmazták a nézők, de a világhálón szenzáció lett belőle, bár a vélemények megoszlanak róla.

Egyesek azt hiszik, itt valami tréfáról volt szó, mások úgy gondolják, hogy képességeihez mérten nagyon is bátornak bizonyult. De hogy szeret ábrándokat kergetni, az már akkor is megmutatkozott, amikor 19 évesen –Schwarzenegger ellenében – megpályázta a kaliforniai kormányzó tisztségét. Példás olimpiai bemutatója után most Eddie-hez, a sashoz hasonlítják, bár akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy az egykori síugró fenomén több képességet árult el és nagyobb kockázatot vállalt. Viszont a magyar lánnyal kapcsolatban felmerül a jamaikai bobválogatott emléke is. Összehasonlítási alapként idekívánkozik az is, amit Eric, az angolna nyújtott a Sydney játékokon.

Facebook Comments