Itt a bizonyíték, hogyan használ maffiamódszereket Fidesz a kampányban

Itt a bizonyíték, hogyan használ maffiamódszereket Fidesz a kampányban

Szívességet tettek Orbán barátjának, Garancsinak, ő meg visszaadja. Fillérekért kapnak plakáthelyeket az oligarcháktól.

garancsi_istvan.jpg

Szinte ingyen adja a plakátjait a kampányban Orbán barátjának, Garancsi Istvánnak cége, az ESMA Reklám Zrt.

– derítette ki a 24.hu.

Az ügy kéz kezet mos-alapon működik: a cég korábban sok baráti gesztust kapott a politikától.

  • 2015-ben a Fideszes többség betiltotta ezeket az elefántfüles reklámokat, így az ESMA majdnem tönkrement. Garancsi pedig így olcsón felvásárolta a céget. (Akkoriban Simicska és a sokak által inkább a baloldalhoz sorolt üzletember, Bleuer István cége, az Első Spanyol-Magyar Reklám (ESMA) Zrt. birtokolta ezeket a helyeket. Garancsi gyakorlatilag ezeknek a helyére nyomult be – érdemes elolvasni az Átlátszó cikkét.)
  • Jól ment 2016-ban a cégnek: több mint háromszorosára, 1,7 milliárd forint fölé növelte árbevételét, amiből 117 millió forintnyi adózott profit is megmaradt.
  • 2017 szeptemberben kiderült, hogy azóta az ESMA kvázi ingyen tehetett ki hirdetéseket a fővárosban. Az ügyben született ellenzéki feljelentés, ám a Polt Péter-féle ügyészség – nyilván véletlenül – ebben sem talált semmi kivetnivalót. A fővárosi önkormányzat pedig megengedően eltekintett a pereskedéstől, és megegyezéses alapon 132 millió forintért letudták az ingyenes helyhasználatot. Az ESMA ezt a hirtelen megszaporodott állami megrendeléseknek köszönhetően a 2016-os nyereségből szinte teljes egészében ki is tudta fizetni.
  • Tavaly novemberben – megint véletlenül – 300 millió forintos megrendelést kaptak a Miniszterelnökségről. A Soros-terves nemzeti konzultáció két hónapos kampányához 4500 darab táblát adtak bérbe jelentős engedménnyel, de még akkor is a mostani kampányár négyszeresét kérték.

Garancsi most visszaadja a szívességet: a cég kedveskedik a politikának 95 százalékos kedvezménnyel;

a választási kampány idejére a lámpaoszlopos elefántfül reklámtáblákra kap a Fidesz óriási – piaci alapon értelmezhetetlen – kedvezményt. A hirdetési helyek a kampány első napjára el is fogytak, azaz az ellenzéki hirdetést alig láthatunk majd az elefántfüleken. (A 24.hu úgy értesült, hogy az ESMA Zrt.-től az MSZP 3300 helyet vásárolt, az LMP 2000-t.)

A 95% azt jelenti, hogy az ESMA Zrt. a választási kampány teljes időtartamára csupán 10 ezer forintos bérleti díjat számol fel a közvilágítási oszlopokra szerelt lengőkaros reklámtábláiért. Normális esetben 90 ezres, idén januártól 110 ezeres havidíjat számolnak fel az elefántfülek bérléséért. Mivel minden megkezdett hónapra teljes díjat kell fizetni, ezért az 50 napos kampányidőszak két hónapnak számít, így 220 ezret kellene fizetnie a pártoknak a reklámhelyekért.

Az eset két visszásságra világít rá:

  1. Ha az ESMA-nak megéri ilyen olcsón adni a reklámhelyeket, akkor a monoplóiumhelyzetben lévő cég extraprofitot húz belőlük, amikor listaáron adja őket;
  2. Az Állami Számvevőszék szerint pedig, ha egy párt ilyen kedvezményt kap hirtelen, az mindenképpen felveti a tiltott pártfinanszírozás kérdését.

Az Állami Számvevőszék, amely „a kampányidőszakot önálló, az általánostól eltérő piaci helyzetnek” tekinti, a honlapján található választási állásfoglalásban leszögezte:  

Ha feltárásra került, hogy a párt mint jelölő szervezet által kampányeszközre fizetett ellenérték alacsonyabb, mint a szokásos piaci ár, akkor a különbözet tiltott forrásból származó nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.

Látszólag mindenki nyer. A választók és az ország azonban veszít. Hiszen nem az a cég domináns a reklámiacon, amelyik leginkább életképes, vagy a legjobb, hanem, amelyiknek a főnöke jóbartja Orbánnak. És ez a cég se annak a pártnak adja a reklámhelyet, amelyik a legtöbbet fizeti, hanem, amelyikkel a főnök szimpatizál. 

Facebook Comments