Elképesztő balfogás az ügyészségtől: igazi politikai mártírt csinálnak Czeglédy Csabából

Elképesztő balfogás az ügyészségtől: igazi politikai mártírt csinálnak Czeglédy Csabából

A Fidesz és meghosszabbított végtagja, az ügyészség igazi csapdahelyzetbe kormányozták magukat Czeglédivel. El kellene hallgattatni, de nem tudják. 

czegledy_csaba.jpeg

A baloldali politikust megint őrizetbe vették, de teljesen törvénytelenül. Előtte interjút adott a Népszavának, amiben konkrétan elmondta: olyan információi vannak az Elios-ügyről, ami eddig nem került nyilvánosságra.

Egyetlen szabadlábon töltött nap után visszavitték a börtönbe Czeglédy Csabát. A politikus korábban előzetes letartóztatásban volt, de ahogy jelöltként nyilvántartásba vették, természetesen ki kellett engedni. (Vas megye 1. számú egyéni választókerületében, Szombathelyen indul jelöltként.) Nyilvántartásba vétele csütörtökön vált jogerőssé, adott egy interjút a Népszavának. Alig ért haza Szombathelyre, a lakásán péntek késő este megjelentek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozói. Egy baráti összejövetelen vett részt és ott kapott telefont arról, hogy várják a nyomozók. Hazaért és be is vitték. 

Az ügyészség tájékoztatása szerint kihallgatása szombaton megtörtént és az őrizetbe vételt követő 72 órán belül indítványozni fogják a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését a nyomozási bíró előtt.

Előzőleg Polt Péter Legfőbb Ügyész kezdeményezésére a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette mentelemi jogát, ami azért illette meg, mert hivatalosan képviselőjelölt lett az áprilisi választáson. Az őrizetbe vételt egy állítólagos újabb üggyel indokolta a nyomozó hatóság. Az NVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.

„Én képviselőjelöltként nem akarom a büntetőügyet megúszni. Állok az eljárás elébe. Ugyanakkor azt gondolom, eddig is jogtalan volt a fogva tartásom. Ahhoz ugyanis különös ok kell, hogy valakit előzetes letartóztatásba tartsanak. Nem készítek elő bűncselekményt, nem akarok tanúkat befolyásolni, csütörtökön kerültem szabadlábra azóta megszökhettem volna. Be fogom bizonyítani az igazamat.”

– mondta a politikus a Népszavának arra a kérdésre, hogy a jelöltsége nem visszaélés-e a joggal.

A jelölt és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságán.

Ahogy az MTI-ben olvasni lehet, „az NVB következetes gyakorlatát folytatva pénteki ülésén azért függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát, mert a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési képviselő-választás kiírása előtt történt és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.” 

 

És Tiborcz?

– kérdezi az MSZP Czeglédy Csaba letartóztatása után. Tiborcz István letartóztatása felől érdeklődik az MSZP. A szocialisták mindössze kétszavas közleményében egy kérdést tettek fel. Így hangzik, idézzük: És Tiborcz?

 

A Polt-féle ügyészség és a Nemzeti Választási Bizottság csapdahelyzetbe került Czeglédy ügyében.

Ha visszacsukják, megint bebizonyosodik, hogy a hatságok tulajdonképpen a Fidesz és Orbán meghosszabbított végtagjai, egyszerűen végrehajtói a Párt akaratának. (Nem is beszlve arról, hogy mit üzen ez a magyar jogállamisággal kapcsolatban a világnak.) Ha hagyják szabadon, akkor óriási károkat okoz – egy nap alatt például volt ideje a Népszavának olyan interjút adni, amiben megfenyegette az Orbán-családot azzal, hogy dokumentumok vannak nála az Elios-üggyel kapcsolatban.

Polték ráadásul a saját szabályaikat is megszegték: a Jog-Ász blog részletesen leírja az ügyet jogi szempontból, a lényeg a lényeg, hogy amikor visszavitték az előzetesbe, több törvénysértést is elkövettek.

„Megszegték a Büntetőeljárási törvénynek azt a szabályát (Be. 126.§ (4). bekezdés), hogy ’ugyanazon bűncselekmény miatt… az őrizetbe vétel újra nem rendelhető el.’

Ám ha valóban egy másik ügyről lenne szó (vagyis nem egyesítették az előzőhöz, hanem külön eljárást indítottak), akkor a mentelmi jogról szóló törvényt szegték meg. A mentelmi jog felfüggesztése ugyanis csak és kizárólag arra az ügyre vonatkozik (a 721. számúra), amelyben a mentelmi jog felfüggesztését kérték és amelyben fel is függesztették.”

– írja a blog.

„Czeglédy Csaba ügyében eljáró hatóságok tehát vagy így, vagy úgy, de törvényt sértettek. Hogy vajon miért, azt a fantáziájukra bízom.

Az ilyet a jog hivatali visszaélésnek, emellett – mert Czeglédyt törvénysértően fosztották meg a szabadságától – jogellenes fogva tartásnak nevezi.

Polt Péter nyilván ugyanolyan gyorsasággal fog intézkedni a törvénysértések megszüntetése és a büntető felelősségre vonás érdekében, mint amilyen fürge volt Czeglédy mentelmi joga felfüggesztésének indítványozásakor.”

Maga Czeglédi is úgy fogalmazott a Népszavának:

jogállami keretek között nem lehet megtenni, hogy egy választáson indulni kívánó ellenzéki országgyűlési képviselő jelöltet fogva tartanak.

Ezek szerint mégis meg lehet és Magyarország nem jogállam többé.

A politikus egyébként ki is mondja: valakiknek az útjában áll. Amikor a lap rákérdez, hogy mégis, kiknek, akkor gyakorlatilag felsorolja a fideszes politikai elitet és az ügyeiket: Mészáros Lőrinc, TAO, Kopasz-ügy a Nemzeti Választási Irodánál (ebben Nyakó Istvánt képviseli), Elios-ügy (Tiborcz és Orbán), sőt, Czeglédy még a Gyurcsány-féle „Orbánnak titkos svájci bankszámlája van”-ügyet is előveszi. Hogy ezzel miért csak most áll elő, arra azt a választ kapjuk: sok szocialista politikus nem a sajtóhoz ment az információkkal, hanem a Fideszhez.

 

Névjegy: Czegléd Csaba

Czeglédy Csaba szombathelyi politikus korábban nagy feltűnést keltett például azzal: lebuktatott egy kokainozó fideszest. De volt, hogy nem ő nyert: 2003-ban felfüggesztett börtönre ítélték, mert fiktív számlákat fogadott be a cége. 1998 óta sorozatban megválasztották Szombathelyen, az MSZP Vas megyei erős embereként futott volna neki a 2018-as kampánynak.

Sokáig volt Gyurcsány Ferenc ügyvédje, egyébként Botka Lászlónak is dolgozott, valamint az MSZP egyik központi figurája.

A politikust azzal gyanúsítják, hogy a diákmunkásoknak nem fizetett bért és ügyeskedve, egy céghálón keresztül próbálta elkerülni az adófizetést.

Czeglédynek a HVG rajzolta meg a portréját: igazi szocialista nagyágyú, aki a szombathelyi közgyűlés Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt képviselője és a frakció vezetője, a szombathelyi MSZP elnöke. Mind Gyurcsány és Botka bizalmasa, olyan valaki, aki akár sokat tehetett volna a köztük lévő ellentét elsimításáért.

Olyan ügyek fűződnek a nevéhez, mint 

  • a helyi fideszes képviselőtársának megvádolása 2013 szeptemberében, hogy drogozik (a rendőrség háromnegyed év múlva az eljárást felfüggesztette arra hivatkozva, hogy a felvételen szereplő személy nem beazonosítható);
  • 2006 őszén a helyi képviselő-választáson egyéni jelöltként jutott be a közgyűlésbe, ráadásul nagyobb arányban nyert fideszes ellenfelével szemben, mint 1998-ban. Akkor lett alpolgármester is.Czeglédy harcolta ki a trafikakták nyilvánosságát, és elérte azt is, hogy a bíróság mondja ki a taóról, hogy közpénz;
  • ügyvédként nem csak az MSZP, de Gyurcsány Ferenc ügyeit is vitte; 
  • Az MSZP-nek keretszerződése volt az ügyvédi irodájával. (Botka László nyáron, még miniszterelnök-jelöltként a szerződés felfüggesztését kérte az MSZP vezetésétől, egyúttal etikai vizsgálatot kezdeményezett Czeglédy ügyében); 
  • Bota régi ügyfele volt Czeglédynek, ő vitte ugyanis 12 sajtóperét;
  • személyiségi jogi perekben képvisel több szocialistát, de a Nemzeti Választási Bizottságos ügyekben is ő jár el. A kopaszbalhé és az MVM–CÖF-támogatás miatt is van megbízása;
  • Gyurcsány Ferenc DK elnököt is jellemzően személyiségi jogi, sajtóhelyreigazítási, illetve az azokból fakadó további polgári ügyekben képviselte Czeglédy az elmúlt 5 évben;
  • „Számos eljárást nyert azok ellen, akik szerint Gyurcsány plagizálta a szakdolgozatát, illetve akik azt állították, 2006-ban kilövette a tüntetők szemét, vagy illuminált állapota miatt bicsaklott ki a bokája tavaly nyáron” – közölte a párt sajtósa a HVG-vel.

 

(Fotó: Szalmás Péter / Népszava)

Facebook Comments