Bayer Zsolt több millióból, illegális lehallgatással sem volt képes semmi terhelőt összeszedni a Migration Aidról, viszont a civilek leleplezték a mocskos módszereit. A Fidesz már a „Soros-civilek betiltását” követeli.
A mocskosszájú publicista azt hitte, ő James Bond, Bob Woodward és Carl Bernstein egyszerre. A 70-es években Nixon belebukott a Wategrate-botrányba: a titkosszolgálatot használta arra, hogy megpróbálja lehallgatni a Demokratákat. Ám két újságíró, Woodward és Bernstein tudomást szerzetek az ügyről és leleplező cikket írtak az elnökről, aki végül belebukott a botrányba.
Bayer Zsolt megpróbálta ugyanezt a trükköt bedobni, mint Nixon, sőt, úgy gondolta, most ő írja a leleplező cikket is a lehallgatott Migration Aidről, ám lyukra futott: konkrétan semmit sem talált. A semmi és a műbalhé viszont elég volt a Fidesznek arra, hogy a „Soros-szervezetek” betiltását követelje.
Induljunk egy kicsit messzebbről: az Orbán-kormány több, mint egy éve átvette Putyin módszerét a civilek elnyomására. Törvényi-hatósági eszközökkel próbálják a demokrácia felett őrködő, vagy egyszerűen csak a menekülteken segíteni akaró civilek életét megkeseríteni: gyalázatos politikai kampányt folytatnak ellenük a médiában, közben törvényeket hoznak ellenük. (Ugyanakkor az is kiderült: a színfalak mögött jól együttműködnek velük.)
Ennek egyik újabb állomása, hogy
a Fidesz bevetette Bayer „Kurvaanyád” Zsoltot, hogy írjon leleplező, „oknyomozó” cikket a menekülteket segítő Migration Aid nevű civil szervezetről.
Hétfőn meg is jelent az első „leleplező cikk” a kormányzati propaganda zászlóshajójának számító Magyar Időkben, kínosan jellegtelen, semmitmondó állításokkal: tényleg létezik Soros-hálózat (bizoníték nincs), a Migration Aidnek adatbázisa van a menekültekről (kell, hogy ruhát tudjanak nekik gyűjteni – a ruhaméretüket tárolják) és nyaraltatni szeretné őket, illetve biztonságos helyen elhelyezni az országban. (Mindenki bizonyára nagyon meglepődött ezeken az információkon, azonban az Orbán-hívőknek nyilván elég ennyi is, hogy a szívükhöz kapjanak az „óriási leleplezés” láttán.)
Ma a Migration Aid sajtótájékoztatót tartott, amiben viszont-leleplezték Bayer Zsolt illegális módszereit, hogyan próbált meg róluk, civilekről információkat szerezni.
Bayerék létrehoztak egy ál-céget, ratyi honlappal és találkozóra hívták többször is a bécsi Interkontinentallba a Migration Aid képviselőjét.
Ott próbálták arra rávenni, hogy mondjon magáról kompromitáló dolgokat, pl. hogy hogyan működik együtt az ellenzékkel, illetve hogy milyen adatbázist vezet a menekültekről, ami illegális.
A találkozókat azonban gyengén készítették elő, ráadásul a Migration Aidet sem ejtették a fejére. Először külföldi titkosszolgálatokra gyanakodtak a találkozók kapcsán, de a hétfői „leleplező cikk” megjelenése után rakták össze a képet: az egész gyenge – és teljesen törvénytelen, etikátlan – próbálkozás mögött Bayer és gazdái, a Fidesz propagandagépezete áll. Hogy bebiztosítsák magukat, a civilek a találkozókra fényképezőgéppel és diktafonnal érkeztek, úgyhogy a jelek szerint mindkét fél felvette ezeket a beszélgetéseket.
Siewert András, a Migration Aid vezetője elmondta: február 26-án, a második találkozó után a cég eltűnt, a weblapot megszüntették, azóta sem is jelentkeztek; három héttel később, március 19-én jelent meg Bayer Zsolt első írása. A másnapi cikkben valóban vannak hangfelvételek, ám ezek meglehetősen csonkák, jól hallhatóan nem a teljes beszélgetést rögzítették.
A Migration Aid vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: neki birtokában van a hangfelvétel teljes, csonkítatlan formában mindkét találkozóról, illetve a levelezést is megmutatták.
Mivel kezdetektől fogva gyanús volt nekik a visszakereshetetlen hátterű külföldi cég és arra gyanakodtak, hogy valamilyen külföldi titkosszolgálat kavar, ezért tanácsadóik segítségével végig egy előzetesen kitalált koncepció szerint kommunikáltak, hogy kitalálják, ki volt a megbízó. Siewert azt is kijelentette a sajtótájékoztatón, hogy a magyar hatóságokat szóban tájékoztatták az esetről, ennek azonban írásos nyoma nincs.
Siewert végül feltette az álnaiv kérdést:
Hogy lehetséges, hogy a Magyar Idők és Bayer Zsolt egy olyan beszélgetésekből közöl részleteket, amelyeken valakik illegális, az alkotmányos rendet veszélyeztető cselekedetre akarták rávenni a Migration Aid vezetőjét?
Érdekes kérdés az is, vajon ki finanszírozta ezt az akár több tízmilliós műveletet, illetve vajon a Fidesz-KDNP vezetőségéből tudott-e bárki erről az akcióról?
Siewert elmondása szerint ők továbbra is teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal, hogy kiderítsék, ki áll az ügy hátterében. Tisztában van vele – jelezte a sajtótájékoztatón – hogy a választások előtt néhány héttel kellemetlen lehet egy ilyen üggyel foglalkozni, de bízik benne, hogy mindenre kiterjedő nyomozás indul majd.
“Aki másnak vermet ás, maga esik bele”
– fejezte be a sajtótájékoztatót Siewert András.
A teljes sajtótájékoztató itt nézhető meg:
Arról, hogy a civilekről az ilyen módszerrel való adatgyűjtés illegális és milliókba kerül, senki nem reagált. A hatóságok egyelőre hallgatnak az ügyben. Reagált viszont a Kormányzati Kommunikációs Központ, amely közleményében a Soros-szervezetek betiltásával fenyegette meg a civileket, mint afféle klasszikus putyini diktatúrában.
Mindez két dolgot jelent:
- A kormány eddig főleg olyan szólamokat hangoztatott, hogy a Stop Soros törvénycsomaggal vagy a „külföldről támogatott szervezetek” listázásával az a célja, hogy átláthatóbbá tegye a civilek működését, és biztosítsa a törvényességet. A Kormányzati Tájékoztatási Központ friss közleményében azonban már szó szerint az szerepel, hogy „a Soros szervezetek működését be kell tiltani”.
- Implicite elismerték, amit amúgy is tud mindenki: hogy az egész Bayer-gate mögött az Orbán-kormány áll.
Íme, az egész szöveg:
Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás. Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése. Soros emberei most egyszerre több fronton is lebuktak. Hiába csípnek, rúgnak és harapnak, ami az elmúlt napokban nyilvánosságra került, az csak erősíti a véleményünket: a Soros szervezetek működését be kell tiltani, a bevándorlással foglalkozó szervezetek működését állami engedélyhez kell kötni, az erről szóló STOP Soros törvénycsomagot a választás után az Országgyűlésben azonnal el kell fogadni.
Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ