Attól retteg a Fidesz, hogy szombat este kitör a forradalom az Operánál

Attól retteg a Fidesz, hogy szombat este kitör a forradalom az Operánál

A Magyar Idők nevű Orbán-lap szinte egész száma az operai tüntetéssel foglalkozik.hamb.jpg

A félhivatalos kormánylap kimaxolta a NER-kompatibilis újságírást. Az egyik ilyen cikkszerű valamijükben

a titkos informátor nemcsak a nevét hallgatja el, de magát az információt is,

ami azért mégiscsak vicces és propagandatörténeti jelentőségű fejlemény:

Megfelelő erővel és technikával készül a mai kormányellenes tüntetésre a rendőrség. Ennél részletesebben nem kívánnak erről beszélni, ám azt illetékesek megerősítették a Magyar Időknek: a törvények maximális betartásával teszi a dolgát a magyar rendőrség, valamint a titkosszolgálatok.

Arra azért jó volt a Nyugati anarchisták is készülnek című opusz, hogy az idézett bekezdést alatt föl lehessen sorolni, milyen kedvezőtlen fejlemények várhatók szombat este utáni Magyarországon, és hogy ha történik is valami erőszakos összetűzés,

  •  az véletlenül sem a hatalom provokációja lesz az ellenzék lejáratásra,
  • meg nem is az elkeseredett budapesti kormányellenes választók dühének megnyilvánulása,

hanem nyilvánvalóan a titkos, baloldali-sorosista (a Magyar Idők olvasói pontosan értik: zsidó) háttérhatalmi világkormányos összeesküvés Magyarország szuverén és egyedül jogosult kormánya ellen.

Ezt a narratívát zengi a propaganda napok óta, és erre erősít rá a Fidesz-lap szombati nagyinterjújában az illegalitásból felbukkant Rogán propagandaminiszter finomabban:

Megértem azt, hogy az ellenzéki pártok nem tudják elfogadni az eredményt, és talán még az is érthető, hogy akik kisebbségben maradtak az urnáknál, azok a csalódottság után az utcára vonulnak. Ha békés keretek között marad, akkor mindez része egy demokratikus országban a vitakultúrának. Az viszont már egy másik történet, hogy Soros György emberei továbbra is nyíltan és agresszíven beleavatkoznak a magyar belügyekbe. A mai tüntetést is a Soros-hálózat szervezi, Soros György pénzeli, és a céljuk csak annyiban változott, hogy ha már megbuktatni nem sikerült, legalább meg kell gyengíteni azt a kormányt, amelyik következetesen küzd a bevándorlás ellen. Egész Európában ezt teszik, ezt tették Bécsben, Prágában és Pozsonyban is, nálunk is ez történik.

Bayer Jó Pénzért az Anyját is vezérpropagandista pedig durvábban:

Soroséknak alig egy évük maradt, hogy keresztülverjék az EU-n a felső határ nélküli kvótarendszert mint a migránsok betelepítésének és a nemzetállamok, az európai kultúra és civilizáció felszámolásának leghatékonyabb eszközét. Ám a magyar kormány és Orbán Viktor ezt meg fogja vétózni, és ráadásul most olyan megerősítést és felhatalmazást kapott erre, mint még eddig soha.

Éppen ezért, ha nem ment a választásokon, hát meg kell próbálni máshogyan eltávolítani a hatalomból. Az utcán, erőszakkal, ha kell, Majdant vagy Belgrádot csinálva Budapestből, mindegy. (…) Erre készüljünk. És még most, időben szóljunk: nem fog menni, gyerekek. Itt nem fogtok káoszt és felfordulást csinálni, ezt megígérem.

Márpedig ha Bayer megígér valamit akkor Orbán (legfeljebb Kövér) szól belőle.

A Magyar Idők úgyszólván az egész számot a szombat este fél 6-kor kezdő ellenzéki tüntetésnek szentelte, az idézett hármon túl még legalább két cikkben foglalkoznak az eseménnyel. Amiből

  • vagy az következik, hogy egyáltalán semmi más nem történt és történik Magyarországon,
  • vagy az, hogy ennyire rettegnek attól, hogy Budapesten is megismétlődnek a narancsos forradalmak, meg az arab tavasz eseményei, az állampolgárok egy el nem hanyagolható hányad egyszerűen fellázad a hatalmat – saját felfogása szerint jogszerűen – bitorlók ellen.

Az utóbbi narratívát jelentősen gyengíti, hogy a Fidesz már legalább egy éve ismételgeti, hogy ez várható, mégsem történt meg. Rogán például a nyáron forró ősztől tartott, de az ősz esős volt és nyirkos, mint szokásos.

További érdekesség, hogy az Origo és Ripost fedőnevű, dezinformációs tevékenységükről közismert fakenews-gyárak az elmúlt napokban egész sorozat cikket rittyentettek arról, hogy Gulyás Márton kormányellenes aktivista és blogger nyugati anarchistákkal akarja megbuktatni az Orbán-kormányt, a Magyar Idők finoman elismeri, ez nem igaz, mert az operai ellenzéki tüntetést nem Gulyás Márton, hanem Gulyás Balázs szervezi (részben).

Innen nézve Gulyás Gergelynek kifejezetten szerencséje van, hogy az éles elméjükről közismert propagandisták nem tévedtek eggyel még nagyobbat.

Facebook Comments