Pasqualetti Ilona Balogvilág című könyve hosszú kutatómunka eredménye. A szerző nyolc éven át követte végig egy tíztagú család sorsát: interjúk, naplójegyzetek, beszélgetések nyomán ismerjük meg őket, illetve azt a világot, amit maguk köré építettek, és amiben élnek. 
A Balogvilág a szerző saját műfaji meghatározása szerint riportregény. És tényleg az. Riport, mert pontos helyzetjelentést ad, és, bár nyolc év sok idő, a generációkon átívelő történetet nagyobb távlatból nézve valóban pillanatfelvételt mutat. És regény, mert egy családtörténet alakul a szemünk előtt, amelyben, mint minden rendes családregényben, van szerelem, boldogság, dráma, küzdelem, a történelem lenyomata. Mindezt azonban nem finoman, szépirodalmi eszközökkel tálalva fogyaszthatjuk, hanem nyers erővel zúdul ránk. Az olvasó szűrés, finomítás nélkül kapja az arcába a valóságot, sokszor olyan töménységben, hogy a lélegzete is elakad. Az elején még próbálhatja azzal nyugtatni magát, hogy ez egy roma család, ahol sok minden másképpen van, de aztán hamar kiderül, hogy a történet a szereplők származásához nem kapcsolódik annyira szorosan. Annál több köze van a szegénységhez, a magányhoz, a lehetőségek elengedéséhez és a biztonság kereséséhez egy egyáltalán nem biztonságos világban. Azaz csupa olyan dologhoz, amit részben vagy egészben mindenki megélt már, és ahogy peregnek az események, egyre nyugtalanítóbb lesz a “de hát ilyet láttam már”-érzése.
Az élethez kell szerencse is
– mondja az egyik családtag mintegy mellékesen egy rögzített beszélgetés során. És ez a könyv egyik legfájdalmasabb üzenete. Az, hogy valaki tehetséges, vannak álmai, céljai, a legkevésbé sem számít, ha a megvalósításhoz szükséges eszközöket nem kapja a kezébe. Hogy valaki élhet-e az adottságaival, sok esetben azon múlik, hová születik, és ennek az egyszerű és szívszorító igazságnak minden pillanatban újra tudatára kell ébrednünk. “Nekem még vannak céljaim, attól függetlenül, hogy most itt vagyok” – mondja az egyik szereplő, miközben épp egy hajléktalanszállón él és alkalmi munkák híján sokszor ügyeskedésből és kéregetésből próbál pénzhez jutni. És mindezzel együtt nem szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem, hogy a Balog család a szerencsésebbek közé tartozik. Azzal, hogy a családfő annak idején úgy döntött, a fővárosban kezdi meg felnőtt életét, olyan lehetőségekhez jutott, amelyekről egy kis faluban még álmodni sem mert volna. Nyolc gyerekkel vidéken, munkalehetőségek nélkül, elszigetelve – ha így kellett volna boldogulniuk, Balogék története fájdalmasan rövid lett volna. Budapesten és annak vonzáskörzetében viszont valahogy mindig akad valami, ami ad egy pici esélyt a továbblépésre.
A család fontossága és – talán nem túlzás így fogalmazni – hatalma megrendítő erővel jelenik meg a történetben, és nagy hatással van az események alakulására. Sokszor már nincs más, csak az, hogy az összetartozó emberek megfoghatják egymás kezét, és így próbálnak továbblépni. Máskor éppen ez a sok kéz az, ami visszahúzza a továbblépni készülőt. A generációk során ismétlődő mintázatok jól láthatóan rajzolódnak ki az évek alatt, és ez beárnyékolja a pillanatnyi sikereket is, mert már látszik, mi következik utána.
Nincs feloldás, nincs happy end. A történet nem zárul le, csak megszakad, a folytatás most történik, jelen időben. És itt zajlik előttünk, hiába próbáljuk összeszorítani a szemünket, hogy ne lássuk. A Balogvilág nem a Balog-családról szól, hanem mindannyiunkról.
Pasqualetti Ilona: Balogvilág – riportregény
Gondolat Kiadó, Budapest, 2017.
Kerényi Kata