Kormányváltóból ellenzékváltóvá alakult a többtízezres tüntetés Ferenciek terén

Kormányváltóból ellenzékváltóvá alakult a többtízezres tüntetés Ferenciek terén

Márki-Zay Péter az egységes ellenzék létrehozásáról beszélt.tunt2.jpg

Ami történt:

  • Szombat délután-este ismét komoly tömeg tüntetett az Orbán-rezsim ellen.
  • Kevesebben, talán feleannyian voltak, mint egy héttel korábban, de a többtízezres létszám így is impozánsnak mondható.
  • A tömegben ismét együtt vonultak a baloldali (nemjobboldali, demokratikusnak is nevezett) pártok a szavazói a jobbikosokkal.
  • A múlt szombatival ellentétben a tömegben már nem csak ott voltak a politikusok, de pártjuk képviseletében voltak ott – az ellenzéki pártok az élére álltak a tüntetésnek, és igyekeztek katalizálni azt.
  • De akadt szónok akik arról beszélt, hogy a nép április 8-án leváltotta az ellenzéket (Márky-Zay Péter).

 

Ami nem történt:

  • Már nem volt szó a választási csalásokról.
  • A szónokok nem követeltek új választást.
  • A kormány nem mondott le.
  • A Fidesz nem is vett tudomást a demonstrációról.
  • Valamint nem tört ki se a forradalom, se a polgárháború, a tüntetők nem gyújtották ránk a fővárost Soros parancsára.
  • A szónokok arra szólítottak fel, tömörüljenek civil szervezetekbe (Móra Veronika) a követeljék az MTVA felszámolását (Homonnay Gergely), valamint hogy alkossanak egységes ellenzéket (Márky-Zay).

 

Ami történni fog:

  • Bár a szónokok nem követelték, a demonstrálók között – a beszámolók szerint – nagy többsége volt annak az álláspontnak, hogy az ellenzéki pártok képviselői ne vegyék fel a nekik a választáson jutott hatvanegynéhány mandátumot. Ennek ellenére felveszik.
  • A Fidesz új kormányának, parlamenti többségének alakítását nem befolyásolják az események. A kétharmados hatalmukkal élni fognak.
  • A tüntetések nem folytatódnak rendszeresen, de a Fidesz feje fölött ott lebeghet annak az esélye, hogy ha olyat tesznek, ismét utcára vonulhat soktízezer ellenzéki szavazó Budapesten. A következő demonstrációt az ú parlament megalakulásának napjára hirdették meg,

 

Mi értelme volt?

  • Az ellenzéki szavazóknak megmaradhatott a reménye, hogy a következő választáson már nem csak sokan lesznek, de elegen is.
  • A Fidesznek szembe kell néznie azzal, hogy több tízezer – esetleg százezer – ember is hajlandó ellene az utcára vonulni, különösebb szervezés nélkül (ellentétben például a párt, sőt állami segítséggel szervezett Békemenetekkel).
  • Hasonlóan 2002-2003-hoz, amikor Orbán az ún. polgári körök létrehozásával mosta le a jobboldalon a különböző pártidentitású szavazók közötti határokat, a taktikai szavazás után ezek a tüntetések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ellenzéki térfélen létrejöhessen egy pártok fölötti, ideológiamentes mozgalom, esetleg gyűjtő- vagy választási párt a jelenlegi diffúz helyzetből, ahol Budapesten a jobbikosok egy többségében baloldali (nemjobboldali) tömegben vonulnak demonstrálni, és ahol vidéken meg a baloldali szavazók taktikai okokból jobbikos jelöltekre szavaznak.

(Kép: Mérce)

Facebook Comments