A 14 legjobb idézet Kásler Miklóstól

A 14 legjobb idézet Kásler Miklóstól

Orbán új minisztere a Szaniszló Ferenci értelemben vett nemzeti-keresztény kretenizmus jeles képviselője.kasler_miklos.jpg

Orbán szemmel láthatóan úgy döntött, hogy irány vesz a legsúlyosabb debilitás az ezoterikus nemzeti-keresztény fundamentalizmus felé. Nemhiába hangoztatta az identitáspolitika jelentőségét, a felvilágosodás előtti sötétségég egyik jeles képviselőjének miniszterei tárcát adott a kormányában.

Semjén evolúciós elméleteit és Matolcsy piros pöttyeit leszámítva a legbornírtabb nézeteiket a kormánytagok eddig nem vállalták a nyilvánosság előtt, de most már itt van nekünk dr. Kásler, aki szégyelli bevallani, hogy a technikai fejlődést, a modernitást és a racionalitást egyenesen az ördögtől valónak tartja, a magyarság pedig isten kiválasztott népe, akinek jogosan jár a világ feletti hatalom.

Íme, itt a 14 legjobb idézet a nemzeti-keresztény kretenizmus élharcosától.

  • “A gyermekkel, aki meghalt, vagy műhiba áldozata lett, egészen biztos, hogy ott volt mellette a Jóisten, és egészen biztos, hogy ez a kisgyermek megkapta a Jóisten segítségét, legfeljebb mi erről nem tudunk.”
  • “Az emberi gondolkodás nem fejlődik egy fikarcnyit se 2000 éve. A görögök már mindent leírtak.”
  • “Én a technikai fejlődést nagyon sok vonatkozásban az emberi élet minőségére hátrányosnak tartom.”
  • “A társadalomtudományokat rendkívül masszívan eltorzítva oktatják. Tehát azok a klasszikus értékek, ami az identitás részeit képezik, tehát ember vagyok, magyar vagyok, hívő vagyok, ésatöbbi, ésatöbbi, és a magyar kultúrának az elképesztő kincsestárát nem ismertetik meg a diákokkal.”
  • “Én mindig arra gondoltam, hogy a férfiak valóban korábban halnak meg, ők élnek a nőkkel. A nők pedig a férfiakkal élnek, és lehet, hogy ez a magyarázat.”
  • “Az Ősrobbanás csak spekuláció.”
  • “Nigériában az emberek 80 százaléka HIV-fertőzött.”
  • “A Heisenberg-féle határozatlansági elv bizonyíték Isten létezésére.”
  • “A tízparancsolat a legtökéletesebb népegészségügyi gyűjtemény, tudniillik a halálos betegségek jó 70-80 százalékát a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni.”
  • “A torinói lepel eredetisége ellen egyetlen tudományos érvet sem tudtak felhozni.”
  • “Az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.”
  • “A hatmillió abortusz történelmünk legnagyobb katasztrófája.”
  • “Egy nép kumulatív genetikai állománya konstans.”
  • “A Szent  Korona-tan a világ legkáprázatosabb jog– és hagyomány­rendszere, a világi és a transzcendentális  viszonylatok szintézise, s a demokrácia alapképlete a maga megosztott hatalmi rendszerével.”

Források: 

Valamint, illetve és továbbá.

A 777 nevű blog szerzője, aki a videón is látható beszélgetést vezette Káslerrel és Csókay Andrással, azzal találta védeni a védhetetlent, hogy

Megengedhetetlen, hogy ma Magyarországon bárkit azért figurázzanak ki, azért próbáljanak meg nevetségessé tenni, mert a Tízparancsolat jelenti élete alapját és zsinórmértékét.

Pedig nem erről van szó. Nem az a baj Káslerrel, hogy hívő. Mág csak nem is az, hogy ezt nyilvánosan teszi.

Hanem az, hogy sötét ostobaságokat hord össze.

Máris visszasírjuk Balog Zoltánt.

Facebook Comments