Az utólag (sem) gondolkodók

Az utólag (sem) gondolkodók

original_image.jpgEpimétheusz a görög mitológia titánja volt. Neve azt jelenti, hogy későn (utólag) gondolkodó. Szóval az, akinek későn esik le a tantusz, aki képtelen előre gondolkodni, aki számára nincs múlt és nincs jövő, kizárólag a jelenben él, ostobán, bornirt módon.

Ő kapta az istenektől azt feladatot, hogy ruházza fel tulajdonságokkal az élőlényeket, csakhogy mire az emberhez jutott, addigra már mindent kiosztott, s az ember ott maradt minden jó tulajdonság nélkül. Fivére, Prométheusz (neve előrelátót, előre gondolkodót jelent) ezért volt kénytelen ellopni az istenektől a tüzet az emberek számára, s megtanítani az embert a kézművességre.

Ez most csak azért jutott az eszembe, mert egyik nap olvasom, hogy “keresztény értelmiségiek” keményen megtámadták a NER-t és az Orbán-kormányt.

Három héttel a választások után. Mert nekik most esett le a tantusz, most lett világos. Négy hete még minden sötét volt és homályba vesző. Megannyi Epimétheusz!

Csakhogy miként is ír Johannész Tzetzész XII. századi bizánci költő? 

“Az előrelátó elmét Prométheusznak hívjuk,

Mert előre gondol, a bajt még jötte előtt látja.

De azt, ki későn határoz, s a baj után okos csak

Epimétheusznak mondjuk. Van neki egy leánya,

a Megbánás, gyümölcse a megtörtént csapásnak.

Mert akik előre már csak a baj után látnak,

Megbánás a jussuk, és mérhetetlen bánat.” 

(IOANNIS TZETZAE ISTORIARUM VARIARUM CHILIADES.

Ed. Theophilus Kiesslingius, Lipsiae, MDCCCXXVI)

Ámde a hazai “keresztény értelmiségieknek” nem lányuk a Megbánás, és a mérhetetlen bánat, ugyanis egy nappal később mindent visszavontak, s megírták, hogy egy nappal előtte nem is úgy gondolták, ahogy írták. Nem a NER-ről írtak, s nem az Orbán-kormányról, hanem csak úgy, általánosságban, globálisan, világtörténelmileg, az ősembertől a görögségen át az elevenek és holtak fölötti eljövendő utolsó ítéletig.  

Vagyis a “keresztény értelmiségieket” még Epimétheusznak sem nevezném. Epimétheusz megbánta ugyanis tettét, de a mitológiai hagyomány arról nem tud, hogy nyakig össze is csinálta volna magát, amint a mitológiai hagyományt meghaladó magyar “keresztény értelmiségiek” ezt megtették.

Az viszont kétségtelen, hogy Epimétheusz feleségét Pandorának hívták, aki roppant mód kíváncsi volt, kinyította a tiltott hombárt, amelyből aztán kiáradt a világ összes baja, betegsége, szerencsétlensége, a fáradtság és az öregség, s azóta ismeri a szenvedést az emberiség.

Egyedül a remény maradt örökre benne a visszazárt hombárban.

Most már csak azt kéne tudni, vajon kik lehetnek az érintett “keresztény értelmiségiek” feleségei.

Facebook Comments