Kövér László vicces kedvében volt, lehülyézte az egész ellenzéket és elmesélte, miről álmodik

Kövér László vicces kedvében volt, lehülyézte az egész ellenzéket és elmesélte, miről álmodik

Kövér László szerint a kormányzat építi az országot, az ellenzék meg sportszerűtlen húzásokkal próbálja elgáncsolni a nemzet ügyét. kover_laszlo.jpg

Hosszú interjút adott az MTI-nek Kövér László, az Országgyűlés régi-új elnöke, amelyben tisztázta a helyzetet: van az ellenzék, amelyik

  • síkhülye,
  • balfasz,
  • hazaáruló
  • és még sikertelen is,

míg van a kormányzat, amely építi az országot.

Sorosról, migráncsokról, Európáról, amely végveszélyben van,

egy szó sem esett.

Abban a pillanatban ugyanis, ahogy a Fidesz-szavazók engedelmesen leadták a megfelelő helyre a szavazatukat, a nemzetközi helyzet nem fokozódott tovább, a határon azonnal megszűnt a migráncsok tömegesen beáramlása, Soros György sem fenekedik máma már tovább. Egy nap alatt! Azóta minden rendben, elvtársak!

Viszont beszélt a kormányzásról és Orbán Viktorról: a miniszterelnökhöz fűződő több évtizedes kapcsolata és tapasztalta alapján nem vár markáns változást a kormányzati stílusban, a miniszterelnöki szerepfelfogásban.

“A miniszterelnök kivételes képességű személyiség, aki nem tud mást adni, mint önmagát”

– hízelgett Kövér László, aki szerint a következő időszakban Orbán többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet.

Vagyis: az apró-cseprő ügyeket egyre inkább a miniszterelnök-helyettesek és a miniszterelnökségre kinevezett Rogán-Gulyás-páros veheti át, Orbán pedig többet koncentrálhat a stratégiára.

“Abban viszont mindenki biztos lehet, hogy Orbán Viktor továbbra is domináns, vagy az eddigieknél még dominánsabb szereplője lesz a kormányzatnak.”

Kövér nem állt meg az egyszerű hízelgésnél. Azt mondta, biztos benne, hogy vannak, akiket meglepett, hogy Orbán Viktor a kormányfői eskütételt követő parlamenti beszédében 2030-ig terjedő időszakra vázolta elképzeléseit. Ez ugyanakkor szerinte csak azokat érhette váratlanul, akik nem ismerik őt eléggé, és azokat, akik nem gondolnak abba bele, hogy az európai politikának éppen az a legnagyobb rákfenéje, hogy olyan politikusai vannak, akik csak a következő választási kampányig terveznek.

“Ilyen politikusokkal van tele Európa és ettől olyan Európa, amilyen”

– fitymálta le az egyébként szintén sokadik ciklusát töltő Angela Merkelt például.

Kövér László nem állta meg, hogy bele ne rúgjon az ellenzékbe (hiszen úgyis kivet rájuk valami bírságot, hogy fel mernek szólalni). Ugyanakkor bevallotta, hogy a szíve mélyén ő is érző lény, a kormánypárt és az ellenzék közti konszenzusról például azt mondta:

“Erről álmodom, erre vágyakozom, és aztán soha nem érkezik el az a pillanat, hogy ilyet lehet találni.”

Aztán az álmokból visszatért a realitás és a szokásos hazaárulózás talajára. Szerinte az ország szuverenitása kérdésében minden parlamenti erőnek kötelessége lenne felsorakoznia a kormányzat mögött.

“Aki ezt aláássa külső fórumokon, az egyszerűen hazaáruló, akkor is, ha ez adott esetben csak egy erkölcsi minősítés, és nem lehet mellé jogi szankciót fűzni”

– ábrándozott arról, hogy akár jogi úton is bel lehetne tiltani az ellenzéket. Aztán beadta a végső döfést: szerinte a kormánnyal nem szimpatizáló emberek többsége is érzékeli, hogy nincsen alternatíva.

“Az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen, szervezetileg pedig egyszerűen nem létezik.”

Kövér az interjújában olyan jókedvű volt, hogy még tanácsokat is osztogatott az ellenzéknek.

“Edzeni kell, készülni kell, taktikát kell kidolgozni, nem baj, ha a pályán intelligens játékosok is játszanak, nem pedig – hogy a lelátók szóhasználatával éljek – minden poszton egy bal bunkó áll”

– fogalmazott. Nyilván csak azért nem balfaszt mondott, hogy ne botránkoztassa meg az úri konzervatív rajongóit, akit az ellenzék lehazaárulózása nyilván nem zavar, viszont a csúnya szavak igen.

Kövér László az interjúban a kormányzattal kapcsolatban a következő kifejezéseket használta:

  • gesztusokat gyakorol az ellenzékkel szemben,
  • nem hagyja magát provokálni
  • higgadtságát megőrzi
  • folytatja az „építkezést”.

Kövér Lászlót nem kérdezték meg, hogy az elmúltnyolcév különböző politikai uszításai, a félelemkeltés, a zsarolások, a politikai gyilkosságok – aktuálisan éppen a civilek, korábban a menekültek, liberálisok, vagy éppen Gyurcsány ellen – mennyiben felelnek meg ezeknek az állításoknak.

Az ellenzék viszont ugyan sportszerűtlen húzásokkal próbálja a nemzet ügyét elgáncsolni (de, mint láthatjuk, balfaszok, szóval úgyse sikerül nekik), és jól tenné, ha a rombolásra való koncentrálás helyett a maga szerepének szabályai szerint, de megpróbálna konstruktívan bekapcsolódni az ország „építésébe”.

A házelnök bedobott még néhány kampánytémát is, olyanokat mondott, hogy ők nagyon támogatják a családokat és a gyerekcsinálást.

Persze, az is az ellenzék hibája, hogy nem csinálnak elég gyereket a magyarok, mert negatív kampánnyal befolyásolják a magyarok igaz, nemes lelkületét. 

Hazugságnak nevezte, hogy Magyarországról menekülniük kell a fiataloknak. Miközben a szabad mozgás és munkavállalás lehetősége által is kiváltott elvándorlás mint probléma valóban létezik, és ez a népesedési folyamatokra is kihathat, azon közben az is igaz, hogy hazánk az egyik legkevésbé érintett a volt szocialista országok közül, ráadásul a tendencia megfordulni látszik. Az ellenzék pedig – jóhiszeműen ítélve – nem veszi észre, hogy az elvándorlással kapcsolatban folytatott katasztrófa-propagandájával felerősíti a negatív hangulatot – tette hozzá.

Facebook Comments