- Az uniónak ki kellene kényszerítenie, hogy Orbán Viktor pontosan mondja meg, mit tervez konkrétan a 21. századi kereszténydemokrácia címszava alatt;
- Magyarország ezúttal Jeruzsálem ügyében renitenskedik az EU-val szemben;
- A tekintélyelvű rendszerekben a választás egyre inkább csak Potemkin-falu, mert nincs igazi alternatíva.
Die Presse
1. A kommentár azon tanakodik, hogy létezik-e az, amiről Orbán Viktor mostanában beszél, mármint illiberális kereszténydemokrácia, vagyis tekintélyelvű keresztény rendszer. Hozzáveszi, hogy saját nyilatkozata alapján az Osztrák Szabadságpárt vezére szívesen átvenné a magyar modellt, azaz ezek szerint kizárná az ellenzéki újságírókat a parlamentből, korlátozná a vélemény- és sajtószabadságot, a kisebbségek jogait, megregulázná a független igazságszolgáltatást? Vagy esetleg azt jelenti-e mindez, hogy Orbánt és Strachét nem kell komolyan venni és egyébként sem eszik olyan forrón a kását? Az elemzés rámutat: illiberalizmusban az a veszélyes, hogy azt különféleképpen lehet értelmezni. Az egyik magyarázat ártalmatlanul hangzik, a másik azonban már jobban rávilágít, hogy itt egy tekintélyelvű rezsimet látunk, amelyben a választási győzelem után a hatalomra került pártot már nem érdekli a jog, az alkotmány.
Orbán 4 éve az illiberalizmust még a gazdaságra vonatkoztatta, azaz erős állami ellenőrzést hirdetett, ám most már a politikai szabadságjogok forognak kockán. A hatalmat immár ne fogja vissza se az alaptörvény, se az EU. Sőt, a miniszterelnök legújabban bedobta a kereszténydemokrácia fogalmát, csak azt nem árulta el, hogy az miként hozná el a szabadságot és a biztonságot. Vagyis klasszikus propagandaeszközzel élt. Így most igen fontos volna, hogy az unió rákényszerítse: mondja meg pontosan, konkrétan mire gondol. Hogy az elgondolása mennyire összeegyeztethető a közös értékekkel. Csak így lehetne megelőzni, hogy a demokrácia leértékelésének mérge beszivárogjon az emberek tudatába. Egyben pedig szigorú ellenőrzést jelentene Magyarországgal és a hasonló államokkal szemben.
2. Az elemzés szerint ha valaki meg akarja őrizni a liberális demokráciát, akkor azt nem csupán a világ Orbánjaitól kell megvédenie, hanem egynémely liberálisoktól is. A liberalizmus alapvetően azt jelenti, hogy megnyilvánulhatnak más elméletek is, de a rendszer vonásai közé tartozik továbbá a nemzetközi nyitottság, a globalizálódás és a sokszínűség, de az olyan vitás kérdéskörök is, mint a vallási semlegesség valamint a tömeges migráció. Nomármost, ha a magyar kormányfő arról beszél, hogy országa nem a liberális demokráciát barkácsolja, hanem a 21. század kereszténydemokráciáján dolgozik, akkor itt leginkább arról van szó, hogy kicseréli a politika vezérmotívumát, egyben pedig leépíti a liberális elemet. Ezt bizonyítja a „Stop, Soros”-törvényjavaslat, amely messze túlmegy azon, amit a hatalmak általában meg szoktak adni programként. Egészen pontosan lebontja a liberális demokráciát, hogy valóra váltsa illiberális tervét. Sok bíráló összekeveri a kettőt: a szabadságjogok megvonását és az elfordulást a liberális eszményektől. Ám ha azt hiszik, hogy csak az utóbbi a fontos, na, az jelentené csak igazán a liberális demokrácia végét.
3. Orbán Viktor azt tervezi, hogy a következő 12 évben még több hatalmat összpontosít a saját kezében, mert búcsút akar inteni a liberalizmusnak, és ahelyett ellenpontként kereszténydemokráciát kíván kiépíteni. Megválasztásakor szokás szerint provokatív és támadó volt. Vitathatatlan történelmi tényként jelentette be a liberális demokrácia végét a nyugati politika modelljeként. De amit felsorolt az új rendszer értékei között, aközött nemigen van olyan, ami ne tetszene a liberálisoknak. Igazából megpróbált feltűnés nélkül kihátrálni korábbi kijelentéseiből, és elképzeléseit új ruhába öltöztetni. Olyan szavakba, amelyek elfogadhatóbban csengenek a nyugati partnerek fülében, mint az illiberális állam.
Retorikája úgy hangzik, mintha az Európai Néppárt vezetőinek nemrégiben sikerült volna meggyőzniük, hogy igazítson a hangon. A téma immár a kereszténydemokrata állam, de politikája érdemben nem módosul. Szinte minden marad a régiben, még a kormány összetétele is, már ami a kulcstárcákat illeti. A radikális újítást az adja, hogy kormányzati iroda hangolja össze az államtitkárok munkáját – a miniszterek feje fölött. A nagyfőnök arra készül, hogy ebben a stílusban vezényli le a dolgokat egészen 2030-ig.
Újabb törésvonal az EU-ban: az uniós tagállamok közül csupán a magyar, a cseh és a román nagykövet vett részt Jeruzsálemben azon az ünnepségen, amelyet a kormány rendezett, miután az amerikai elnök úgy döntött, hogy a városba költözteti át az USA nagykövetségét. Az EU-képviselet ugyanakkor csak annyit közölt, hogy a szervezet tiszteletben kívánja tartani a közös álláspontot, ideértve, hogy a diplomáciai missziókat csak akkor helyezi át a településre, ha véglegesen rendeződik annak helyzete. Az eseményen, amelyen ott volt az amerikai pénzügyminiszter, valamint Trump lánya és veje, Netanjahu miniszterelnök arra szólította fel az államokat, hogy kövessék Washington példáját. A palesztinok viszont fel vannak háborodva, és úgy gondolják, hogy az elnök decemberi bejelentése az Egyesült Államok elfogultságát tanúsítja Izrael iránt. Szakértők egyidejűleg attól tartanak, hogy újabb, véres zavargások kezdődnek. Egyébként a jeruzsálemi fogadásra 86 nagykövetet hívtak meg, de csupán 33 igazolta vissza a részvételt.
Az újság emlékeztet arra: Magyarország, Csehország és Románia a minap megakadályozta, hogy az unió elítélje az Egyesült Államokat, amiért az elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és közölte, hogy Tel Avivból oda helyezi át nagykövetségét. Az állásfoglalás ellen Prága tiltakozott és a magyar, illetve román kormány támogatta. Kompromisszumként a hármak abba mentek bele, hogy a tiltakozást a külügyi megbízott, Mogherini nyilatkozataként hozzák nyilvánosságra. A cseh elnök különben szívesen venné, ha az ország diplomáciai képviselete is Jeruzsálemben működne a jövőben. Hasonlóan vélekedik a román kormány is, de Johannis államfő azt közölte, hogy a lépés a nemzetközi jog megsértését jelentené.
A fasizmusra utaló figyelmeztetések csupán elvonják a figyelmet a demokráciát fenyegető veszélytől, mármint hogy a szavazópolgárok a jövőben nem tudnak beleszólni a dolgokba. Így látja a kommentár, amely megállapítja, hogy egyre jobban terjed a világban a Putyin-féle, tekintélyelvű modell. A mélyen illiberális Orbán Viktor csaknem 50 %-ot kapott és választásra készül Erdogan. Ám hiba volna azt gondolni, hogy ezeken az erőpróbákon minden előre le van/volt vajazva, lásd a malajziai meglepetést. Bármilyen könyörtelen is a hatalmon lévő rezsim, semmi sem biztos előre. De épp ez adja a leghatékonyabb eszközt az érintett kormányok kezébe: egyesítik a népi részvétel demokratikus energiáját az új alternatíva hiányával. Ugyanakkor Olaszországban azt látni, hogy ha újból az urnákhoz szólítanák az embereket, az csak még bizonytalanabbá tenné az ország irányítását. Vagyis amíg a világ egy részében azzal kísérleteznek, hogy igazi demokrácia nélkül tartanak választásokat, másutt működik a demokrácia választások nélkül is.
Németországban az bizonyosodott be, mennyire megosztott a lakosság, hogy és emiatt még nehezebb volt közös alapot találni a kormányzáshoz. De szinte senki sem akart új politikai erőpróbát, annál is kevésbé, mivel Nagy-Britanniában megosztottságot és gyengeséget eredményezett, amikor May a Brexithez igyekezett támogatást szerezni a választással. De egyébként is, az orosz beavatkozás gyanúja Trump győzelme, illetve a brit népszavazás kapcsán jó időre aláásta a bizalmat a választások iránt. Ha így megy tovább, elég megkérni a Facebookot, hogy intézze a dolgokat és nincs több gond a polgárok megkérdezésével. A tekintélyelvűek számára a választás egyre inkább a politikai eszköztár része. Putyin és a többiek a nép bevonásának szükségességét szajkózzák, de a feltételeket a saját érdekeik szerint alakítják, így egyre kevésbé tudnak ütközni az alternatívák. Szóval nem attól kell félni, hogy visszatérnek a múlt démonai. A nagy kérdés az, hogy szétesik-e a demokrácia, és észrevesszük-e, ha ez már megtörtént.