Trump Amerikája éppen cserbenhagyni készül a magyar demokratákat.
A Donald Trump beiktatása óta eltelt 16 hónapban Szijjártó magyar külügyminiszter hétszer járt Washingtonban, de soha nem jutott addig, hogy a vele elvileg egyenrangú partnere, az amerikai külügyminiszter fogadja. Se Tillerson, se Pompeo. Az utóbbi pedig még arra is szakított időt, hogy Észak-Koreába elránduljon (amit nem a nukleáris fenyegetés indokolta, hiszen Kim Dzsongun a tavaly év vége óta nem fenyeget ilyennel), de az
eszébe se jutott, hogy Orbán küldöncével is találkoznia kellene.
Szijjártó csak alacsonyabb rangú tisztviselőkig jutott: helyettes államtitkárokig, főosztályvezetőkig, megbukott elnöki tanácsadókig. Legalábbis eddig, mivel a magyar külügy bejelentette, hogy szerdán Washingtonban fogadja az embert, akit Orbán Viktor küld hozzá.
Akik arra számítanak, hogy Szijjártót rapportra rendelik a világhatalom központjába azoknak alighanem csalódniuk kell.
- Egyfelől azért, mert Magyarország eddig volt büntiben az amerikaitól, a külügyminiszteri találkozó már az enyhülés jele.
- Másrészt azért, mert Washington az utóbbi hónapokban mintha megváltoztatta volna az Orbán-rezsimmel kapcsolatos stratégiáját.
Erről Charles Gati és a volt külügyi államtitkár Heather Conley írt közös cikket a Washington Postba. Szerintük tavaly decemberben az elnök nemzetbiztonsági tanácsa úgy döntött, hogy mivel az Obama-adminisztráció módszere (a verbális fenyegetés) nem ért el eredményt, változtatni kell az Orbánnal való viszonyon. Úgy látták, az is a közeledésre utal, hogy 2 év után ismét nagyköveti szinten képviselteti magát az USA Budapesten, valamint hogy
- a napokban Orbánnál járt Steven Bannon, Trump korábbi kampányfőnöke és elnöki főtanácsadója
- és még inkább a külügyi államtitkár Wess Mitchell.
Ebből szinte következni látszik egy külügyminiszteri találkozó, amit majd egy kormányfői is követhet. Az előbbi előkészíti az utóbbit, hogy arra már csak a látványos egymás nyakába borulás maradjon.
Amit Trump Orbánnak ajánlani tud,
az főként a nemzetközi legitimáció. Tekintve, hogy a magyar autokrata diplomáciailag elszigetelődött. A nyugat-európai hatalmakkal teljesen megromlott a viszonya, az Európai Néppártból is ki akarják zárni, aminek azzal akarja elejét venni, hogy már azt hangoztatja, a rezsimje kereszténydemokrata (noha mindenben szembemegy a keresztény egyházak a felebaráti szeretetről szóló alapvető tanításaival).
Nyugaton már csak az establishmentellenes, populista, szélsőjobbos mozgalmakban bízhat, de francia és holland elvbarátai elbuktak, a Merkel a német kormány élén maradt, és hiába került egy jobboldali-szélsőjobboldali koalíció hatalomra például Ausztriában, a kancellár ott sem látja szívesen.
A nyugati tér- és súlyvesztés ellensúlyozására Keleten próbál bázist építeni, de a V4-ek támogatása több mint kétséges, csak a szintén páriává süllyedt lengyel kormányban bízhat feltétlenül.
Az utóbbi években többször, legutóbb a beiktatási beszédében hangoztatta, hogy Magyarországnak nem az Egyesült Államokra kell figyelnie, hanem a Berlin, Moszkva, Isztambul háromszögben kell pozicionálnia magát. Ehhez képest – jelen állás szerint – úgy tűnik, hogy az uralkodó német elittel végleg megromlott a kapcsolata, újabban Putyinnal sem olyan fényes a viszonya – még Erdogannal a legjobb, mert legalább semmi dolguk nincs egymással.
3 éve egy utóbb kiszivárgott zártkörű beszélgetésen azt mondta,
stratégiát építeni az Egyesült Államok közép-európai politikájára szigorúan tilos, mert azt kirántják alólad.
Ezt saját példájára alapozta, amikor 2008-ban, a Bush-Obama adminisztrációk közötti váltáskor radikálisan megváltozott Washington Kelet-Európához való viszonya. Azonban mostanra úgy tűnik, a saját tanácsát sem fogadja meg, és újra az amerikaiak barátságát keresi – igaz más választása nemigen van, hacsak nem akar szakítani alapvetően az eddigi belpolitikájával.
Amit Orbán Trumpnak ajánlani tud,
az elsősorban a NATO-n belüli szövetség, azaz hogy Magyarország is csatlakozik azokhoz az országokhoz (a görögökhöz és a britekhez), akik a vállalás szerint a GDP 2%-a fölött tartják a hadi költségvetésüket. Egyáltalán nem véletlen, hogy Németh Szilárd jövőre a honvédelmi büdzsé 80 milliárd forintos (25 százalékos!) emelését vizionálja. (Az azonban nyilvánvaló, hogy ezt nem nagy beszerzésekre, hanem apróbb – bár nyilvánvalóan szükséges – hiányosságok pótlására költik, szóval ez is csak egy újabb alkalom lesz az Orbán-közeli klientúra hizlalására. Mint a NER-ben amúgy minden.)
Továbbá Orbán azt ajánlhatja fel, hogy – az amerikai külpolitika új stratégiájának szellemében – csatlakozik a lengyel-román oroszellenes tengelyhez, amelyhez sem a németek, sem a franciák nem voltak hajlandók.
Ezenfelül esetleg tesz egy látványos gesztust, és aláíratja a megállapodást arról, hogy maradhat Budapesten a CEU – hiszen az egész ügy amúgy is arról szólt, hogy felhíva magára a figyelmet; hogy fontosnak látszódjék; hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítse a washingtoni establishmentet (hiszen végül is amerikai érdekeltségről van szó). Trump azonban eddig a füle botját nem mozdította, és a CEU most is csak ürügy, legfeljebb mellékszál. A fő kérdés az oroszokhoz és a NATO-hoz való viszony: tehát a pénz.
Orbánnak 80 milliárd forintocskát csak megér egy Trumppal való találkozó
És ez még csak az első részlet. De nem számít, mert az összeg a közpénzből jórészt úgyis az ő köreinek zsebébe vándorol, cserébe kap egy látványos külpolitikai sikert és nemzetközi presztízst. Win-win szituáció.
Ne tévedjünk, a magyarországi demokrácia állapota, a lopakodó autokrácia, a pártállam bebetonozása, a bíróságok bedarálása, a maradék sajtó kivéreztetése, a proskripció és az ellentétes politikai véleményen lévők kriminalizálása közben nem érdekel senkit ebben a játszmában. Legfeljebb Berlint egy kicsit. De érdemit Merkel se fog, mert talán nem is tud tenni.